Molnár Gusztáv: „Vágyom arra, hogy legyen egy kislányom, akinek mindennap az élete része vagyok”

T. D. | 2024. Február 27.
Lehet, a társát is megtalálta hozzá.

Molnár Gusztáv mögött kemény évek vannak. Az elvonót megjárt színésznek időbe telt, mire összeszedte magát, végleg búcsút intett az alkoholnak, ráadásul a szerelem is ismét rátalált

Fotó: Mokka

A 37 éves színész tudja, neki kell kontrollálni az érzéseit, így tud csak igazán jól lenni. „Nekem kell jól lenni, és nem kapkodni, nem mindent akarni. Most jó dolog, hogy érzek valaki felé valamit, de fél év telt el… Nagyon dolgozom rajta, hogy ne akarjak mindent most azonnal: szerelmet, házat, kutyát, gyereket, fényes karriert és nagyon sok pénzt, hanem örüljek annak, ami van” – fogalmazott a Mokka kameráinak. Bár elismeri, valóban szerelmes, új kapcsolatáról még csak keveset beszél. 

Azt viszont kijelentette, reméli, hogy partnerre talált, akivel közös jövője lehet, ugyanis nagy vágya, hogy kisfiának idővel legyen egy kishúga. 

Vágyom arra, hogy legyen egyszer egy kislányom, akit úgy tudok felnevelni, hogy mindennap az élete része vagyok. Nem tudom, lehet, hogy most már van hozzá egy hölgy, akivel talán majd egyszer…

Exit mobile version