Mik is ugranak be elsőre?
Egész Amerika hálás valamiért. Mindenki pulykát eszik. A elnök a tévében látványosan megkegyelmez egynek. (A maradék 115 milliónak nem kegyelmez meg, a becsült adatok szerint ennyi az amerikai háztartások száma, s 115 millió bizony dalolva megy a sütőbe, csak ezt nem mutatja a tévé.) Azt is tudjuk, hogy az indiánoknak is közük van a dologhoz, de hogy pontosan mi, azzal már nem vagyunk száz százalékig tisztában. Talán azt ünneplik, hogy az indiánok (bocsánat, a politikailag korrekt verzió szerint „bennszülött amerikaiak”) önként lemondtak a földjükről az új bevándorlók javára? Vagy azért hálásak, mert rátaláltak az Újvilágra, ahová egy jobb élet reményében indultak Európából? Nem. Hálaadáskor a hagyomány szerint a bevándorlók adnak hálát az évi bőséges termésért, és ilyenkor az Újvilágban megtalálható ételekből készítenek lakomát, amivel eredetileg az indiánok ajándékozták meg az első telepeseket.
A hálaadási menü
Mivel Amerikában két város akár európányi távolságra is lehet egymástól, nem jellemző, hogy a távolba szakadt családtagok sűrűn találkoznának. Mi itthon könnyen meglátogatjuk a Gyulán, Nagykanizsán, Debrecenben élő szülőket, nagymamákat, nagypapákat, de Amerikában nem szokás csak úgy hazaruccanni mondjuk Los Angelesből Bostonba. A hálaadás azonban szent, ezt a hosszú hétvégét mindenki szigorúan családi körben tölti, és az ünnep csúcspontja természetesen a vacsora.
A filmekből mindenkinek ismerős a „családfő felvágja a sült pulykát”-jelenet, a szárnyas az egyike annak a bizonyos 115 milliónak, amelyik nem részesült az elnöki kegyelemben. A „töltelék” a nevével ellentétben nincs beletöltve a pulykába, és rendszerint almás-fahéjas-gesztenyés-diós-gombás-almás-kolbászos-szalonnás püré, a hozzávalók természetesen szabadon variálhatók. A krumplipüré, az áfonya- és az édeskrumpli-szósz kötelező (ami valóban édes, ezt megtapasztaltam egy félresikerült gulyásleves előállítása közben), a desszert pedig általában a sütőtökpite, vagy gyakorlatilag bármilyen édesség, ami sütőtökből készült.
A „Black Friday” – shopping őrület
Amikor Amerikába mentem, fogalmam sem volt róla, hogy az általunk legnagyobb ünnepnek tartott karácsony ott csak sorban a második, és nem olyan meghitt, bensőséges, mint a hálaadás. Például ez az egyetlen biztosra vehetően négynapos ünnepük. A hálaadás ugyanis mindig november negyedik csütörtöke, ezt 1941-ben Roosevelt elnök idején fixálták, korábban november utolsó csütörtökén tartották az ünnepet. A péntek természetesen szabad, ez az úgynevezett „Black Friday”, a vásárlási őrület napja. A „fekete péntek” kifejezés eredetileg Philadelphiából származik, és a hálaadás napját követő rémes közlekedési dugókat hivatott kifejezni, de egyes magyarázatok szerint a kereskedők napjáról van szó, ettől a naptól számítva a karácsonyi Boxing Day-ig (ajándékbontás napja) termelik meg az éves profitjukat.
New York szinte minden üzlete reggel hattól este tízig nyitva tart, az előző napi traktától felfújódott népség pedig megrohamozza a Macy’st, a Bloomingdale’st és az egyéb híres nagyáruházakat. A New York-iak úgy trappolnak végig ezeken a plázákon, mintha legalábbis az év 364 napján zárva tartanának, és mindent 16 óra leforgása alatt kéne beszerezniük, amire a következő évben szükségük lehet. Nekem az volt az érzéseim, hogy a hosszú nyitva tartásért mindenki legalább olyan hálás, mint azért a sok földi jóért, amit az Újvilág adott az amerikai népnek.
