nlc.hu
Utazás

Emberméretű harcsát emelt ki a vízből a kezdő horgász

Döbbenetes méretű megaharcsát fogott a kezdő pecás

A hal megúszta a találkozót: a fogást követően szabadon engedték.

Még csak tavaly kezdett harcsázni Németh Gábor, párjával közös legutóbbi horgásztúráján azonban komoly sikersorozatot mutatott be a bajszos halak kifogásából – írja a Pecaverzum.

A kezdő horgász és partnere a Mosel-folyón vadásztak zsákmányra, próbálkozásukat pedig siker koronázta: már első nap kifogtak egy 36 kilós harcsát. Ez azonban csak a kezdet volt, ugyanis a túra során minden nap volt kapás, ráadásul, egyik masszív halat követte a másik.

A negyedik napon egy 46 kilós példány akadt horogra, az igazi meglepetésre azonban egészen a nyaralás utolsó napjáig kellett várniuk.

Embernél is nagyobb harcsát fogott a kezdő pecás

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Egészen hajnalig a vízparton maradtak, már pirkadni kezdett, amikor ismét kapásuk volt. Húsz percen át fárasztották a kapitális harcsát, amelynek a fejét megpillantva tudták, ez most a korábbiaknál is komolyabb fogás lesz. 

A halat végül csak segítséggel tudták a partra emelni, ami nem csoda, ugyanis egy 252 centiméter hosszú, közel 90 kilós (89,98 kg) harcsáról volt szó. 

A jószág végül megúszta, hogy bográcsban végezze, Gábor és párja, Kata ugyanis a szerencsés fogás után visszaengedte a folyóba. 

További friss híreink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top