Nem vagyok egy nagy filmes, éppen ezért szinte egy kezemen meg tudnám számolni azoknak a számát, amelyeket szívből szeretek. Ebből az egy mondatból elég könnyen le lehet szűrni, hogy nem vagyok egy nagy fan, mégis van egy filmsorozat, amiért a mai napig rajongok, ez pedig nem más, mint a Csillagok háborúja. Egyre nehezebb olyan filmeket felidézni, amik több generációt is átívelnek, de a Star Wars éppen ilyen. Még a szüleim is meséltek arról, hogy milyen élmény volt moziban megnézni az eredeti trilógia első részét, az 1977-ben bemutatott Egy új reményt Carrie Fisher, Mark Hamill és Harrison Ford főszereplésével.
A Star Wars iránti rajongásom a cselekményszál mellett, részben a gyerekkori emlékeimhez is köthető. Mindegyikünknek van a tarsolyában legalább egy olyan film, amit kicsiként akár a végtelenségig tudott volna nézni. Lassan húsz év telt azóta, hogy először találkoztam a Csillagok háborújával, erre a találkozásra pedig a mai napig élénken emlékszem: körülbelül hat éves lehettem, amikor éppen a mamámnál töltöttem a nyári szünetet. Amikor a kertben már az összes játékot kivégeztem, amit csak ki lehetett, mama elővette a régi VHS kazettákat. Z-generációsként a mai napig hálás vagyok azért, hogy én még megtapasztalhattam, milyen érzés diavetítővel mesét olvasni, lemezjátszóval zenét hallgatni és VHS kazettával filmet nézni. Utóbbival az első élményem pedig – meglepő módon – a Star Warshoz kötődik.
Azt szokták mondani, hogy a borító alapján ítéljük meg a könyvet, ez pedig akkoriban a kazetták esetében is hasonlóan működött. Emlékszem, ahogy mama leemelte a polcról a VHS gyűjteményt, én végigtúrtam őket, majd a borító alapján kiválasztottam a Star Warst. Azt talán már mondanom sem kell, hogy szerelem volt első látásra. Szerintem a mamám sem számított arra, hogy annyiszor fogom újranézni a kazettát, amíg az el nem romlik.
Sokkal menőbb volt, mint egy hagyományos hercegnő
Ha a hercegnőkre gondolunk, akkor vélhetően a legtöbb kislánynak Csipkerózsika, Hamupipőke vagy Pocahontas ugrik be először. Carrie Fishert Leia hercegnőként ismerte meg a világ, azonban jóval többet adott a közönségnek – legfőképpen a lányoknak –, mint pusztán egy szép, bajbajutott hercegnőt. Hogy miért? A nők a nyolcvanas évekig sokfélék lehettek, de vagányak biztosan nem. A vagányság ugyanis a mozikban férfi kiváltságnak számított, éppen ezért rátermett női karakterekkel szinte egyáltalán nem is lehetett találkozni. Leia azok közé tartozott, akit a film elején még egy átlagos hercegnőnek gondoltunk, majd szépen lassan bebizonyította, hogy ő bizony jóval több annál. Felveszi a harcot azokkal, akiktől olykor még a legerősebbek is óvakodnak, idős korára pedig olyan vezetővé válik, akire mindenki felnéz. A Star Warsban megismert Leia hercegnőnél azonban már csak Carrie Fisher élete volt érdekesebb.
Carrie Fisher mint Leia hercegnő (Fotó: Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images)
Carrie Fisher gyerekkorában a könyvekbe menekült
Ahogyan az a híres szülők esetében lenni szokott, Carrie Fishernek mondhatni már a „születésekor megpecsételődött a sorsa.” Carrie a híres Eddie Fisher énekes és Debbie Reynolds színésznő lánya volt, gyerekkora pedig közel sem volt egyszerű. Hollywood az 1900-as években még jóval kisebb volt, a sztárok ajnározták egymást, a producerek különbnél különb házibulikra hívták meg egymást, a rendezők pedig a színészeikkel buliztak. Éppen ezért nem volt meglepő, hogy a kasszasikerekhez hasonlóan a románcok is éppoly gyorsan elhervadtak, mint ahogyan virágoztak. Carrie sokat viccelődött azzal, hogy ő az élő példa arra, hogy milyen is az, „amikor valaki a hollywood-i beltenyészet eredményeként születik”.
A színésznőnek nem volt egyszerű gyerekkora, ugyanis mindössze két éves volt, amikor a szülei elváltak, annak körülményei pedig igen nagy nyilvánosságot kaptak. Édesapja, Eddie Fisher elhagyta feleségét és két gyermekét – Carrie-t és Todd-ot –, ráadásul Debbie Reynolds legjobb barátnőjéért, Elizabeth Taylorért. Szülei válása és korai hírneve miatt Carrie-nek nehéz gyerekkora volt, ezért gyakran a könyvekbe menekült. A családja akkoriban csak „könyvmolynak” hívta. Carrie Fisher ezt követően a klasszikus irodalom lelkes olvasója lett, nem sokkal később pedig már verseket is írt.
Mindig írtam – már egészen 12 éves korom óta. Akkoriban ez volt a terápiám. Azért írtam le dolgokat, hogy ki tudjak szakadni az érzéseimből és a papírra ültessem át őket. Az írás bizonyos értelemben megmentett, társaságot nyújtott nekem. A hagyományos módon beleszerettem a szavakba, könyveket olvastam, és aláhúztam a sorokat, amelyek tetszettek és a szavakat, amelyeket nem ismertem
– idézi a színésznőt a Far Out.
16 éves volt, amikor belépett a showbiznisz világába
Carrie 16 éves korában, a Broadway Revival Irene című slágerében debütált énekesnőként, amelyben édesanyja is szerepelt. A Broadwayen töltött idő azonban nagy hatással volt iskolai tanulmányaira is, így abbahagyta a középiskolát. 1975-ben a Shampoo című filmben debütált, majd két évvel később érkezett csak az igazi áttörés, amikor először szerepelt a Csillagok háborújában.
Carrie Fisher Lorna szerepében, a Shampoo c. filmben, 1975. (Fotó: Silver Screen Collection/Getty Images)
Rendkívül okos volt. Tehetséges színésznő, író és komikus. Színes egyéniség volt, akit mindenki szeretett. A Csillagok háborújában ő volt a mi nagy hercegnőnk. Érzékeny, bölcs és reményteljes volt egy olyan szerepben, amely sokkal nehezebb volt, mint azt a legtöbben gondolnák
– mondta róla George Lucas.
Bár két Star Wars rész között Carrie számos tévéműsorban, illetve játékfilmben szerepelt, mégis különösen fontos helyet foglalt el az életében az 1980-as Birodalom visszavág forgatása. Míg a Star Wars-ot forgatta, a színésznő a Broadway-en is feltűnt egy másik szerepben, így az az időszak különösen nehéz lehetett a számára. A színésznőt ebben az időszakban kebelezte be egyre jobban a kábítószerhasználat – ami aztán csaknem az életébe került.
Star Wars: A Birodalom visszavág szereplői a londoni Savoy Hotel előtt, 1980-ban: Harrison Ford, David Prowse, Carrie Fisher, Kenny Baker, Peter Mayhew és Mark Hamill (Fotó: Alisdair MacDonald/Daily Mirror/Mirrorpix/Getty Images)
Lassan rájöttem, hogy kicsit több drogot fogyasztok, mint mások, ezzel együtt pedig elvesztettem a kontrollt ebben a dologban
– emlékezett vissza a színésznő, aki mindig is nyíltan beszélt mentális betegségéről és kábítószer-függőségéről. A színésznő hónapokon keresztül tiszta volt, azonban 1985 tavaszán túladagolta magát vényköteles gyógyszerek és altatók kombinációjával, két barátja mentette meg az életét. A halállal való találkozás egy rehabilitációs időszakot eredményezett, ez idő alatt pedig úgy döntött, hogy könyvet ír az esetről, illetve az édesanyjával való bonyolult kapcsolatáról. A könyv a Képeslapok a peremről címet kapta.
„Olyan akartam lenni, mint a többi ember”
Attól a perctől fogva, hogy Leia hercegnőként harcolt a galaxisban, az egész világ imádta, azonban a színfalak mögött ő maga is komoly harcokat vívott. Carrie mindössze 13 éves volt, amikor elkezdett drogokat fogyasztani. Gyerekkorában bipoláris zavarral diagnosztizálták, azonban elmondása szerint a gyógyszerek hatására normálisnak érezte magát.
A Herald-Tribune-nek adott 2013-as interjújában így nyilatkozott: „Soha nem bírtam az alkoholt. Mindig azt mondtam, hogy allergiás vagyok az alkoholra, de ez tulajdonképpen az alkoholizmus definíciója – a test allergiája és az elme megszállottsága. Mire 21 éves lettem, már az LSD volt az. Nem szerettem a kokaint, de szerettem volna másképp érezni magam, mint ahogyan addig éreztem, ezért pedig bármit megtettem volna.”
Betegségében vélhetően édesanyjával való kapcsolata is nagyban közrejátszott, ugyanis gyerekként sokszor érezte úgy, hogy édesanyja árnyékában él.
Amikor elmentünk valahová, az emberek átgázoltak rajtam, hogy odaérjenek hozzá. Hallottam, ahogy az emberek azt mondták: »Azt hiszi, azért olyan nagyszerű, mert ő Debbie Reynolds lánya!« Nem szerettem, mivel ez mássá tett a többi embertől, pedig én ugyanolyan akartam lenni.
Első regényében ehhez hasonló történeteket fedett fel, így a Képeslapok a szakadékból című könyve bestseller lett, majd elnyerte a Los Angeles Pen-díjat. Kétségtelen, hogy ez új ajtókat nyitott meg a színésznő számára, ugyanis a későbbiekben az írásra helyezte a hangsúlyt. A ’90-es években még két regényt adott ki, az elsőhöz pedig még egy filmadaptációt is írt Meryl Streep, Shirley MacLaine és Dennis Quaid főszereplésével. Később más írók forgatókönyvein is dolgozott.
„Az évek során az írás valóban segített abban, hogy absztrakt módon tudjak beszélni a betegségemről és könnyítsek rajta. Ez volt az én túlélési módszerem, ami vicces és nem is veszélyes.”
Halála az egész világot sokkolta
2016 decemberében Carrie egy Londonból Los Angelesbe tartó kereskedelmi járaton tartózkodott, amikor utastársai észrevették, hogy leállt a légzése. Hivatalosan alvási apnoe, egy súlyos, ritka esetben végzetes, alvás közbeni légzészavar végzett a színésznővel, azonban a boncolás kimutatta, hogy a halála pillanatában drogok voltak a szervezetében. A nyilvánosságra hozott jelentésből az is kiderült, hogy Carrie Fisher testének boncolásakor kimutatható volt a színész szervezetében a kokain, heroin, ecstasy, metadon és a morfinnal egyező hatású opioid is. Az említett drogok fogyasztása vélhetően hozzájárultak ahhoz, hogy a légzészavara végül halálos kimenetelű lett.
Lánya, Billie Lourd édesanyja halála után a következőket mondta:
„Anyukám egész életében drogfüggőséggel és mentális betegséggel küzdött. Végül ebbe halt bele. Minden munkája során céltudatosan és nyíltan beszélt a betegségeket övező társadalmi megbélyegzésről. Beszélt a szégyenről, amely a hasonló betegséggel küzdő embereket és a családjaikat gyötri. Ismerem az anyukámat: azt szeretné, ha a halála arra bátorítaná az embereket, hogy nyíltan beszéljenek a küzdelmeikről. Keressenek segítséget, harcoljanak a mentális egészségügyi programok állami finanszírozásáért. A szégyen és a társadalmi megbélyegzés a megoldások, és végső soron a gyógyulás ellenségei. Szeretlek, anyu.”
