nlc.hu
TV-sztárok

Hatalmas öröm! Alig hiszi el Gáspár Bea és családja!

Gáspár Bea legújabb szakácskönyvének dedikálására indult el, családja pedig elkísérte, és osztozott vele örömében.
Gáspár Bea boldogság

Mialatt az elmúlt időszakban Gáspár Győző nevétől volt a hangos a sajtó, hiszen több adáson keresztül is színpadra lépett versenyzőként A Nagy Duettben, azalatt Gáspár Beát óriási öröm érte. Vele örült egész családja is.

Gáspár Bea friss fotókból álló sorozatot osztott meg Instagram-oldalán. A képeken pedig jól látható, hogy végre újra mosolyra fakadt még Gáspár Győző is, akit nagyon megviselt A Nagy Duettből való kiesés.

A család minden tagja szerepel a képeken: Gáspár Bea mellett boldogan és büszkén áll Gáspár Győző, Gáspár Evelin és Gáspár Virág is, sőt még imádott kutyusaikat is magukkal vitték! Magad is megnézheted, ha végiglapozod a lenti galériát.

Az örömre az ad okot, hogy megjelent Gáspár Bea legújabb szakácskönyve, méghozzá immár ötödik alkalommal. Nem csoda tehát, hogy mindannyian együtt ünnepeltek, ráadásul igazi harmóniában még egymáshoz is öltöztek a jeles alkalomból.

Gáspár Beáról már több műsorban is sejthető volt, hogy remekül ért a konyhaművészethez, igazán azonban a Konyhafőnök VIP során tudta megmutatni tudását, melyet aztán meg is nyert.  Borvacsora-sorozata azonban annak idején ráfizetéssel indult, bár többszörös túljelentkezés volt már akkor is az eseményre. Az azonban, hogy már ennyi szakácskönyv sikeressé vált neve alatt, igazán rendkívüli teljesítmény!

Új kötetében Gáspár Bea autentikus roma fogásokat mutat be. „Kóstolj bele a roma gasztronómia világába Gáspár Bea ízletes, laktató receptjeivel, amelyek garantáltan téged is levesznek a lábadról! Bea új szakácskönyvében autentikus fogások széles tárháza vár egy csipetnyi csavarral a cigánypecsenyétől, a csülkös pacalon át a dubaji csokitortáig” – áll a könyv Facebook-ajánlójában. A dedikálás turnéja pedig már meg is kezdődött.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top