Szente Veres Adriennről akkor írtunk először, amikor második lett a Grazi Humorfesztiválon. Jelenleg Olaszországban, azon belül is Szicíliában él, így őt is érintik a koronavírus miatti szigorú karantén szabályai. Azt mondja, az elmúlt napok eseményei vitték rá, hogy naplót kezdjen írni, amivel reményt, és egy kis mosolyt szeretne adni az embereknek. „Szerintem a humor minden mélyponton átlendít” – mondja. A naplóból idézünk:
„Harmadik nap!
Jó Reggelt! Helló világ, van ott kint valaki?
Alig aludtam. Itt lassan teljesen megáll az élet. Bezárt a csizma. Felhúzták rajta a cipzárat, de a híreket olvasva úgy latom, hogy ez a csizma lassan mesebeli hétmérföldes csizmává növi ki magát.
Mégis szeretnék ma nektek szép dolgokról írni. Tegnap délután lefutottam a tengerhez. Tudom, nem szabadna kimennem és másokkal érintkezni, de a szicíliaiak annyira nem sportosak, úgyhogy egészséges időben sem fenyeget az a veszély, hogy szembejöjjön egy másik futó. Érdekes élmény volt. Ahogy futottam és változott a táj, azt vettem észre, hogy a házak alatti balkonokon mosolygós emberek nevetgélnek, társasjátékot játszanak, beszélgetnek, mellettük csendesen kamatyoló kutyapár. Valahogy volt valami megkapó ebben a képben. Beugrott az első görögországi nyaralásom, amikor vettem egy képeslapot, amin két széltől és naptól mosolygósra barázdált arcú, kedves idős bácsi ült egy kopott kék padon. Volt valami megmagyarázhatatlan pozitív energiája annak a képeslapnak. Olyan energia, amit a rohanó ember csak hónapokig tartó meditáció árán ér el, olyan energia, amit a boldogságkutatók folyamatosan keresnek. A megérkezettség érzése. Ugyanezt ereztem tegnap futás közben, és ahogy bontakozott ki előttem a táj talán én is kicsit jobban észrevettem a nyíló sárga virágokat, és hirtelen elontott egy fura megnyugvás, amikor leértem a tengerhez, és megcsapta az orromat a friss, sós levegő.
Olyan ez, mintha valaki beintett volna a világnak: »Álljatok meg! Itt, és most ne tovább!« Most aztán be vagyunk a Hét Toronyba zárva.
Saját példámon tudom, hogy évekig a hét minden napján elérhető voltam, robotként hajtottam a sikert és a pénzt. Mikor elég az elég? »Hany hét a világ, te bolond?« Sokan kérdezik tőlem, hogy szomorú vagyok-e, hogy nem indul el időben a szezon. Nem örülök, de hálás vagyok azért, amit ideáig megkereshettem.
Szente Veres Adrienn és kisfia – A magyar nő 7 éve él Szicíliában. Humorista, a Rádiókabaré rendszeres fellépője. Olaszországban szörfoktatással foglalkozik.
Tegnap kaptam egy üzenetet egy volt osztálytársnőmtől. Ezt írta: »Szia Adri! Remélem, jól vagytok! Én nagyon aggódom ebben az időben, főleg az anyukámért. Most kapja az utolsó kemót tüdőrákra…« Jesszusom. Mi is a siker? Neki az, ha másnap felébred. És itt álljunk meg egy pillanatra. És ne csak egyre, hanem többre. Amikor azon aggódunk, hogy milyen bevétel kieséseink lesznek, gondoljunk a legyengült immunrendszerű emberekre, az idősekre, akik ezekben az órákban az életükért rettegnek. Vannak kórházak, ahol jelenleg is pénzfeldobással döntik el, hogy ki kaphat oxigént. A saját egónk nyalogatása helyett vigyázzunk a szüleinkre!
Mindenkinek szívből azt kívánom, hogy találja meg a saját görög képeslapját ezekben a nehéz napokban. Igenis fel kell akasztani a világ szögére néha azt a csizmát és kiszellőztetni! Nehogy végül azon kapjuk magunkat, hogy az életünk Niagara vízesésként zuhan át a hírfolyamon. Ölelés”
