Utazás

Pogácsát kapnak a magyar rókák

Szombat óta így oltják a rókákat a veszettség ellen. A vakcinát csalétkekbe rejtik, ezeket pedig kisrepülőgépről szórják ki az állatoknak.

Az idén október 3. és 18. között vakcinázzák orálisan a vadon élő rókákat veszettség ellen, a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgéppel szórják ki Magyarország területének közel kétharmadán, 66 884 négyzetkilométeren.  A csalétek az embernek kellemetlen szagú, belsejében található a vakcina.

Pogácsát kapnak a hazai rókák

Ebzárlat

A veszettség vírusára a vadon élő és a házi emlősállatok egyaránt fogékonyak, s az ember számára is halálos veszélyt jelent. A vadállatok között a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák. A magyarországi rókaállomány becsült nagysága mintegy 70 ezer egyed. A rókák vakcinázását 1992 ősze óta szervezi rendszeresen az állat-egészségügyi hatóság, évente két alkalommal.

Az érintett térségekben 21 napig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el a főállatorvos.

Pogácsát kapnak a hazai rókák

Akadnak fertőzött rókák

A szomszédos országok közül egyébként Ukrajnában és Románia teljes területén is jelen van a betegség, illetve az idei évben Szlovákiában, a lengyel határ közelében is találtak fertőzött rókákat.

Még több róka az NLCafén:

  • Ez a megmentett rókabébi elrabolja a te szívedet is – cuki képek
  • Kutyának képzeli magát a róka – tüneményes fotók

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése