nlc.hu
Utazás

Lejárt forgalmi

Jó ez így? Másfél éve lehet lejárt műszakival legálisan közlekedni

A veszélyhelyzet ismételt meghosszabbításával újból időt nyertek azok, akik eddig nem újították meg autóik lejárt műszaki vizsgáját.

A veszélyhelyzet ismételt – szeptemberig tartó – meghosszabbításával újból időt nyertek azok, akik eddig nem újították meg autóik lejárt műszaki vizsgáját. Így az év végére előfordulhat olyan eset is, hogy bizonyos autók már 20 hónapja lejárt engedéllyel közlekednek majd az utakon – hivatkozik a hvg.hu az ORFK balesetbiztonsági oldalra a kreszvaltozas.hu-ra.

Jó ez így? Másfél éve lehet lejárt műszakival is legálisan lehet közlekedni

Autók a 11-es főút szentendrei szakaszán 2020. november 13-án. 4,5 milliárd forintból felújítják a 11. számú Budapest–Esztergom–Tát főút 7 kilométeres szakaszát
(Fotó: MTI / Bruzák Noémi)

A jogszabályok szerint azonban továbbra is csak olyan járművel szabad a közúti közlekedésben részt venni, amelynek műszaki-, biztonsági- és környezetvédelmi jellemzői megfelelnek az előírásoknak.

Éppen ezért rossz állapotú gépkocsikkal útnak indulni továbbra sem szabad, még akkor sem, ha a jogszabályok erre lehetőséget biztosítanának.

A veszélyhelyzet ideje alatt a hivatalos okmányok érvényessége – ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is – automatikusan meghosszabbodik, mégpedig az aktuálisan elrendelt veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig. Ez az időszak most novemberig tart, miután májusban az Országgyűlés őszi ülésszakának első napját követő 15. napig meghosszabbították a járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát – írja a lap.

A lejárt műszaki vizsgával csak Magyarország területén használhatók a járművek. Tehát egy külföldi autós nyaralást tervezve meg kell újítani a műszakit. A műszaki vizsgaállomások, a vizsgáztatást is vállaló autószerelő műhelyek nyitva vannak, akár személyes érintkezés nélkül is elintézhető a gépjárművek műszaki vizsgáztatása.

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top