nlc.hu
Utazás

Keszthelyi aligátorteknős

Emberre is veszélyes, 8 kilós aligátorteknőst fogtak a Balatonban

Az aligátorteknős nem őshonos Magyarországon, így biztosan nem magától került a Balatonba.

Emberre is veszélyes aligátorteknős akadt vasárnap Szeles Zsolt horgára. A keszthelyi férfi barátjával úszós nádi pontyozást tervezett a Libás strandon, végül azonban a vártnál nagyobb fogással távoztak – írja az RTL.hu.

„Bedobtuk az úszót, fenekezőt, és vártunk, mint ahogy kell. Elhúzta az úszóst, bevágtam neki, és nem a hétköznapi módon jött, ahogy kellett volna, mint a pontynál, aminél vagy jobbra vagy balra megy, csak simán jött ki egyenesen. Kitekertük, megmerítettük, aztán láttuk, hogy egy szép, nagy teknősbéka volt bent” –  mesélte a horgász, aki akkor még nem tudta, hogy egy aligátorteknős akadt a horgára.

Miután beazonosították az állatot, kerestek egy illetékest, aki elszállítja a teknőst, azt ugyanis Zsolt is tudta, hogy az aligátorteknős nem a Balatonba való, az emberre is veszélyes lehet.

A horgász végül egy 20 literes vödörbe rakta az állatot, majd a vízi rendőrséget hívta. Mivel ott nem járt sikerrel, a Keszthelyi Rendőrkapitányságon mutatta be a harapós aligátorteknőst. Végül egy kádban helyezték biztonságba a ragadozót, másnap pedig érte jöttek az állatvédők.

Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat-és Növénykert szóvivője azt mondta, az aligátorteknős nem őshonos Magyarországon, és magától nem jut el ide. Tehát, ha hazai vizekben ilyen állatot talál valaki, az biztos, hogy emberi közreműködés miatt került oda.

A szakemberek arra emlékeztetnek, hogy ha bármilyen vadállatba botlunk, semmiképp se álljuk útját, hanem kérjünk szakszerű segítséget. Az ártatlannak tűnő találkozás ugyanis könnyen csaphat át támadásba.

aligátorteknős

Aligátorteknős, amelyet a Zala megyei Pethőhenyén, az utcán találtak 2019. június 20-án. Az aligátorteknős különösen veszélyes állatfaj, csak állatkertben tartható (Fotó: MTI/Varga György)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top