Rekordokat dönt az utasforgalom a taxitársaságoknál az ünnepek alatt, amikor átlagosan 10-30 százalékkal több a megrendelés – közölték a cégek az MTI érdeklődésére szerdán.
Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke elmondta: folyamatosan csúcsforgalom van egész decemberben, már a bevásárlások ideje alatt is. Az előző évek tapasztalata alapján a fuvarszervezők felkészültek a várható csúcsforgalomra.
A taxirendelésekor a szokásosnál hosszabb várakozási időre kell készülni, mivel a bevásárlóközpontok környékét nehéz megközelíteni, és a dugókban nehéz a haladás. A legtöbb céges rendezvényt is erre az időszakra időzítik. A várakozási idő napszakonként változhat – fejtette ki Metál Zoltán.
Tamás Miklós, a City Taxi elnöke szintén arról tájékoztatott, hogy a forgalom az elmúlt évek tapasztalata alapján már november–decemberben megnövekszik, az ünnepek alatt csúcsforgalom várható. A kollégáik felkészültek az erősebb forgalomra, és azt kérik, hogy ha lehet, több időt hagyjanak a megrendelésre, mert nagyobb kiállási idővel tudják teljesíteni azokat.
A Taxifynál a karácsonyt megelőző egy hónap forgalmi számai alapján az adventi időszak első hetében harmadával nőtt a forgalom az előző hónaphoz képest. Budapest egyik legérzékenyebb forgalmi időszakában a Taxify mobilapplikáció-letöltéseinek száma is megugrott, és már elérte a 300 ezret, így további növekedésre számítanak – közölte a társaság.
Az okostelefon-alapú utazásszervező közel 2,5 millió fuvart bonyolított le Budapesten az indulása óta, és idén decemberben már 800 sofőrrel indult neki az ünnepi csúcsforgalomnak – tették hozzá.
A Taxify karácsonyi meglepetéssel kedveskedik az egészségügyi dolgozóknak: a cég tárgyalásokat kezd a fővárosi kórházakkal, és vállalja, hogy karácsonykor és szilveszterkor ingyen szállítják haza, illetve a kórházba az orvosokat és nővéreket, akik szenteste vagy szilveszter estéjén ügyeletben lesznek, vagy onnan térnek haza – írták.