nlc.hu
Utazás

Felpörgött a belföldi turizmus

Utaznak a magyarok: rekordot döntött a belföldi turizmus

A koronavírus-járvány egyik nem várt hatása, hogy felpörgött a hazai turizmus. Olyannyira, hogy júniusban rekordot döntött a magyarországi vendégéjszakák száma.
Balaton

Forrás: Getty Images

Bepörgött a belföldi turizmus: a fővárosi és a vidéki strandokat elözönlötték a pihenni vágyók. A július hónapban 110 milliárd forintot költöttek a hazai turisták, ami jóval magasabb összeg az eddigieknél. Kiugróan magas volt eddig az itthon eltöltött vendégéjszakák száma is: júliusban ez a szám a nyári hónapokban elérte 5,5 milliót, ami 17 százalékkal magasabb, mint az eddigi rekord. A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerint ez főként annak köszönhető, hogy Magyarországnak 1-1,5 hónapos előnye van Európával szemben a gyors és megfelelő intézkedések miatt. Guller Zoltán azt is elmondta, a fejlesztések folyamatosak, hogy az ország még vonzóbb legyen mind a magyaroknak, mind a külföldi turistáknak.

Szerinte az is sokat számít, hogy a járvány okozta korlátozások ellenére sem álltak le a fejlesztésekkel, így megindultak például a kastélyok, várak felújításai, és 150 milliárd keretösszegű pályázat indult, amit a fürdők felújítására fognak fordítani.

Vidéken eddig 35 új szálloda épült, és 600 szálláshely kapott felújítási támogatást.

Pang Budapest

A külföldi turisták viszont kevesen vannak, ami Budapestnek nagy kiesést jelent, hiszen 2019-ben a turisták 93 százalékát külföldiek tették ki. Ehhez képest a tavalyi év drámai változásokat hozott: 2020 áprilisára Budapesten a vendégéjszakák számában 97 százalékos volt a visszaesés. A turizmus megtorpanása országszerte is megmutatkozott: a vendégéjszakák száma 2021-re 70 százalékkal csökkent 2020 márciusához képest. Guller Zoltán szerint a vidéki Magyarországnak üzenetet kell küldeni, hogy érdemes Budapestre jönni, ezért idén minél változatosabb programokkal igyekeznek a fővárosba csábítani a más teleülésen élőket.

(Tények)

Ezeket a helyeket meg kell nézned itthon:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top