nlc.hu
Utazás
A balatoni vasútvonal korszerűsítése

Kényelmesebb utazást ígér a Balatonra a MÁV

Rövidebb menetidőt, színvonalasabb vasúti kocsikat ígért Homolya Róbert, a MÁV-Volánbusz elnök-vezérigazgatója.
Kerékpárszállítás vasúton

Hamarosan már az északi parton is működik a villamos felsővezeték, így a Balaton mindkét partján korszerű, légkondicionált vonatokkal utazhatunk nyaralni – jelentette ki Homolya Róbert, a MÁV-Volánbusz elnök-vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek adott, hétfőn megjelent interjúban.

Kifejtette: „A Balatonnál egyre jobb helyzetben vagyunk, hiszen a Budapest–Székesfehérvár, valamint a déli parti vonalat a közelmúltban korszerűsítették, és az itt közlekedő gördülőállomány is az átlagnál jobbnak mondható, gondoljunk a FLIRT motorvonatokra vagy az IC+ kocsikra. Ehhez párosul a versenyképes menetrendi kínálatunk, amely szeptemberben bővült az óránként felváltva közlekedő Budapest–Keszthely Balaton intercityvel és a Budapest–Nagykanizsa Tópart IC-vel, ezek a korábbi években megszokottnál sűrűbben járnak, és a menetdíj is mintegy tíz százalékkal kedvezőbb: egységesen 300 forintos helyjeggyel vehetők igénybe, hiszen a gyorsvonati és IC-pótjegyet megszüntettük.”

  • Az elnök-vezérigazgató beszélt arról is, hogy továbbra is kínálják a kombinált vasút-autóbusz napi-, hétvégi jegyeket a Balaton térségében. Bevezették a Balaton 24/72 Duo jegyeket, mellyel a Volánbusz 123 térségi települési járata is igénybe vehető.
  • Az északi parton június 19-től működik a villamos felsővezeték, akkortól nyolc perccel csökken a menetidő is Balatonfüredig.
  • A fiatalok igényét is kiszolgálva az éjszakai Bagolyvonatok nemcsak a déli, hanem az északi parton is közlekednek majd.
  • A Kék Hullám intercity kétóránként jár Budapest és Tapolca között, de Balatonfüredig csak Kelenföldön, Székesfehérváron és Balatonalmádiban fog megállni.

Homolya Róbert bejelentette, hogy várhatóan a nyár második felétől forgalomba állhatnak a prémium- és bisztrószakasszal rendelkező, első osztályú IC+ kocsik, amelyekből 35 készül. „Ilyen színvonalú, magyar gyártású vasúti kocsi nem készült még” – emelte ki.

Az elnök-vezérigazgató megemlítette azt is, hogy a kerékpáros turizmus nagyon népszerűvé vált.

Az elmúlt három hétben a kerékpárszállításban 44 százalékos növekedést tapasztaltunk a 2019-es azonos időszakhoz képest

– mondta el, hozzátéve, hogy számítottak is a növekedésre, ezért a népszerűbb biciklis túrahelyekre a vonatokhoz nagy befogadóképességű kocsit kapcsolnak, amelyben akár 32-36 kerékpár is elfér.

A kapacitásbővítés érdekében a mellékvonalakról jól ismert Bz motorvonatok mellékkocsijaiból idén hetet építenek át nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsivá, ezek pedig fokozatosan állnak forgalomba, előbb június elejétől a Tisza-tó környéki vasútvonalakon, valamint Vác és Balassagyarmat között.

(MTI)

Balatoni vonatos rémtörténetek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top