Furcsa nézni az alább montázst. Mi tényleg otthon maradunk. Erre kérünk mindenki mást is. Akkor is, ha tudjuk, hogy nehéz. Ezt látjuk a Facebookon, Instagramon, mindenhol: aki egy kicsit is érzi a felelősséget, az nem megy sehova, hacsak nem muszáj neki.
A jelek szerint burokban élünk. Aki ugyanis kimegy az utcára, arról számol be, hogy ott több az ember, mint valaha: családok piknikeznek, sétálnak, tömegek gyűlnek és oszlanak fel, nagyon sok az idős ember, a városközpontok tele, a kávézók, amíg nyitva vannak, szintén. Szóval zajlik az élet, sőt, még egy kicsit nagyobb is a nyüzsgés, mint ilyenkor szokásos, mintha mindenki azt szeretné üzenni a vírusnak, hogy nem ijed meg tőle, nem hajlandó rettegni – vagy egyszerűen tényleg nem foglalkozik az egésszel. Ami amúgy derék alapállás, csak nem most. Az alábbi fotókat (egy montázsként, hogy a tömeg legyen a lényeg és ne pécézzen ki senkit akaratlanul) most kaptuk egyenesen Újbuda központjából, Soós Bertalan budapesti streetfotóstól, a Budapest Street Photography Collective egyik alapítójától mindenféle komment nélkül – egyébként is szükségtelen magyarázni. (Disclaimer: ennek a kollektívának egy fotósunk is tagja.)
Ebből bizony nagy baj lesz, és ezt úgy mondjuk, hogy tényleg nagyon-nagyon reméljük, hogy nem lesz igazunk, és esküszünk, hogy nem mondjuk majd, hogy, „tessék, mi megmondtuk”. Az a baj, hogy erre – mármint, hogy nem lesz igazunk – napról napra egyre kisebb az esély.