Állítja, ha kell fürdet, ringat, imádja a gyerekeit. A G.w.M. néven ismert Varga Márk a Borsnak nyilatkozott a családjáról. Feleségét, Kulcsár Edinát szuperhősnek tartja, de Márk úgy fogalmaz: „Én is tudok anyuka lenni. Azt gondolom, hogy attól még mert valaki férfi, ugyanúgy gondoskodhat a gyerekeiről, nekem pedig az a legjobb érzés, ha velük lehetek.”
A rapper bízik benne, hogy a fiai egy nap követik őt a zenei pályán. Óvodás nagyfia már érdeklődik is apja zenéje iránt, aki el is vitte magával nemrég egy háromállomásos turnéra.
„Az volt a deal, hogy ha jól viselkedik az oviban, szót fogad, akkor jöhet. A közönség imádta őt, elképesztően büszke voltam, amikor ott állt a húsom, a vérem: a fiam, és hat-hétezer fős közönség skandálta, hogy: G.w.M Junior!”
Természetesen minden gyerekére büszke és állítja, hogy bár csend otthon csak alvásidőben van, azért áldás a nagy család.