Így készül a hatlapos süti – nincs ok pánikra

Gyerekkoromban anyám soha nem sütött nekünk hatlapost, de most nem fogok egy váratlan fordulattal a sanyarú gyerekkoromról regélni, mert egyáltalán nem volt sanyarú a gyerekkorom, hanem csak tényként jegyzem meg, hogy az efféle krémes sütik nem voltak nálunk divatban egyáltalán. Sőt, valójában életemben először akkor ettem hatlapost, amikor pár évvel ezelőtt Timi barátnőm áthozott egy dobozzal, hogy ezt most rittyentette, tádám, kóstoló. Nekem persze már akkor is gyanús volt, hogy ha egy sütemény hat kinyújtott lapból áll, köztük krémmel, akkor azt nem lehet csak úgy összerittyenteni, hanem legalább fél napig tart elkészíteni, plusz érlelés, mire összesimulnak a rétegek, szóval nem egy tejbegríz, na.

Hatlapos süti (A szerző fotója)

Éppen ezért kezdtem el ijedtemben csuklani, amikor a barátaink, akiknél szilveszterezni készültünk, hatlapost kértek. Minek kérdeztem? Mert hát ugye, nyilván én mindent (is) meg tudok sütni, főzni, az a foglalkozásom, vagy mi. Ezzel szemben az emlékeimben annyi derengett csupán a hatlaposról, hogy annak idején Timi említett valami szalalkálit, meg tepsi hátulján sütést, semmi több, de hát

aki olvasni tud, az sütni is tud,

ide nekem a szakirodalmat, aztán lesz, ami lesz.

Először is, mi a rozsdás rákolló az a szalalkáli?

Nos, az a kis csomag valami, ami a sütőpor, a vaníliás cukor meg a habfixáló mellett található a boltok polcán, és senki sem tudja, hogy mire jó, kivéve, ha szokott hatlapost sütni, mert abba (de csakis abba) szalalkáli kell. Tudományos nevén egyébként ammónium-hidrogén-karbonát, ami menet közben okoz némi fejtörést (na jó, pánikot), de azon is úrrá lettem végül.

A hatlapos tésztájába tehát ammónium-hidrogén-karbonátot kell tenni, ami mégiscsak elég gyanúsan hangzik, ám az idegesség akkor kezd a tetőfokára hágni, amikor az első lapot már betoltuk a sütőbe, aminek következtében elönti a konyhát – majd a negyedik lap táján már az egész házat – az átható, orrfacsaró és könnyfakasztó ammóniaszag, amit utoljára akkor éreztünk, amikor a nagymamánkat kísértük a fodrászhoz tartós hajhullámosításra, úgy is, mint dauerra. És nem is járunk messze az igazságtól, a dauervíz lúgos kémhatásának elősegítésére ugyanis épp szalalkálit ammónium-hidrogén-karbonátot használt a fodrász, onnan ilyen ismerős a szag.

Hatlapos fázisfotó. Így néz ki, amikor már összeraktuk, de még nem préseltük le, és nem vágtuk fel vonalzó mellett tökéletesen egyforma téglatestekre (A szerző fotója)

Hát, ez volt az a pont, amikor pánikolva felhívtam Timi barátnőmet, aki egyébként református lelkészné, és nem ismer lehetetlent, hogy most akkor mondja meg az igazat, mind meghalunk-e legkésőbb, amikor megkóstoljuk a sütit, vagy ennek a szagnak így kell lennie? Így kell, nyugtatott meg Timi, és mivel feltétlen bizalmamat élvezi ebben a témában is (végül is ettem a hatlaposából), kicsit vonakodva ugyan, de kisütöttem a többi öt lapot is.

A szag később tényleg elmúlt, mert kiszellőztettem, a sütin pedig már egyáltalán nem volt érezhető.

A másik, aggodalomra okot adó kérdés pedig a hatlapos krémjének az íze volt. A szalalkáli zacskóján kakaós krémmel van a kép, Csizi viszont, az ötgyermekes, kiugrott katolikus pap barátom, aki a hatlapost kérte, váltig állította, hogy vaníliás krémmel az igazi. Az internet ebben a helyzetben kábé annyira volt segítség, mintha az endokrin rendszer diszfunkcióját akartam volna diagnosztizálni: semennyire, de legalább tökéletesen összezavart: volt ott vaníliás, kakaós, fahéjas, karamellás, kókuszos, sőt citromos krém is – egyezzünk meg abban, hogy mindenki olyat tesz bele, amilyet akar, végül is ugyanazt az alapreceptet kell ízesíteni. Végül persze kiderült, hogy Csizi mégis inkább kakaós krémmel kérte volna, csak eltévesztette.

Slusszpoénként: még ki sem hevertem a hatlapos sütése fölötti pánikot, amikor megérkezett Csilla barátnőm (már le sem merem írni, hogy pályaelhagyó, református lelkész férjének a karján) egy doboz isteni hatlapossal. Hát, így élünk mi errefelé.

Süssetek ti is hatlapost, a következőképpen

Hozzávalók

• 1 dl tej
• 1 cs. szalalkáli
• 60 dkg liszt
• 2 ek. vaníliakivonat
• 1 csipet só
• 2 ek. kristálycukor
• 2 tojás
• 2 ek. tejföl
• 2 ek. méz
• 12 dkg szilárd, de puha zsír vagy vaj

A krémhez

• 25 dkg kristálycukor
• 12 dkg vaj
• 1,2 l tej
• 8,5 dkg liszt
• vanília, fahéj, kakaópor vagy citromlé

Elkészítés

1. Először felfuttatjuk a szalalkálit az egy deciliter tejben, közben kimérjük a lisztet, majd az összes hozzávalót összeöntjük és tésztává gyúrjuk. A tejfölt csak a végén adjuk hozzá.
2. A tésztát nagyjából szabályos hengerré formáljuk, majd félbe vágjuk, a feleket pedig 3-3 darabba, vagyis végeredményben hatfelé osztjuk. Ha nem bízunk magunkban, mérleggel ellenőrizzük, hogy nagyjából egyformák legyenek a darabok.
3. Most előveszünk egy sütőpapírt, és kinyújtjuk rajta az első tésztadarabot, nagyjából 25×30 centiméteres téglalapra. Sütőpapírral együtt tepsire fektetjük, és beküldjük a 180 °C-ra előmelegített sütőbe (alul-felül sütés). Közben veszünk egy másik sütőpapírt, amin kinyújtjuk a következő lapot. Mire megvagyunk vele, nagyjából meg is sült az előző lap. Kivesszük, majd betesszük a helyére az újat.
4. A kisült lapot óvatosan leemeljük a sütőpapírról, letesszük hűlni, és az így szabaddá vált sütőpapíron kinyújtjuk a harmadik tésztabucit is ugyanakkorára, mint az előbb, és így tovább, amíg el nem fogy.
5. Amikor végeztünk a lapokkal, jöhet a krém. Először karamellt készítünk: a cukrot a vajjal együtt elkezdjük melegíteni, közben kevergetjük. Amikor már szép, homogén és aranybarna, felöntjük egy liter tejjel, és melegítjük, amíg fel nem oldódik benne a karamell.
6. Két deciliter tejben elkeverjük a lisztet, és ebbe tesszük bele a kiválasztott ízesítőt: vaníliát, keserű kakaóport, citromlevet, fahéjat, vagy amit akarunk. Beleöntjük a fazékba, és addig főzzük a krémet kevergetve, amíg be nem sűrűsödik. Hagyjuk kihűlni.
7. Amikor már minden hideg, betöltjük a sütit: egymás után megkenjük a lapokat, a tetejére lap kerül. Ráteszünk egy nagy és nehéz deszkát, hogy lenyomja, és pár órára kitesszük a hidegre, hogy összeérjenek az ízek és állagok.
8. Amikor már nem tudunk tovább uralkodni magunkon, behozzuk, levágjuk a szélét, és onnantól kezdve olyan szabályos téglalapokra tudjuk szeletelni, hogy a csodájára járnak.

Szép is, finom is, süssetek ti is hatlapost, és ne ijedjetek meg a szagtól!