Mackóetetés és gokartozás a hegyen
Erős kezdés, ha a mauterni Der Wilde Bergben kezdjük a kirándulást, ez egy hatalmas (vad)állatkert és szabadidőpark. Túrabajnokok akár gyalog is felsétálhatnak, családoknak érdemes inkább libegővel felmenni, a parkot ugyanis egy kisebb hegyoldalban alakították ki. Kitáblázott út vezet végig a parkon, ahol nagyjából 300-féle alpesi állat él. Persze mind a 300 állatot nem láttuk, de a hiúzt, a kecskéket, zergéket, farkasokat és medvéket még egy rövid séta alatt is sikerült megnéznünk. Érdemes előre megtervezni a programot,
mert fix időpontokban van mackóetetési ceremónia, amikor kicsit közelebbről mind a négy medve megtekinthető.Ilyenkor ugyanis mindannyian lejönnek a hegyről, hogy elcsípjenek pár finom falatot, amit a gondozók és a vendégek dobálnak be nekik. Jó időzítéssel a mackók után egyből mehetünk is a madárbemutatóra. Látványos program, elvégre nem gyakran repdesnek fehér óriásbaglyok és hatalmas vadmadarak az orrunk előtt. (Németesek előnyben, a mackóetetés és a madaras program alatt is németül beszélnek a gondozók.)
A parkban – természetesen – van egy hütte is, így ha a madárbemutató után kisebb sprinttel megelőzzük a tömeget, kényelmesen megebédelhetünk, majd ha ez is megvan, jóllakottan ejtőzhetünk a teraszon, míg a gyerekek játszanak. Remek kreatív játszótér, egy istállóban berendezett játszóház és vidámparkokat idéző szerkezetek is vannak a parkban, épp azon a stratégiailag fontos ponton, ahol a gyerekek a sok séta után fáradtságra utaló jeleket mutatnának. Az első mászóka látványától nyomban elszáll minden bajuk, így pihenés helyett jól kitombolhatják magukat, arra kell csak figyelni, hogy még záróra előtt elinduljunk lefelé. Lejuthatunk libegővel, de a legjobb a Mountain Kart kis járgánnyal legurulni, ez a libegő félúton lévő állomásánál bérelhető. Kacskaringós erdei út vezet lefelé, pár kanyar után rá lehet érezni a fékezéstechnikára, és onnantól már tényleg jó móka az egész.
Sör, vár, lövészet – vagy fordítva
A parkban eltöltött nap után másnap be lehet iktatni egy kis városnézést: Leoben, Stájerország második legnagyobb városa pont ideális célpont lesz. Egy hangulatos egyetemváros, ahol a főtéren teraszos kávézókban üldögélhetsz úgy, hogy közben a háttérben azért látszódnak a hegyek. Érdemes felmenni a Vámtoronyba (Mautturm), amit sokan csak Gombatoronyként emlegetnek – elég ránézni, és érthető is lesz, miért. Ha eddig nem, hát innen, a toronyból körülnézve az is egyértelmű lesz, miért hívják ezt a régiót Ausztria zöld szívének. Sörimádóknak van itt még egy kis ráadásprogram is: Leobenben van ugyanis a Gösseum, vagyis a Gösser Múzeum, ahol a tárlatvezetés után sörkóstolással zárhatjuk a városi túrát.
Városnézés után irány Kapfenberg és az Oberkapfenberg vár. Lentről is nagyon szép, de úgy az igazi, ha fel is megyünk a várba. Hirtelen fordul rá az út a hegyre, és olyan kacskaringós, meredek út vezet fel, hogy – bár autóval könnyű volt megtenni – közben másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy milyen nehéz lehetett ide feljutni több száz évvel ezelőtt. (Na jó, bevallom, az is eszembe jutott, hogy milyen szerencse, hogy nem biciklivel jöttünk ide fel – de hol van az én 21. századi problémám a várkatonák hétköznapi megpróbáltatásaihoz képest?!)
Ez a környék egyik legszebb és legrégibb vára, a róla szóló első írásos emlékek 1173-ra nyúlnak vissza. A 16. században reneszánsz erőddé alakították, de a 19. századra teljesen elnéptelenedett. Végül 1992-ben Kapfenberg városa megvásárolta, és egyúttal megalapította az Oberkapfenberg Vára Egyesületet, melynek vezetésével restaurálták az épületet. 1994-re el is készült, és azóta az Oberkapfenberg vár Stájerország egyik kedvelt kirándulóhelye.
Bőven akad itt is program: Időutazás a keresztes lovagokkal és az alkimistákkal címen a vár alatt talált alkimista műhellyel és a hozzá kapcsolódó titokzatos világgal ismerkedhetünk meg, naponta kétszer ragadozómadár-röptető bemutatót tartanak, és az egyik teremben ki lehet próbálni a számszeríjas célba lövést is. Gyerekeknek és olyan felnőtteknek, akik nem vitték túlzásba a sörkóstolást a Gösseumban. Ha erre előre nem mertek garanciát vállalni, akkor érdemes előbb a várba menni, és utána sörözni.
Mezítláb a hegyen
A városnézés után jöhet egy újabb túrázós nap! Poguscht érdemes megcélozni,
ott van ugyanis Ausztria leghosszabb mezítlábas túraútvonala, a Bründlweg.
10 kilométeren át vezet a út, és bár az elején van pár kisebb vizes akadály, az út nagyobb része olyan, mint egy hagyományos túraútvonal. Nincsenek különleges köves szakaszok, egyszerűen arról van szó, hogy cipő nélkül csinálod végig a körtúrát. Nem kell magaddal cipeld a cipődet, leteheted a csomagmegőrzők mintájára épített cipődepóban, és már indulhatsz is a hegyre.
A túra ötletgazdája egy Karl nevű helyi – mára már – ikonikus figura, aki rendszeresen megmássza a hegyet, és mivel egyébként is szinte mindenhova mezítláb jár, így a túrázáshoz sem vesz cipőt.
Ha épp ráér, felölti az osztrák népviseletet, a Lederhosét, és felsétál a hegyre, majd beül a hüttébe, és mindenkivel kedélyesen elbeszélget.
Érdekes figura, civilben egy biztosító munkatársa és ötgyerekes családapa, szabadidejében pedig nem győzi tojáslikőrrel kínálgatni a vadidegen túrázókat a környékbeli éttermekben, és bár néha kicsit túl harsány, az biztos, hogy aki találkozik vele, nem felejti el egyhamar a poguschi Karlt.
És ha már éttermeket emlegettünk, a túra után vacsorázz meg a Steirereck étteremben – képtelenség eltéveszteni, ott van, ahol a túraútvonal véget ér. Eszméletlen finomak az ételek, igazi kis gourmet-paradicsom. Ha csak egy éttermet lehetne a környékről választani, biztos, hogy ezt ajánlanám.
Minden jó, ha a vége cirbolya
Három nap elteltével egyértelművé vált, hogy Lederhose, Dirndl (vagyis az osztrák népviselet) és a cirbolya említése nélkül nem beszélhetünk Stájerországról. A népviselet persze egész Ausztriára jellemző, de jó újra és újra ráeszmélni, mennyire fontos része ez a viselet az osztrák identitásnak. Büszkén viselik hétvégéken, esküvőkön vagy csak úgy, egy családi ebéden is, sőt, fiatalabbak akár a hétvégi buliban is. Régiónként változik a mintázat, megszámolni is lehetetlen, hányféle létezik.
Az áruk persze már egy másik kérdés: férfiöltözéket még félmillió forintnyi euróért is láttunk, ahogy nőit is – és akkor ez még csak a ruha, cipőről és táskáról nem is beszéltünk. A ruhából így aligha lesz szuvenír, a cirbolyatermékekből viszont annál inkább. Az Alpok királynőjeként emlegetett cirbolyafenyő az alpesi vidékeken honos, Stájerországban is előszeretettel használják. A helyiek szerint a cirbolyafenyőből készült ágy a nyugodt, egészséges alvás titka. Annyira hisznek ebben, hogy még a cirbolyaágyon lévő ágyneműre is tüllzacskóba töltött cirbolya fűrészport tesznek, ők így várják a vendégeket, nem csokival. A fűrészport megkóstolni nem lehet (vagy legalábbis nem érdemes), a cirbolyapálinkát viszont nagyon is. A piros cirbolyatobozokból készül ugyanis a stájer gyógynövénypálinkák klasszikusa, a Zirberl, amit minden hüttében és étteremben meg lehet kóstolni, sőt sok helyen akár meg is lehet vásárolni. Hogy ízlik-e, majd eldöntöd.
Stájerország szereti a magyar vendégeket, és a magyarok is szeretik Stájerországot. A 7 millió vendégéjszakából 481 820 a magyaroknak köszönhető. Általában 3-4 éjszakát töltenek itt a magyarok. Január és februárban, a síszezonban érkezik a legtöbb magyar vendég, de a nyári időszakban is egész magas a magyarok száma. Tavasszal és ősszel még van hova fejlődni, és érdemes is, mert ilyenkor is bőven van itt program.
