nlc.hu
TV-sztárok
Szujó Zoltán megszólalt a tragikus ralibalesetről

Szujó Zoltán a tragikus ralibalesetről: „Ez a baleset újra megmutatta, hogy az elmúlt évtizedek kampányai, szemléletformáló akciói kevésnek bizonyulnak”

Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke közösségi oldalán üzent a tragikus ralibaleset után.

Mint arról beszámoltunk, a 11. Esztergom-Nyerges Rally második versenynapján, 2024. március 24-én Lábatlan és Bajót között az egyik versenyautó letért a kijelölt útszakaszról, és az aszfaltozott úton, illetve az út menti füves területen tartózkodók közé hajtott. A baleset következtében három férfi és egy nő a helyszínen életét vesztette, ketten életveszélyes, öten súlyos, egy fő könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrség azt is közölte, hogy a baleset a nézők elől elzárt területen következett be, az ott tartózkodás tilalmára tábla is figyelmeztetett. A versenyen történt halálos baleset miatt büntetőeljárás indult halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt.

Szujó Zoltán (Fotó: Instagram)

Szujó Zoltán (Fotó: Instagram)

Hivatalos közlemény

A felkavaró esetben Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke is megszólalt. Részvétnyilvánítását egy fekete szívvel fejezte ki az Instagram-oldalán, illetve megosztotta a szervezet hivatalos közleményét:

„A 11. Esztergom–Nyerges Rally második versenynapján, a Lábatlan–Bajna gyorsasági szakaszon történt sajnálatos baleset miatt a verseny rendezősége megszakította a versenyt. A balesetben érintett nézők mentésére a helyszínre 8 mentőautó és 4 mentőhelikopter érkezett. 4 ember életét sajnos nem lehetett megmenteni, 1 gyermeket súlyos-életveszélyes, 1 embert súlyos, 6 személyt (köztük egy gyermeket) pedig könnyebb sérülések miatt szállítottak a helyszíni ellátás után kórházba. A körülmények tisztázása a hatóságok feladata. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség vezetősége részvétét fejezi ki a hozzátartozók és családtagok számára. A baleset körülményeit a hatóságokkal együttműködve az MNASZ haladéktalanul kivizsgálja. A vizsgálat lezártáig az MNASZ és a verseny rendezősége a balesettel kapcsolatban további tájékoztatást, illetve nyilatkozatot nem kíván tenni” 

Megszólalt az eset után

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke mindezek után egy újabb bejegyzésben is megszólalt az eset kapcsán.

„Nehéz megszólalni a fekete vasárnap után… Az elhunytak hozzátartozóinak őszinte részvétem, felfoghatatlan ez a tragédia. A tegnapi borzalmas baleset újra megmutatta, hogy az elmúlt évtizedek kampányai, szemléletformáló akciói kevésnek bizonyulnak.

Alapjaiban kell újragondolni a raliversenyek szervezésének és lebonyolításának körülményeit és szabályait. Az MNASZ azonnal felállít egy vizsgálóbizottságot, hogy a hatóságokkal együtt pontosan megértsük, mi és hogyan történt. Emellett folytatjuk a megkezdett párbeszédet az összes érintett minisztériummal, szervezettel és hatósággal, tovább mélyítve az eddig is kiváló munkakapcsolatot. 

Hamarosan konkrét javaslatot teszünk feléjük, hogy közösen – a szurkolókkal is együttműködve – növeljük a raliversenyek biztonságát. Ha kell, azon az áron is, hogy a mostaninál sokkal kevesebb, de maximális biztonságban megrendezett raliverseny legyen Magyarországon.” – fogalmazta meg Szujó Zoltán, aki megfogadta, hogy ezt a feladatot tekinti jelen pillanatban a legfontosabb küldetésének. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top