Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Első baba teljesen kezőkne

pluhi
Létrehozva: 2006. március 30. 11:35

Sziasztok!

27 éves vagyok, kisbabát szeretnénk a férjemmel, most kezdjük el ebben a hónapban a projektet.

Több forumot is megnéztem már, az a tapasztalatom, hogy mindenki már ismeri egymást, többeknél már nem az első baba a várva várt.

Azért indítom ezt a topicot, hátha vki egy cipőben jár velem, teljesen "kezdő", nem ismer senkit, vagy csak keveseket és együtt tudunk tapasztalatot gyűjteni, azokat egymással megosztani.

Várok szerettel Mindenkit!

  1. 2006. március 30. 14:46101.
    ez az első hónap, amikor elkezdjük a próbálkozást...még egy pici pecsétlőm van, 22én volt az első nap menstrua..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_807226 (99)
    2006-03-30  14:44
  2. 2006. március 30. 14:44100.

    Szia Silvi!

    Nagyon sajnálom, előbb utóbb biztoasn összejön a picur, kitartás hozzá! 

    előzmény:
    Silvi (96)
    2006-03-30  14:11
  3. Torolt_felhasznalo_807226
    Torolt_felhasznalo_807226
    2006. március 30. 14:4499.
    És hol tartasz most?
    előzmény:
    pluhi (98)
    2006-03-30  14:43
  4. 2006. március 30. 14:4398.

    Kilcsi!

    szerencsés vagyok, nekem 28-29 napos a cilusom!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_807226 (88)
    2006-03-30  13:52
  5. Torolt_felhasznalo_201042
    Torolt_felhasznalo_201042
    2006. március 30. 14:1497.

    Félsz az ikrektől? Körülöttem mindenki arról ábrándozott/zik 

    Silvi, 4 év? Az nagyon sok  És még semmi vizsgálatot nem csináltak?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_639088 (94)
    2006-03-30  14:06
  6. 2006. március 30. 14:1196.

    sziasztok!

    szia pluhi!

    mi 4 éve próbálkozunk, és ma megyünk konzultációra a Forgács intézet-be

    utánna már okosabb leszek, de tudom, rengeteg vizsgálat vár még ránk

    sajnos, napközben nem tudok a melóhelyről beugrani (most ez egy kivételes alkalom)

    silvi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_639088
    Torolt_felhasznalo_639088
    2006. március 30. 14:0895.
    Most mennem kell, de remélem dumcsizunk még, este lesztek? Sziasztok             
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_639088
    Torolt_felhasznalo_639088
    2006. március 30. 14:0694.
    Nekem általában minda két petefészkemben megérik 2-2 petesejt, ilyenkor félek, hogy ikrek lesznek.                      
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_201042 (93)
    2006-03-30  14:00
  9. Torolt_felhasznalo_201042
    Torolt_felhasznalo_201042
    2006. március 30. 14:0093.

    Myna, régebben én is imádtam babázni, de mióta nekünk nem sikerül, azóta inkább kerülöm a babás barátaimat. Pedig mostanában Mindeki csak szül/babát vár körülöttem 

    Említettétek a hőmérőzést. A múltkor elvittem a csodaszép hőgörbémet a dokimnak, amit a fertilityfriend csinált, és a dokim elkeserített egy másodperc alatt, hogy ez még nem jelent semmit... A hőd akkor is fent lehet, ha egyébként a petesejtek nem értek meg a kellő nagyságúra.  (Utána persze megnézett UH-on is, ahol látott petécskéket)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_639088 (90)
    2006-03-30  13:55
  10. 2006. március 30. 13:5992.
    örülj, h ilyen az orvosod, így kellene ennek lenni..csak sok nődoki magához vesz a kedeményezést és inkább ront, mint használ...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_201042 (91)
    2006-03-30  13:55
  11. Torolt_felhasznalo_201042
    Torolt_felhasznalo_201042
    2006. március 30. 13:5591.

    Ezek szerint az én dokim a kivétel?  Mióta könyörgöm már neki, hogy támogassa meg a hormonjaimat... , de hallani sem akar semmiféle gyógyszeres kezelésről 

    előzmény:
    Arikan (87)
    2006-03-30  13:51
  12. Torolt_felhasznalo_639088
    Torolt_felhasznalo_639088
    2006. március 30. 13:5590.
    Szabad időben a barátnőm győnyőrű iker lányaira vigyázo, s közben tanúlok is egyet s mást.                    
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_201042
    Torolt_felhasznalo_201042
    2006. március 30. 13:5489.

    A szülőszobát elnézve, nem egy nő gondolta meg magát amikor már az x-dik órája szenvedett, és kért inkább mégis epit! 

    Igaza van a Lányodnak, elvégre odabent mégiscsak más!!!! folyamatosan kap kaját-piát, akkor alhat, amikor akar, nem macerálják folyton a pelenkázással/öltöztetéssel/fürdetéssel 

    előzmény:
    vivána (86)
    2006-03-30  13:51
  14. Torolt_felhasznalo_807226
    Torolt_felhasznalo_807226
    2006. március 30. 13:5288.
    Te hogy állsz egyébként ciklusügyileg?
    előzmény:
    pluhi (76)
    2006-03-30  13:45
  15. 2006. március 30. 13:5187.

    A kaáli jó választás, anyagilag is. Kovács P. dokit merem ajánlani!!!!

    Babaváró:a nőgyógyászok sajnos nem meddőségi szekemberek. A baj ott van, hogy sokszor félrekezelik az ember lányát, hormont adnak felügyelet nélkül (holott kétanaponta ultrahangra lenne szükésg ilyenkor!!!) nem mérik a vérben megfelelően a homronszinteket, stbstb, sorolhatnám..így el lehet rontani egy amúgy egészséges ember hormonháztartását...hallottam már nem 1 esetről..imerek is ilyet..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_201042 (84)
    2006-03-30  13:48
  16. 2006. március 30. 13:5186.
    Most már én is! Sajnos megtapasztaltam milyen a különbség! Bááááár,alkati kérdés ez is,nem mindenkinek fáj ennyire szerintem.... Anyum is 3óra alatt szülte meg a nővéremet,engem 20perc alatt. Azt mondja alig érezte. Nos én is ilyen szülésre vágytam volna.....   De most ahogy elnézem ezt a kis éhenkórász lányomat,naná hogy nem akart kijönni! Kaja pia jó meleg volt odabennt,van esze a kiscsajnak!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_201042 (81)
    2006-03-30  13:47
  17. Torolt_felhasznalo_201042
    Torolt_felhasznalo_201042
    2006. március 30. 13:5085.
    raindrop - lehet, hogy túl földhözragadott vagyok, de nekem már a hőmérőzés is túl tudományos, nemhogy a mikroszkóp....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_618319 (83)
    2006-03-30  13:48
  18. Torolt_felhasznalo_201042
    Torolt_felhasznalo_201042
    2006. március 30. 13:4884.

    Myna, muszály meddőségibe menni? Simán a nőgyógyász nem elég?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_639088 (80)
    2006-03-30  13:47
  19. Torolt_felhasznalo_618319
    Torolt_felhasznalo_618319
    2006. március 30. 13:4883.
    Én is az vagyok, de utánanéztem pár dolognak. A PG 53 egy minimikroszkóp, nekem a sógornőm ajánlotta. patikában lehet kapni vény nélkül, olyan 1900 Ft. be kell nyálazni a mintafelületet és mikor megszárad a lámpafényben megnézni. Ezzel nagyjából megállípíthatók a termékeny napok. Akkor úgynevezett "páfrányokat" lehet látni, kikristályosodik. Ha nem vagy épp termékeny, akkor meg csak olyan pacák vannak. Persze ez sem jön be mindenkinek. Én is csak nemrég kezdtem nézegetni vele, egyszer volt páfrányos, érdekes, hogy csak a 16-17 napon és nem a 14-en. Pedig nekem kb 28 naposak  a ciklusaim. Mindenesetre akkor nem sikerült összehozni, pedig akcióztunk. De olyan sok mindentől függ ez az egész, hogy minden csak irányadó. 
    előzmény:
    pluhi (67)
    2006-03-30  13:37
  20. 2006. március 30. 13:4882.

    Mázlista!   

     

    előzmény:
    Arikan (64)
    2006-03-30  13:36
  21. Torolt_felhasznalo_201042
    Torolt_felhasznalo_201042
    2006. március 30. 13:4781.
    vivána, mindig is csodáltam azokat a nőket, akik érzéstelenítő nélkül szültek... 
    előzmény:
    vivána (59)
    2006-03-30  13:32
  22. Torolt_felhasznalo_639088
    Torolt_felhasznalo_639088
    2006. március 30. 13:4780.
    A Kaáliba fogok menni, de még nem tudom, hogy ott csinálom-e végig az egészet.                         
    előzmény:
    Arikan (72)
    2006-03-30  13:42
  23. Torolt_felhasznalo_807226
    Torolt_felhasznalo_807226
    2006. március 30. 13:4779.
    Tudod, manapság nagyon ritka, akinek tényleg nem lehet babája! Neked is lesz! Hova fogtok menni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_639088 (73)
    2006-03-30  13:42
  24. Torolt_felhasznalo_201042
    Torolt_felhasznalo_201042
    2006. március 30. 13:4778.
    zsu, szerintem nyugodtan menj a szeptemberiekhez, mert nagyon jó fejek!!!! 
    előzmény:
    zsu81 (71)
    2006-03-30  13:42
  25. 2006. március 30. 13:4577.

    Szió,

    Na igen... nem vagyunk kezdők. Igazából Ö már 30 éves volt és családot akart (na jó én is)  .

    Szerintem jó kiismerni a másikat esküvő előtt. Nekünk 7 év után volt egy 4 hónapos mosolyszünet, de aztán ott folytattuk ahol abbamaradt. Imádom nagyon!!! Hihetetlen pasi (nekem)

    Sajna nekem melóznom kell de azért igyekszem jönni

    előzmény:
    pluhi (61)
    2006-03-30  13:33

Címlap

top