nlc.hu
Utazás
Portyázó farkasfalkát videóztak a Bükkben

Portyázó farkasfalkát videóztak a Bükkben

A ragadozók az emberek által használt túraútvonalon is előfordulnak, bár a szakértő szerint ritkaság, hogy nappal mozognának.

A bükki Ómassától alig száz méterre videóztak le egy nyolc farkasból álló falkát, a Bükki Nemzeti Park területén élhetnek – írja a minap.hu. Gombkötő Péter, a park igazgatóságának zoológusa a lap kérdésére elmondta, a kameracsapdákon viszonylag gyakran láthatóak a farkasok, együtt és külön is, sőt még több egyedet is láttak már együtt mozogni. 

A szakember szerint több oka is lehet, hogy a falka a település közelében jelent meg, például egy korábbi hajtóvadászat miatt távolodhattak el megszokott élőhelyükről. Gombkötő Péter elmondta, felvették a kapcsolatot az alábbi videó készítőjével is, hogy a felvétel körülményeiről és pontos helyszínéről további információkhoz jussanak.

A farkasok gyakran keresztezik az emberek útvonalait, a park több felvételén is látható, hogy az állatok a gyakran használt túraútvonalakon is előfordulnak. 

Gombkötő Péter azonban azt mondta, gratulál a videó készítőjének, mert „ilyen szép számban, napfényben nagyon ritka, hogy rögzíteni tudnánk ezeket az állatokat” .

Képünk illusztráció (Fotó: iStockphoto)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top