Velence a 80-as, 90-es években leginkább az Ifi étterem és szálló területén működő Arató diszkóról volt híres, ahol Arató András a lassú számoknál állítólag mindig belebúgta a mikrofonba, hogy: „Lehet egymásnak dőlni, mint kocsma előtt a biciklik.” Ma már az Ifi szálló leginkább egy szellemjárta romhalmazra hasonlít, pedig két éve felröppent a hír, hogy négycsillagos hotelt építenek majd az egykori Arató diszkó helyén. A 90-es évek bulijaiból azonban ma sincs hiány: a 2015-től megszakítás nélkül minden évben Velencén állomásozó EFOTT idén a Scootert és a Brooklyn Bounce-t szállította, akik nélkül tényleg elképzelhetetlenek voltak gyerekkorunk, azaz a most 30 pluszosok nyarai – ha szerettük, ha nem, úgyis mindenhol őket hallottuk. Mostanra, így július vége felé az EFOTT már eldübörgött, hát még a 90-es évek, azonban slágerek mindig voltak és lesznek a parton: most épp a hatalmas unikornismatrac, avagy egyszerűen csak a „gumikornis”.
Fotó: Juhász János
Homokos strand a bevállalósaknak, termál a válogatósaknak
Annak, aki nem szereti a tömeget, vagy esetleg télen téved Velencére, a Velence Resort & Spa termál- és élményfürdője kínál elvonulási, töltekeződési lehetőséget. Visszahozták a délutáni jegyet, így nem Szecska-áron (hanem annak kb. csak a feléért) pezseghetsz a medencében, miközben eléd tárul a Velencei-hegység, Magyarország legöregebb hegysége. Unikornisos gumimatrac ugyan itt is fellelhető, de aki csak a Spa területén pancsol a tóparton, az a lényegről biztosan lemarad. Hogy miről is pontosan? Az egymás hegyén-hátán napozó vagy épp a Velence-korzón flipfloppapucsban, napszúrástól kóválygó emberekről, a parton feszítő fenegyerekekről, a vurstliról és a dodzsemről, a jégkásáról, a retró büfékről és persze a lángosozókról. Ez az élményegyüttes talán túl soknak is tűnik, kivéve persze, ha a Balatonhoz viszonyítod. Az árak is szerényebbek, mint a magyar tengernél, és bár biztosan ki lehet fogni rossz minőséget, a Nyárikonyha lángosa kifejezetten isteni, nem az a megszokott, zsírtól szottyogó szivacs, amit általában a strandokon szoktak méregdrágán hozzávágni az emberhez.
Fotó: Juhász János
Ha mégis csömöröd lenne a rengeteg ingertől, szimbolikusan, de a valóságban is hátat fordíthatsz ennek a tömény életörömnek, ennek az unikornisragyogású, naptejjel átitatott életérzésnek. Csak ülj le a tónak háttal (!) felszerelt, a parkolóra néző, metrómegálló-hangulatú széksorra, melynek abszurditására rengeteg orgánum próbált izzadva magyarázatot találni még a nyár elején. Köztük talán az Index kínálta a legkreatívabb megfejtést: az alig másfél hónap után kialakuló repedezések tanulsága szerint is borzasztó minőségű műanyag széksor, ha megpihenésre nem is, fingerboardozásra (ujjdeszkázásra) viszont kiváló. És ha már boardozás, a homokos strandtól kicsit távolabb fekszik a Venice Beach Cable Park, ahol wakeboardozhatsz a vízen, ha az életedben eljött az a pillanat, hogy a vízibicikli már nem nyújt túl nagy kihívást – az enyémben nem jött el, és nem is fog, én még csak a gumimatracnál regresszálok. Egyébként mintha a homokos strand vége után egy teljesen más világba csöppenne az ember: itt nőnek még a nádasok, képregényeket böngésznek és klasszikusokat olvasnak a napozók, sőt a hattyúk és a horgászó bácsik is idemerészkednek. Az egyiktől még azt is megtudtuk, mi a hosszú élet titka: „Sok mulatás és életszeretet.” Hát hajrá!
Fotó: Juhász János
Édes Velence
A strandtól távol, a faluba érve találod az egész évben nyitva tartó, legendás Édes Velence fagyizót, mely hangulatos, barátságos hely, árnyas terasszal, isteni fagylaltokkal és sütikkel. Eldugottsága ellenére nem csak a helyiek kedvence: pünkösdkor például 5000 vendég is megfordult itt három nap alatt, egy átlagos hétvégén pedig kb. 1500 vendéggel számolhatnak. Kármán Sebestyén, az Édes Velence cukrásza és tulajdonosa már 20 éve foglalkozik a mesterséggel, a fagyi iránti szeretete egyrészt családi örökség, hiszen már apukája is fagylaltokat készített, másrészt kihívás, mert mindig arra törekszik, hogy olyat alkosson, amit itthon senki más nem tud. Sebestyén már számtalan díjat kapott, a Riminiben tartott Nemzetközi Fagylalt Kiállításon rendszeresen kérik ki véleményét a fagyikölteményekről, újdonságokról.
„Nagyon sok olyan alapanyagot használunk, melyeket az országban senki más. Ilyenek például a technikai cukrok is, melyeknek a cukorhoz képest az édességérzetük sokkal nagyobb, a fagyáspontjuk viszont alacsonyabb. Ezzel tudok úgy játszani, hogy minden fagylaltnak egyforma állaga legyen. Nálunk tényleg »kézműves« a fagyi: én főzöm meg a tejet és a tejszínt, a csoki csak csokiból készül, a vanília madagaszkári vaníliaőrleményből, semmit sem kakaózunk, nincsenek aromák, ahol tudok, 100 százalékos masszákat használok. A fagyik nagyon kevés E-tartalommal készülnek, hiszen akkora a forgalom, hogy nincs szükségük tartósításra” – meséli lelkesen Sebestyén. Az Édes Velence egyébként már Thaiföldig is eljutott, de az ottani bürokrácia külföldi vállalkozásokra vonatkozó merev előírásai miatt végül nem tudott gyökeret verni. „Ráadásul Tájföldön (sic!) nem akkora a fagylaltkultúra, mint Európában. Az ottani emberek inkább szöcskét esznek, mint fagyit.” Az Édes Velence egyébként nem csak a fagyik terén törekszik a természetességre: külön dicséretes, hogy a gombócokat pálmalevélből készült, komposztálható tálban kérheted elvitelre. És ha már unikornis, az Édes Velencében unikornisos fagyit is készítenek, amit persze imádnak a gyerekek.
Betonvirág, fosszília, tátott szájú féreg?
Fagyizás után, naplemente környékén érdemes autóval vagy biciklivel felmenni a Bence-hegyi kilátóba, ahonnan a nappal nyüzsgő Velence egészen békésnek tűnik a csodálatos panorámában – strandoló embereket nem, csak úszó nádszigeteket látni a tavon. Innen fentről akár a százhalombattai Dunai Finomítóig is ellátni, melynek az egyik fő kéményéből felcsapó több méter magas és széles láng pont olyan, mint Mordorban Sauron mindent látó szeme. Amint kigyulladnak a lenti város fényei is, a Bence-hegyi kilátó különböző színekben kezd el pompázni. Sokat találgattuk, mire hasonlít ez a fura land-art alkotás. Miró-szobortól,tátott szájú férgen és póréhagymán át nyilván eljutunk a fallikus szimbólumig, aztán kiderül, nem is járunk nagyon messze az igazságtól: az építők szerint a gyönyörű táj elemi erőit is megjelenítő kilátó szélfútta fára, hajlott levélkehelyre, virágsziromra, fosszíliákra is emlékeztethet. Kruppa Gábor, a kilátó egyik tervezője egyszer azt nyilatkozta: „Olyan természeti alakzatokat utánzó formát akartunk itt létrehozni, ami sok mindent felidéz, de valójában semmire sem hasonlít, nem egyértelműen beazonosítható, kissé rejtelmes, titokzatos tárgy a hegytetőn. Már messziről felkelti az autópályán utazók, a tavon hajózók érdeklődését, de közelről, a felfelé tekeredő szerpentinen, a kacskaringós Panoráma úton haladva is minden oldalról más-más képet ad, így nem válik hamar unalmassá, megszokottá a látványa.”
Ha pedig már megemésztetted a lángost és a fagyit, zárd a napot egy vacsorával a Szúnyog-szigeti Halászcsárdában, Pákozdtól nem messze. Semmi unikornis, semmi flanc, csak klasszikus ételek, korhely halászlé és túrófánk. A hely nevét azonban vedd vérkomoly figyelmeztetésnek: szuku, citromfű, szúnyogriasztós applikáció, ne adj’ isten szkafander erősen ajánlott!
