A Tambora-hegy az indonéziai Sumbawa szigetének legmagasabb pontja, egyúttal a világ egyik legismertebb aktív vulkánja, amely 1815-ben történelmi léptékű kataklizmát okozott.
Több száz évnyi szunnyadás után, 1812-ben a hegy dübörögni kezdett és fekete füstfelhőket eregetett magából. A kisebb kitörések három éven át zajlottak, egészen 1815. április 5-ig, amikor robbanásszerű hangok kíséretében egy mérsékelt kitörés következett. Másnap reggel az egész szigetet hamueső lepte be.
A vészjósló robbanások április 10-ig folytatódtak, majd a vulkán iszonyatos robajjal, ereje teljében tört ki: körülbelül 24 köbkilométernyi, gázokból, kőzetből és porból álló füstcsóvát okádott a levegőbe, és amikor a kitörési oszlop összeomlott, elszabadult a pokol
A piroklasztikus áramlás – vagyis a forró gázok és osztályozatlan kőzettörmelékek elegye – végigsöpört Tambora-hegy oldalain, és mindent elpusztított, beleértve a hegy oldalában épült települést és annak 10 ezer lakosát is.
A kitörés hangját több ezer kilométerrel arrébb, Szumátra szigetén is hallották: az itt állomásozó katonák agyűtűznek hitték a robajt. A hamu és más vulkanikus anyagok vad zápora a térségben egészen április 17-ig nem csillapodott. Ez volt az ismert történelem legnagyobb vulkánkitörése.
A Tambora vulkán kitörése Rob Wood festményén (forrás: Wikipedia)
Az egész világon pusztított
A kisebb kitörések és utórengések még hónapokig tartottak a kezdeti pusztítás után.1815 augusztusában brit hajók jelentették, hogy a szigettől mintegy 4000 kilométerre habkőből létrejött úszó szigetecskékkel találkoztak, a sziget feletti eget pedig egészen augusztus 23-ig nagy füst- és hamufelhők takarták el.
A fő kitörés pusztító szökőárakat is okozott csaknem a teljes Indonéz szigetvilágban: a halálos áldozatok számát 4600-ra becsülik. Magán a szigeten minden növényzet hamuvá égett. Sumbawán legalább 10 ezer ember halt meg azonnal a piroklasztikus áramlatok következtében, és a becslések szerint itt és a szomszédos szigeteken legalább 70 000 ember vesztette életét. A robbanás letarolta a sziget teljes növényvilágát is: a becslések szerint csak Sumbawán nagyjából 36 000 ember halt éhen.
De a legrosszabb még csak ezután következett: ugyanis a légkörben maradt, hatalmas mennyiségű hamu katasztrofális következményeket okozott, nemcsak Indonéziában, hanem gyakorlatilag az egész világon.
A kitörés körülbelül 10-120 millió tonna ként juttatott a sztratoszférába. Ezt aztán a sztratoszférikus szelek szétterítették a bolygón, és az északi félteke nagy részén olyan aeroszolfátylat hoztak létre, amelyet a szél vagy az eső hónapokig nem oszlatott el.
A kitörés által a légkörbe juttatott hamu és gázok globális éghajlati anomáliát okoztak. Amellett, hogy az égbolt színe a következő hónapokban a lila, rózsaszín és vörös fantasztikusabbnál fantasztikusabb árnyalataiban pompázott, a bolygó természetellenesen gyors sebességgel kezdett lehűlni. Bár a tudósok úgy vélik, hogy ezért nem kizárólag a Tambora kitörése a felelős, a kitörés minden bizonnyal jelentősen felgyorsította a folyamatot, és az északi félteke átlaghőmérséklete körülbelül 0,4-0,7 Celsius-fokkal csökkent.
A nyár nélküli év
Ez a hőmérsékletcsökkenés elég volt ahhoz, hogy a világ nagy részén bekövetkezzen az a természeti jelenség, ami később Nyár nélküli év néven vonult be a történelembe.
A lehűlés teljesen felborította az időjárást Kínában és Tibetben, ahol a hideg elpusztította a rizstermést és a vízibivalyokat. Továbbá vélhetően hozzájárult egy új koleratörzs kialakulásához, amely 1816-ban Bengálban jelent meg, és összezavarta a monszunidőszakot Indiában.
Az Európa egén látható különös fényjelenségek Caspar David Friedrichet is megihlették (forrás: Wikipedia)
Katasztrofális helyzet Európában és Amerikában is
Európát is nagymértékben érintette a hideg és csapadékos időjárás: a termés az egész kontinensen messze elmaradt a várakozásoktól.
Németországban a helyzet egyenesen katasztrofálissá vált, az élelmiszárak meredeken kilőttek és fosztogatásba és erőszakba torkolló zavargások törtek ki az országban, amikor 1816 elején 12 napra befagyott az Elba folyó.
Írországban és a Brit-szigeteken szakadatlanul zuhogott az eső; Írországban állítólag nyolc teljes héten át. A búza-, zab- és burgonyatermés elmaradt, ami az ország egyes részein éhínséghez vezetett. A beszámolók szerint walesi családok tömegei keltek útra, és közben élelemért koldultak. A lehűlés, amelyet egy, a világ másik felén bekövetkezett kitörés okozott, a 19. század legsúlyosabb éhínségét idézte elő Európában. Aztán 1816 végén Írországban kitört a tífusz, amely a következő néhány évben végigpusztította a Brit-szigeteket.
Észak-Amerikában is súlyos élelmiszerválság alakult ki. Május közepétől kezdve az időjárás, ahogy a helyiek mondták, „visszájára fordult”. A virginiai Pharoh Chesney beszámolója szerint az államban “a júniusi hóesésben a gyerekek szánkózni mentek, július 4-én a víz befagyott a ciszternákban, és ismét havazott, a függetlenség napját ünneplők pedig a templomokba húzódtak, ahol a kandallókban lobogó tüzek kissé felmelegítették a tagjaikat”
Virginiában a termés olyan gyenge volt, hogy még a korábbi amerikai elnök, Thomas Jefferson is kis híján csődbe ment, és 1000 dolláros kölcsönt kellett kérnie, hogy kiegészítse jövedelmét. Kanadában is fagyos időjárás uralkodott, 1816. június 10-én egyméteres hó esett. Az új-angliaiak tömeges elvándorlásba kezdtek; 1816 és 1817 között a szokásosnál kétszer több ember hagyta el Vermontot, hogy nyugatabbra költözzön a jobb élet reményében.
Tambora vulkán (Fotó: Getty Images)
A Tambora vulkán kitörése egyedül az irodalom fejlődésére volt jótékony hatással: az angol romantika talán legfontosabb alakja, Lord Byron 1816 nemlétező nyarát a svájci Genfi-tó mellett fekvő Diodati-villában töltötte barátaival, a költő Percy Bysshe Shelleyvel, annak leendő feleségével, Mary Wollstonecraft Godwinnal, vagyis Mary Shelleyvel, valamint személyes orvosával és titkárával, John William Polidorival.
A sötét és viharos napokat írással ütötték el: Byron itt alkotta meg a Sötétség című versét, amelyet egyértelműen az épp zajló öko-apokalipszis inspirált. Ahogy az irodalomprofesszor Jonathan Bate írja: Byron verse sötét színekkel festi meg a történelmi pillanatot: a háború rövid időre szünetel, amíg az emberiség megpróbál összefogni a könyörtelen időjárás ellen. Aztán a napfény hiánya miatt elterjedő éhínség újabb, ezúttal globális háborúhoz vezet. A világméretű küzdelemben végül kipusztul az emberiség.
A föld,
a pompás, népes, kiürült; fa, fű,
évszak, ember és élet nélküli
halál-tömeg, fagyott rög káosza.
Tó, folyó, tenger mozdulatlan állt,
Mi sem borzolta néma mélyüket…
Byron arra biztatta a többieket, hogy írják meg saját történeteiket, és ebből a barátságos versengésből született Polidori Vámpír című műve, az első modern vámpírregény, illetve Mary Shelley Frankensteinje, minden idők egyik legnagyobb hatású horrortörténete.
A Tambora ma sem túl barátságos hely: a legutóbbi kitörés 1967-ben történt, és 2011-ben is jelentettek innen rengéseket. A táj még mindig kietlen és kopár errefelé.
Az 1815-ös kitörés ma is fontos viszonyítási alapnak számít: egyfajta figyelmeztetésként szolgál, példaként arra, hogy mi történhet, ha élőhelyünk homeosztázisát megzavarják – ami a jelenlegi éghajlati válságban különösen aktuális.
