Juliana Nehme-t kemény fából faragták, de a közelmúltban alaposan kiborította egy repülőtársaság. A brazil plus size model ugyanis a családjával tért volna haza a minap egy közös libanoni nyaralásból, ám a bejrúti repülőtéren választás elé állította a cég: Vagy vesz magának a turista osztályra szóló jegye helyett 2500 fontért (körülbelül 1 152 700 forintot) egy business osztályra szóló jegyet, ahol az ülések szélesebbek, vagy nem szállhat fel – számolt be az esetről a The Sun.
A fiatal nő nem vette meg a plusz jegyet, és végül édesanyjával a repülőtéren maradtak, míg testvére és unokaöccse tovább utaztak a Qatar Airways gépével Dohába, ahonnan indult a gépük Brazíliába. A Bejrútban rekedt Juliana Nehme a közösségi oldalán adta ki magából a dühét és követői segítségét kérte.
Az ügyben a Qatar Airways megszólalt és azt állítja, a fiatal nő nem a súlya miatt nem szállhatott fel, hanem azért, mert az egyik vele utazó rokon nem tudta igazolni, hogy kapott koronavírus elleni oltást. A cég szerint egyébként a fiatal nő már check-in-nél agresszívan viselkedett a személyzettel. Hozzátették ugyanakkor azt is, hogy azon utasoktól, akik belelógnak a mellettük ülők terébe, nem tudják bekötni a biztonsági övüket, illetve nem tudják lehajtani a karfájukat előfordul, hogy valóban azt kérik, váltsanak egy plusz jegyet.
Nemrég számoltunk be Kirsty Leanne-ről, aki csoportos plus size utazásokat szervez, és folyamatosan feltérképezi azokat a helyeket, ahol a teltebb nők is jól érezhetik magukat, miközben TikTok-csatornáján plus size utazási tippeket oszt meg a követőivel. Valószínűleg a Qatar Airways-ről is lenne mit mondania, bár nem biztos, hogy jókat.