nlc.hu
Utazás
„Csak nudista strandra járok a gyermekeimmel!” - Jó ötlet ez egy olyan korban, ahol a meztelenség a szexualitás szinonimájaként van értelmezve?

„Csak nudista strandra járok a gyermekeimmel!” – Jó ötlet ez egy olyan korban, ahol a meztelenség a szexualitás szinonimájaként van értelmezve?

Rengeteg jót lehet találni a meztelen strandolásban, azonban számos veszélyt is tartogathat, nemcsak a bőrünkre, hanem a gyermekeinkre nézve is.

Mivel már nyakig benne vagyunk a nyárban – na jó, ha nyakig nem is, de térdig biztosan –, érdemes néhány szót írnunk a nudista strandokról is, amelyekről nagyjából minden embernek van egy határozott véleménye. Vannak, akik szeretik, ugyanis véleményük szerint ezek a strandok olyan egyedi élményeket nyújtanak, mint a természetközeliség vagy a szabadság. Míg mások határozottan elutasítják ezeket a helyeket, azt gondolva, hogy a meztelenkedés idegenek előtt nem az ő stílusuk.

Fotó: Getty Images

Fotó: Getty Images

A meztelen igazság

Bármelyik oldalt is képviselje az ember, tény, hogy a pucér strandolásnak számos előnye is van, így, ha az ember nemcsak a ruháit, de saját gátlásait is megtanulja levetkőzni, akkor igencsak felszabadító élményekben lehet része.

Ha nem meztelennek kellene lennünk, akkor ruhában születnénk

– vallják sokan, akik nudista strandokra járnak, vagy éppen a saját otthonaikban is ledobják a textilt.

Visszahozhatja a gyermeki énünket

A meztelen strandolásról úgy tartják, hogy lélekben visszarepíthet bennünket a gyerekkorunkba. Ez, ha jobban belegondolunk, nem is csoda, hiszen az ˝átlagos˝, azaz nem nudista strandokon csak a pici gyerekeket láthatjuk meztelenül fürdeni a habokban vagy a homokozókban játszani. Így, ha felnőttként mi is ugyanezt tesszük, akkor jó esetben előjöhet belőlünk az a gyermeki énünk, amelyet már évtizedek óta elnyomtunk magunkban. Talán pont ezért is lehet az, hogy a kutatások szerint a meztelen fürdőzők nagy része az ötven év fölöttiek közül kerül ki.

„Minden body bikinibody!”

Az egyik fő ok, amiért az emberek nudista strandokra járnak, a testpozitivitás. Ezek a helyek ugyanis megmutatják, hogy az az alak a nyári alak, amilyen éppen nekünk van. Nincs jó vagy rossz forma, trendi vagy éppen kevésbé trendi fürdő vagy strandruha. Ha pedig mindenféle alakú emberekkel találjuk szemben magunkat, akkor az segíthet bennünket abban is, hogy jobban elfogadjuk saját testünket.

Spanyolország egyik mesés nudista strandja (Fotó: Getty Images)

Spanyolország egyik mesés nudista strandja (Fotó: Getty Images)

Lélegzetelállító környezet

Sok nudista strand félreeső, természetes környezetben található, távol a városi élet nyüzsgésétől. A kivételes lokációk pedig lehetővé teszik a látogatók számára, hogy elmerüljenek a természetben és érezzék a kapcsolatot a természeti világgal. A meztelen strandok ugyanis sokszor gyönyörű partszakaszokon vannak, például félreeső öblökben vagy érintetlen tengerpartokon.

Az emberi testet nem arra tervezték, hogy teljesen ruhába legyen burkolva… Bárki, aki fürdőzött már meztelenül, ismeri azt a csodálatos érzést, amikor a víz az egész bőrén átsiklik. Mindezek után pedig úgy hátradőlni a parton, hogy a vizes fürdőruha nem tapad rád, az egészen jó dolog.

– árulta el Andrew Welch naturista.

Új barátok

A nudista strandokra általában olyan emberek járnak, akik közvetlenek, nyitottak és barátságosak, ráadásul mind hasonló értékrenddel rendelkeznek.

Egyesek számára egy meztelen strand meglátogatása ugyanis egyfajta lehetőséget jelent, hogy kapcsolatot építsenek másokkal, közösséget építve a természet iránti közös szeretet és a testpozitivitás köré.

Sok ruha nélküli strandon olyan eseményeket és tevékenységeket is tartanak, amelyek összehozzák az embereket, például jógaórákat, strandröplabda mérkőzéseket és bográcsos vacsorákat. Ezek pedig mind nagyszerű módjai lehetnek új ismeretségek és barátságok kialakításának.

Viszlát stressz!

Bár mindezek után biztosan nem meglepő, de a meztelen strandolásnak stresszoldó hatása is van. A mesés környezet, a testünkkel érintkező nap és homok, illetve a meztelenségből fakadó könnyedség érzése mind segíthetnek bennünket az ellazulásban.

Mégsem árt elővigyázatosnak lenni

Természetesen, mint minden éremnek, a meztelenül strandolásnak is két oldala van. Habár a fentebb említett okok miatt érdemes lehet elhagyni a fürdőruhát, ha nem tesszük mindezt okosan, akkor nem az erekció lesz a legkellemetlenebb dolog, ami megtörténhet velünk egy nudista strandon.

Azoknak, akik attól félnek, hogy egy nudista strandon vagy naturista üdülőhelyen valamilyen fertőzést szednének össze, van egy jó hírünk: csekély annak az esélye, hogy a meztelenség miatt könnyebben kapjunk el bizonyos fertőzéseket.

Vannak azonban más tényezők, amelyek miatt érdemes aggódnunk.

Kellő figyelemmel napozzunk mezítelenül a nap alatt (Fotó: Getty Images)

Kellő figyelemmel napozzunk meztelenül a nap alatt (Fotó: Getty Images)

Csak óvatosan a napozással

Extrém fehérbőrűként rengeteget tudnék íni arról, hogy milyen napozási bakijaim voltak már az életem során. Bár tény, hogy mindig a táskámban lapultak a megelőzéshez szükséges naptejek és szájfények (mert igen, én azoknak az embereknek a táborát erősítem, akinek a szája is le tud égni, amin herpeszek virágoznak ki mindezek után), volt, hogy egy-egy alkalommal vagy nem kentem be magam rendesen, vagy a ˝nem süt még annyira a nap˝ gondolattól vezérelve alacsonyabb faktorszámú naptejet választottam, így megtörtént a baj.

Ilyenkor vagy pipacspirosra égtem, vagy hólyagok jelentek meg a testemen, a legdurvább esetekben pedig egyszer egy harmadfokú égési sérülést szenvedtem, egy másik alkalommal pedig olyannyira feldagadt az egész arcom, hogy a párom szerint úgy néztem ki, mint Spock a Star Trek-ből. Pedig még csak nem is voltam meztelen. Így hát el tudom képzelni, mennyire fontos az, hogy az ember még nagyobb odafigyeléssel napozzon, ha nincs rajta semmilyen réteg, ami védeni tudná.

Mégis érdemesebb lenne fürdőruhát húzni?

A férfiak és nők esetében a nemi szervek napoztatása csak fokozatosan történhet. A magas hőmérséklet és az ultraviola sugárzás ugyanis közvetlen kapcsolatba kerül ilyenkor az érintett bőrfelületekkel, főleg a mellbimbóval, ami annak gyulladásával járhat. A mellbimbók ugyanis az ajkakhoz hasonlóan nem rendelkeznek megfelelő védőréteggel a napsugárzás ellen. Ezért közvetlenül ki vannak téve a napsugárzásnak, ami gyors égéshez, de a bőr gyorsabb öregedéséhez is vezethet.

Különös figyelmet kell fordítani a napozókrémmel a mellbimbó környékére, mert itt a bőr vékonyabb és érzékenyebb a leégésre. Használjunk magasabb faktorszámú naptejet, mint a testünk többi részénél, UVA és UVB védelemmel. A természetes összetevőket, például cink-oxidot és titán-oxidot tartalmazó termékek kíméletesebbek a bőrnek, mint egyes hagyományos fényvédő krémek, amelyek potenciálisan káros anyagokat tartalmazhatnak.

– nyilatkozta egy natúr kozmetikai cég értékesítője, Graeme Hume.

Mindezek mellett a túlzásba vitt meztelen napozással a bőr kiszáradása, az idő előtti öregedés és a pigmentfoltok megjelenése is fenyeget. Nem beszélve arról, hogy a rettegett bőrrák és az agresszív rosszindulatú melanómák megjelenésének az esélye is az egekbe szökik. Egy esetleges leégés pedig az intim területeken sokkal jobban fáj, mint bárhol máshol a testünkön. Azoknak a bőrfelületeknek a védelme tehát, amelyek egész évben védve, takarva vannak, magasabb faktorszámú napozótejek használatát igényli.

Ami az intim területeket illeti, fontos tudni, hogy a fényvédő krémeket csak a külső területekre szabad felvinni és nem szabad a hüvelyben használni, illetve annak belső falaival érintkeztetni, mert ez fertőzést okozhat.

Nudista strand

A férfiaknak sem veszélytelen a meztelen napozás (Fotó: Getty Images)

Figyeljünk az ˝úszókra˝

Férfiak esetében a forró tengerparti homok érintkezése a bőrrel csökkentheti a spermák termelődését is, ezáltal pedig a nemzőképességet is befolyásolhatja. Az alacsonyabb hőmérséklet ugyanis kedvez a spermatermelésnek, a rekkenő hőség viszont nem. Ezért is van az, hogy a spermaszám télen magasabb, mint nyáron. A spermiumok számára ideális hőmérséklet ugyanis kicsit alacsonyabb, mint a test hőmérséklete, ezért is vannak a herék a testen kívül. A forróság károsítja a hímivarsejteket, ezért kerülendő a hosszú ülés, a meleg felületekkel való hosszas érintkezés (pl. forró homok), a szaunázás, jacuzzizás, a forró fürdők és zuhanyzás, illetve a szűk alsóneműk vagy a laptop ölben való használata.

Sokan a gyermekeiket is viszik a nudista strandokra (Fotó: Getty Images)

Sokan a gyermekeiket is viszik a nudista strandokra (Fotó: Getty Images)

Gyerekekkel strandolás?

Őszintén bevallom,  soha életemben nem jártam nudista strandon és nem is szeretnék. Bár soha ne mondd, hogy soha, hiszen meg tudom érteni azokat is, akik egy jó élménynek tartják a pucér strandolást akár a természet közelsége, akár a jó közösség miatt. Az azonban meglepett engem is, hogy egyesek a gyerekeiket is magukkal viszik ezekre a helyekre, így válaszokat kerestem, hogy miért is döntöttek emellett az opció mellett.

„Ezeken a helyeken a társaság sokkal civilizáltabb és kevésbé ítélkező. A gyerekeim mindenfajta testalkatú, korú és rasszú embert láthatnak, amely arra tanítja őket, hogy ítélkezni mások felett teljesen nonszensz dolog” – árulta el egy anyuka.

Csak nudista strandra járok a gyerekeimmel, ezek a strandok ugyanis sokkal biztonságosabbak. Sőt, a 13 éves gyerekemnek azt is megengedem, hogy egyedül menjen strandolni, de csakis nudizós helyekre mehet nélkülem.

– tette hozzá egy másik édesanya.

Bár valamelyest biztosan igaza lehet ezeknek az édesanyáknak, nem tudok elmenni amellett a gondolat mellett, amely soraikat olvasva zakatol a fejemben. Ez a gondolat pedig nem más, mint hogy gyereket vinni egy ilyen strandra azért lehet problémás, mert a mai modern kultúra a meztelenséget a szexualitás szinonimájaként értelmezi. Így hát felkerestem Varga Gréta szexuálpszichológiai szakpszichológust, aki választ adott nekem erre a kérdésre.

Érdekes, hogy ezt kérdezed, mert épp az elmúlt hetekben röppent fel ez a téma a kollégáim és köztem, hogy a rendszerváltást követően volt egy nagy mozgalom az akkori fiatalok körében, hogy a meztelenséget sokkal természetesebben akarták kezelni. Sok nudista strand is nyílt akkor, ahová vitték a gyermekeket is, akikben ez tud gubancokat okozni, így nem tartom jó ötletnek.”

Kulturálisan ugyanis nem ez a természetes számunkra. Tehát teljesen más egy törzsi társadalomban élő gyermeknek meztelenkedni (ahol ez a természetes), mint annak, aki alapvetően olyan környezetben születik, ahol a plakátokon a meztelenség nem a természetességgel, hanem a szex-szel van összekapcsolva.

 – árulta el a szakértő, aki azt is kifejtette, hogy milyen problémákat okozhat ez a gyermekeknél.

„Az egyik ilyen gubanc, amit okozhat, például az, hogy ha sok nyílt és öncélú meztelenséggel találkozik a gyermek, lehetséges, hogy megpróbálja majd visszafogni a saját szexualitását, a szexuális vágyait, késztetéseit. Tehát előfordulhat, hogy nehéz lesz számára majd a szexualitásban kiteljesedni, mert egyfajta védelmet jelenthet számára egy ilyen környezetben “szexmentesnek” maradni.”

Számos érv és ellenérv szólhat tehát a nudista strandra járás ellen és mellett. A legfontosabb azonban az, hogy ha mi komfortosan érezzük magunkat ezeken a helyeken, és készek vagyunk arra, hogy betartsuk a meztelenséget megkívánó strandok szabályait, akkor kellő elővigyázatossággal és felnőtt társasággal huppanjunk le süttetni a mezítelen testünket. Onnantól ugyanis baj nem történhet!

Via: (1), (2), (3), (4), (5), (6)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top