nlc.hu
Utazás

Sminkje miatt aláztak meg egy nőt a repülőtéren

Nem engedték repülőre szállni. Kiderült, mi volt az ok.
smink, fotó: Getty Images

Egy kínai nőt arra kényszerítettek, hogy távolítsa el az erős sminkjét, miután a reptéri arcfelismerő szkennerek nem tudták megerősíteni a személyazonosságát.

Az esetről készült rövid videót, amelyen a fiatal nő nedves törlőkendőkkel törli le a sminkjét, nagyon felkapta a kínai közösségi média. A felvételen látható beszállókártya alapján az eset még tavaly szeptemberben készült a sanghaji repülőtéren, de csak most kapott figyelmet a közösségi médiában. Mint az Oddity Central írja, a rövid videóban a kamerát tartó személy (feltehetően egy reptéri alkalmazott) folyamatosan szidja a fiatal nőt, mondván, teljesen el kell távolítania a sminkjét, amíg úgy nem néz ki, mint az azonosító dokumentumán szereplő fotón.

Töröljön le mindent, amíg úgy nem néz ki, mint az útlevélképen! Miért sminkelte ki így magát?!” – mondja az illető a kamera mögött.

Nem tudni, hogy a nő végül átment-e a reptéri arcfelismerő szkenner ellenőrzésén, de a megpróbáltatásai vegyes reakciókat váltottak ki a kommentelők körében. „Nem mintha a valóságban is filterrel járkálhatna, ugye?” – jegyezte meg egy kommentelő viccesen. Míg mások sajnálatukat fejezték ki a fiatal nő iránt, mondván, már így is eléggé zavarban volt, nem kellett volna a reptéri alkalmazottnak még jobban megaláznia a sminkje miatt. Voltak, akik azon tűnődtek, hogy a smink valóban problémát jelent-e a modern arcfelismerő szkennerek számára. „Bármilyen vastag is a smink, az arc nem lehet felismerhetetlen, igaz?” – vetették fel.

Ez is érdekelhet epres panni új frizurája Megnézem

Korábban beszámoltunk egy hasonló esetről, amikor több kínai nőnek problémái adódtak az országba való belépéskor, miután Dél-Koreába utaztak arcplasztikai műtétre, amely annyira megváltoztatta a megjelenésüket, hogy felismerhetetlenné váltak az útlevélben szereplő fotójukhoz képest. A koreai klinikák épp ezért újabban már úgynevezett plasztikai sebészeti tanúsítványt állítanak ki, a páciens útlevélszámával, a kórház nevének és címének, valamint az ott-tartózkodás kezdetének és végének megadásával. Az egészségügyi turisták ezzel igazolhatják, hogy plasztikai beavatkozásokon estek át.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top