Ezek az 2024-es év legjobb, tömegektől mentes, de annál lélegzetelállítóbb úti céljai

Fecske Bettina | 2024. Január 17.
Az utazási szakértők elárulták, hova érdemes utaznunk idén, ha igazi természeti csodákat szeretnénk látni, de nem kerülnénk a közkedvelt turistaparadicsomokat.

„Ha meguntam, hogy mindig itt legyek, majd utazgatok, mert utazni élvezet…” – hallhatjuk a KFT ikonikus dalában és sokan mélyen egyet is értünk ezzel a kijelentéssel. Az elmúlt években számos gyönyörű desztináció csalogatta a világban az utazni vágyókat. Az utazási trendek követése azonban számos olyan varázslatos helyet háttérbe szorított, amelyekről semmiképpen sem szabadna elfeledkeznünk. Legalábbis az utazási szakértők szerint.

Az iparág képviselőinek véleménye alapján bár csodás élmény egy Maldív-szigeteki utazás, vagy egy londoni hétvégi kiruccanás, érdemes lenne olyan desztinációkat is felvenni a listánkra, amelyek kevésbé örvendnek nagy népszerűségnek a világlátók körében. Akiknek nincs konkrét útiterve a 2024-es évre, érdemes lenne szemezgetnie az ajánlásaik közül, ugyanis ezek az országok is méltóak arra, hogy természeti szépségeik, egyedi kultúrájuk és elérhető áruknak köszönhetően a TOP választások közé kerüljenek. Érdemes azonban sietnünk a foglalásokkal! A szakértők szerint ugyanis egyre többen fedezik fel maguknak ezeket a rejtett gyöngyszemeket a világban.

Május végén lassan elolvad a hó a hegyekből Alaszka dél-középső részén (Fotó: Getty Images)

Alaszka

Bár nincs közel hazánkhoz, Alaszka rengeteg látnivalót kínál az utazóknak, így megéri bevállalni érte a hosszú repülőutat. Mély és színes történelmével, lélegzetelállító természeti csodáival sokak számára élete utazását nyújthatja. Alaszkában a hegyektől a tengeri fjordokig minden csodát megtalálhatunk, nem beszélve az ottani egyedi bennszülött kultúráról. Ha valaki attól tartana, hogy a skandinávoknál nem sikerülne elcsípnie az északi fényt, akkor irány Alaszka, ugyanis itt van rá a legnagyobb esélye. Az aktív pihenőknek is tökéletes választás, ugyanis csodálatos vadvilágával rengeteg felfedeznivalót kínál az arra fogékonyaknak. Medve- és madárlesen járhatunk, mindemellett síelhetünk, kerékpározhatunk és gleccsertúrán is részt vehetünk.

Montana

Legtöbben a Yellowstone Nemzeti Park csodái miatt érkeznek Montanába, a térségben ugyanis gejzírek, szupervulkánok, folyók, vízesések és félelmetes hegyvonulatok helyezkednek el. Montana az igazi kalandor utazóknak való, akik évszaktól függően hóban, vízen vagy mesés ösvényeken tudják felfedezni varázslatos látnivalóit.

A felhős ég alatt, a dombokon és hegyeken keresztül egy kis folyó Kongó dzsungelében halad (Fotó: Getty Images)

Kongói Demokratikus Köztársaság

Kongó számos egyedi turisztikai lehetőséget kínál az utazóknak, beleértve a vadrezervátumokat, az őslakos kultúrákat és a geológiai csodákat, amelyeket a világon egyedül csak ebben a térségben találhatunk meg. Az országnak egyébként 12%-át védett területek alkotják. Az állatok szerelmeseinek is igazi paradicsom a hely, a szervezett szafarik során gorillákkal, elefántokkal, bivalyokkal és több száz madárfajjal találkozhatnak. A csalogató programok mellett azonban azt is érdemes tudnunk, hogy nem kis veszéllyel járhat az ideutazás, a polgári zavargások, a betegségek és a bűnözés miatt.

Albánia

Albániába nem csak a hazánkból, de a világ minden tájáról egyre több turista érkezik, köszönhetően azúrkék tengervizének, lenyűgöző hegyeinek és elérhető árainak. Egyesek szerint lassan Európa Maldív-szigetévé növi ki magát az utazók körében. Ebben az országban a városok szerelmesei is megtalálják a maguknak valót, Albániában ugyanis fantasztikus óvárosokat és mesés helyi falvakat fedezhetünk fel.

Üzbegisztán

Üzbegisztán az a közép-ázsiai úti cél, amelyről minden kultúrakedvelő álmodik. Csodálatos kék kupolás mecsetjei, magasba tornyosuló minaretjei, érintetlen középkori városai és ősi bazárjai azonnal elvarázsolják az utazót. Nem kell félnünk a helyiektől sem, Üzbegisztán ugyanis híres vendégszerető lakosairól.

Portugália mesés látnivalókat kínál az utazóknak (Fotó: Getty Images)

Portugália

Bár hazánkban egyre nagyobb népszerűségnek örvend, még mindig jóval kevesebb turista érkezik Portugáliába, mint Spanyolországba. Pedig gyönyörű időjárásával, mesés strandjaival és történelmi városkáival a vakációzók egyik kedvenc helye is lehetne. Portugália jól ismert ételeiről és finom borairól. A friss szardellától a sózott tőkehalig és a grillezett garnélarákig minden megtalálható az Atlanti-óceán partján fekvő országban. A halak mellett azonban a húsételek is egyre népszerűbbek a térségben, beleértve a marha-, sertés- és kecskehúst.

Grenada

Grenada a közép-amerikai Kis-Antillákhoz tartozó Szél felőli szigetek csoportjában található – két nagy és több kisebb szigetből álló – ország, amelyet még maga Kolumbusz Kristóf fedezett fel. Amilyen kicsi, annyi természeti csodát találhatunk rajta, látványos vízesései, buja botanikus kertjei és misztikus esőerdői azonnal rabul ejtenek minden oda utazót.

Kétségtelen tehát, hogy a népszerű országok mellett számos kevésbé népszerű, de épp annyi élményt adó ország várja az utazókat, ha elég nyitottak vagyunk az újdonságra.

Exit mobile version