
Schobert Norbi a hétvégén közösségi oldalán írt arról, hogy naponta olvassa magáról azt, hogy „alkoholista, stroke-os nyomorék”. Ezt már lánya, Lara sem tűrte szó nélkül, közösségi oldalán reagált a gonosz kommentekre.

(Fotó: Trenka Attila/fotocentral)
Szidjátok! Alázzátok! Úgy, hogy emberi életeket ment meg, úgy, hogy sajnos sokszor majdnem meghalt! Csoda, hogy él! Emberek! Felőlem azzal bántjátok, amivel akarjátok, de az egészségi állapotát ne kritizáljátok, mert hálát adok Istennek, hogy még él édesapám. Apám engem nem ismert meg lányaként, amikor stroke-ot kapott! Így bántsatok. Nekünk sem könnyű sokszor! Ugyanolyan emberek vagyunk, mint ti! Szeretlek, apa!
– írta Lara, amit a 24.hu szúrt ki.
A fitneszguru bejegyzését pedig itt olvashatjátok:
„Ma hazahoztam Mochit, Hachi kislányát. Szerető, boldog családba került, mint a két testvére. Sokan durva dolgokat írtak. Szaporítók vagyunk. Bűnözők! Miért is? Mert két törzskönyvezett szülő szerelméből lett 3 kicsi áldás, akit nem árultunk. Miért akartam Hachi vérvonalát fenntartani? Mert 10 éves, talán van még 1-2 éve és Ő ment a szomszédnak szólni, amikor az emberek elmentek mellettem. Ösztönből tette. A kutyád nem tudja megígérni, hogy barátod lesz amíg élsz, de a legjobb barátod amíg él! Sőt megígérem, 4-5 év múlva Mochinak is lesznek kölykei és Hachi talán újra leszületik. Én hiszek ebben. Durva, lelketlen komment világban élünk. Naponta olvasom, hogy alkoholista, stroke-os nyomorék vagyok és feliratozni kell amit mondok. Ez felülírja azt amit ember emberrel megtehet. Én szerencsésnek érzem magam, mert a beszédem néha elfárad és két ujjam nem tudom úgy mozgatni, mint régen, de érzem, hogy a lelkem, a gondolataim, az ötleteim a helyén vannak és többet látok a világból, mint eddig” – írta a fitneszguru.
Az egykoron sikeres üzletbirodalmat felépítő Schobert Norbi korábban arról is beszélt, hogy a vállalkozása vesztét az okozta, hogy túlságosan megbízott az emberekben. „Amikor pedig vérrög alakult ki az agyamban, a kollégáim önhatalmúlag úgy döntöttek, átveszik a céget és másik márkát alapítanak” – vallotta be keserűen.