Minek kellett nekem három gyerek? – mondom magamban reggel hétkor, amikor három gyerek ugrál a fejemen, az egyiknek pénz kell, a másik nem találja a fülhallgatóját, a harmadik meg még kicsi, és minden lépést négyszer kell elmondani neki. Nem is értem, melyik pillanatban tűnt jó ötletnek, hogy ennyi gyerekem legyen, ki bírja ezt ép ésszel?
Milyen jó anyának lenni! – mondom magamban délután hazafelé ballagva az oviból, a kicsi fogja a kezem, és csacsog a napjáról, hogy milyen matricát kapott a Mirától, és szerelmes az Andrisba. Akkor meg főleg jó anyának lenni, mikor látom, hogy a nagyok elmosogattak, és még a plédet is összehajtogatták a kanapén. Ráadásul még nem is durcásak tőle, úgy tűnik, jól neveltem őket, nem is olyan szörnyű kamaszok.
Utálom az egyedülálló anyaságot – mondom magamban minden döntéshelyzet előtt, mert utálok egyedül dönteni, az agyamra megy, hogy én vagyok a felelős éjjel-nappal, borzalmas stressz az egész, hogy minden egyes falat ételért, az összes porcicáért, iskoláztatásért, ruháért engem terhel a felelősség, és a fél pár zoknikért vagy a mosatlanért sem hibáztathatok senki mást, csak magamat. Akkor meg különösen utálom az egyedülálló anyaságot, amikor pénzről van szó, és csekket találok a postaládában.
Imádok egyedülálló anya lenni! – mondom magamban, amikor bolygó hollandit játszik a kicsi éjjel, és mi sem természetesebb annál, hogy bebújik mellém, lerángatja rólam a takarót (pedig neki is van), ellopja a párnámat (pedig az övé még jobb is, mint az enyém), és mind a 120 centijével letúr a franciaágyról. És nincs az ágyban más, csak mi ketten – vagyis én félig lelógok, de ez mellékes –, nem morog senki a másik oldalon, hogy ez a büdöskölök miért nem megy vissza a saját helyére aludni. Meg amikor az összes ölelést és puszit begyűjtöm mindhárom gyerektől, vagy amikor engem kérdeznek a nagyok a szívügyekről, és én okos, tapasztalt nőt játszhatok, aki tudja, mi a szerelem. Szeretem, hogy egyedülálló anyaként én hozom a szabályokat, és senki sem szólhat bele, hogyan nevelem a gyerekeimet.
Képünk illusztráció (Forrás: Profimedia)
Annyira hiányzik egy férfi mellőlem! – mondom magamban, amikor lenne egy szabad estém, de nincs kivel tölteni, és milyen jó lenne randizni, mozizni, összeölelkezni csak úgy. Vagy amikor megérkezik az öt darab ikeás gardróbszekrény, és nincs férjem, hogy azt mondjam neki, hogy ez a férfiak dolga, de rendes leszek, és segítek neki tartani a csavarokat; úgyhogy végül barátnőt hívok, hogy egy teljes napig szereljünk, mire elkészülünk az összessel. Legalább erősödik tőle az önbizalmunk – meg a kis testünk, mert őrült nehezek ezek a szekrények –, hogy még ezt is meg tudjuk csinálni férfiak nélkül. Már a zuhanyt is megjavítom, dugulást hárítok fél kézzel, és mit nekem egy leszakadt függöny, mert az a fránya macska nem bír a vérével. De fúrást, na, azt még mindig nem vállalok. Az mégiscsak férfimunka.
Milyen jó, hogy nincs mellettem férfi! – mondom magamban, amikor van egy szabad estém, és végre csak egyedül csinálhatom azt, amit akarok, anélkül, hogy bárkinek elszámolással tartoznék. Szeretem három gyerek mellett azokat a perceket, amikor senki nem akar tőlem semmit sem. Ha úgy tetszik, a nappali közepén szedem a szemöldökömet, sorozatot nézek, és dobozból eszem a pizzát a szőnyegen. Akkor meg még inkább jó, hogy nincs itt pasi, amikor nincs kedvem még a lakáson belül is jól kinézni, fésülködni, és igénytelenkedhetek kedvemre a mackónadrágomban. Vagy amikor spontán programot találok ki, és nem húzza senki a száját, hogy nincs kedve hozzá, mert unalmas, csajos hülyeség. És amikor csak úgy elsírom magam, mert már túl sok a stressz, a szorongás és a felelősség, de nem kell megmagyaráznom a pasimnak, hogy mi bajom van már megint. Semmi. Az élet, meg minden.
Ilyesmi érzés egyedülálló anyának lenni, nagy vonalakban, a teljesség igénye nélkül, mert ha három gyereket nevelsz egyedül, felejtsd el, hogy hatékony leszel, és oda tudsz figyelni sokáig egyvalamire, hogy ki tudsz dolgozni bármit teljesen, úgy, hogy elégedetten hátradőlhess, mert már rohannod kell a következő feladatra. Mert „Anya, kérek tejet!”, „Anya, nem láttad a telefonomat?”, „Anya, írt neked az ofő szerelmes levelet.” Mégis szép így is az élet, ahogy van, egyedülálló anyaként.
