Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Társkeres&# 337;zzünk!:
a napokban lett volna találkozóm egy (úri)emberrel. email-eket váltottunk, illetve telefonon több órát beszéltünk. ő hivogatott és elég hosszúra nyújtotta a beszé lgetéseket. nem zsongtam be tőle, sőt az a benyomásom volt, hogy flegma és beképzelt, ennek ellenére nem egy műveletlen ember lehet. fotót láttam már róla, amolyan átlagos testalkatú ff i. hát egye fene,
találkozzunk! március 15-ére tűztük ki a randit, a kora délutáni órák egyikére. a megbeszélt időpont
előtt egy órával írt, hogy ő bizony késni fog 15 percet, me rt elfelejtette
visszavinni
a dvd -jét a kölcsönzőbe! ez gyanús volt, ünnepnap nyitva lenne i lyesmi? okés, elfogadtam, mert szólt időben, hogy későbbre érkezik, én is úgy időzítettem a dolgaimat. az adott időpontban, amit ő tett későbbre, nem volt ott, így én eljöttem a tett helyszínéről. rá eltelt 20 perc és számonkérve hívott fel, hogy én mért nem vártam meg őt!ó, hát hova fajul már ez a társadalom, hogy egy nőnek ke ll ??? egy mihaszna
piponya alakra 20 percet várni? és el k ell hinni a dvd-s hazugságot?
osszuk meg egymással hason ló tapasztalatainkat!
ja és nem vagyok egyedül:)
egyébként meg ha dvd miatt tudott telcsizni,további késése miatt miért nem??
3éve volt,ugyanígy társkereső.
Januártól februárig folyton hívogatott h találkozzunk,de nem volt kedvem valahogy nem fogott meg neten keresztül,majd 5. próbálkozására belementem a taliba.Fél10re beszéltük meg 9:50re ért oda kb. ha akkor nem várom meg most nem pihizne itt mellettem
Akkor meg mindegy,ha amúgyis készültél volna.
Pasas nem hiszem hogy vette az adást, de hát így járt, ez legyen ő baja:)
nincs ilyen tapasztalatom...
én max. arra vagyok hajlandó várni, aki jelzi, hogy késni fog, de arra is kb. 10 percet...
Véleményem szerint tiszteljük meg egymást, pláne az első randin, hogy pontosak vagyunk. Sőt egy férfinak illik 5 perccel előbb ott lennie!
jajj már!
mintha te még soha nem késtél volna sehonnan!
pláne márc. 15én mikor mindenki elözönlötte az utcákat...
ne várjatok akkor senkire és maradjatok egyedül;)
Én inkább korábban megyek :)
Dvd-ket meg inkább dobom a kukába :D
ahogy érzed:)
engem különösebben nem érdekel...
csak a nők elfelejtik,hogy már nem a nagyanyáink korában élünk...
Én azért megvártam volna.
ez borzasztó
biztos nagyon sürgős dolgod lehetett,hogy nem tudj várni negyed órát...