A Népszava összefoglalójából kiderül, hogy a legendás állatkert-igazgató, Persányi Miklós 2019-es távozása után előbb operatív, majd 2021-ben megbízott igazgatónak kinevezett Szabó Roland idén márciusban távozott posztjáról, miután a gyöngyösi rendőrkapitányság csalás és hamisítási ügy gyanúsítottjaként hallgatta ki.
Őt Soós András főállatorvos követte az intézmény élén, nem sokkal később pedig szakmai tanácsadót is kapott maga mellé. A gyors ütemben feltöltött menedzsmenttel különféle fejlesztési stratégiákat alkottak, melyek közül a legfontosabb az infláció és az energiaválság által sújtott állatkert működtetéséhez és fejlesztéséhez szükséges források előteremtése.
Ez csak a jegyárakból származó bevétel emelésével valósítható meg Bősz Anett főpolgármester-helyettes szerint, aki a lapnak azt is elmondta, hogy a budapesti állatkert jegyárai nem szállnak el, csak utolérik a vidéki intézményekét. A pontos árképzésről viszont nem árult el részleteket.
Fotó: Facebook – Fővárosi Állat- és Növénykert