nlc.hu
Család
A terapeuta szerint van esély rá, hogy hallgasson rád a kamasz gyereked

A terapeuta szerint van esély rá, hogy hallgasson rád a kamasz gyereked

Ha nem is fogja megfogadni a tanácsaidat, legalább nem vágja rád az ajtót.

A kamaszkor zűrös, és határozottan öregszünk tőle három év alatt tíz évet. Mármint mi, szülők. A kamasz köszöni, jól van a saját morcosságával, odavetett fél szavakkal, és a „hagyjál már élni” attitűddel. De azért nem lenne rossz néha beszélgetni vele, megtudni, mi zajlik a kis életében, fejében, és azon túl, hogy „okés” volt minden aznap, mégis mi történik vele. David Schwartz családterapeuta szerint nem lehetetlen küldetés, hogy valahogy eljussunk a kamaszokhoz, sőt még akár azt is elérhetjük, hogy meghallják, amit mondunk, extrém esetben pedig megfogadják a tanácsainkat. A szakember a következő hét tippet adta, hogy hallgasson a szülőkre (egy kicsit) a kamasz gyerek.

1. Várd ki a jó időpontot

Egyértelmű, hogy ha épp feszült a gyerek, akkor pont nem fogja érdekelni, miről magyaráz neki az anyja és az apja. Mivel abban a korban van, amikor könnyen el tud veszni a saját fejében a problémái között, és csak a saját szükségleteire koncentrál, ezért gyakran áll elő az a helyzet, hogy minden tanácsunk süket fülekre talál nála. Így aztán csak akkor érhetünk célt, ha kivárjuk, amikor békés és nyitott állapotban van.

2. Nyugodj meg, attól megnyugszol

Elfajulhat a vita, ha hagyod magad felhúzni és csípőből reagálsz a kamasz szemtelenségére. Ilyet mind csinálunk, és a vége mindig ajtócsapkodás és ordítás lesz. Sok értelme nincs, érdemi, értelmes kommunikáció biztos nem alakul ki belőle. Mivel mi vagyunk a felnőttek, a kamasz pedig a hormonjaival küzd éppen, ezért muszáj elnézőnek lenni vele, megérteni a küzdelmét, és nem reagálni túl hevesen a nyegleségeire. Inkább számolni kell százig, mélyeket lélegezni, mielőtt válaszolnánk, mert a szakember szerint minél nyugodtabb a szülő, annál jobb eséllyel válhat a vitából is beszélgetés.

kamasz gyereknevelés kommunikácio

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

3. Tiszteld a kamaszt, ha azt akarod, hogy tiszteljen

Könnyebben utat lehet találni a kamaszhoz, ha nem akarjuk erőből lenyomni az akaratát, hanem tiszteletben tartjuk az igényeit. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenben igazat kell neki adni, csak át kell alakítani a hozzáállásunkat, észrevenni, hogy már nem pici gyerek, joga van a saját véleményéhez, és figyelünk rá, ha hozzánk beszél véletlenül.

4. Ne ítélkezz!

A kamaszt igazából egyáltalán nem érdekli, hogy mit gondolsz az öltözékéről és tizedik fülbevalójáról. Az egész gyerekkorát azzal töltötte, hogy irányították a felnőttek, úgyhogy most boldogan bontogatja a szárnyait és feszegeti a határait. Ha kritizálni akarnád, inkább ne szólalj meg, mert nagyon gyorsan visszavonulót fújhat tőle.

5. Hallgasd végig!

A beszélgetés része az is, hogy meghalljuk, amit mond a gyerek. Vita közben nem le kell győzni a kamaszt, hanem végighallgatni az érveit és úgy felállítani a határokat, szabályokat, hogy azt érezze, nincs ráerőltetve olyan, amit egyáltalán nem akar. Így talán sikerülhet rohamos őszülés nélkül együtt élni.

6. Ragaszkodj a témához

A kamaszok fifikásak, a számukra kellemetlen témákról örömmel elterelik a szót, de azért, ha épp egy fontos szabályról van szó, akkor ne hagyd, hogy másról beszéljen. Lehet, hogy még a hangját is felemeli, csak hogy szabaduljon, de minél tovább nyugodt tudsz maradni, annál jobb eséllyel sikerül majd átvinned az üzenetet nála.

Kapcsolódó cikkek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top