A kényszerű iskolaszünet és az összezártság miatt egyre több lehet egy családban a súrlódási felület. Az egyik ilyen, jelenleg igen fontos nézetkülönbség a családtagok között, hogy mennyire kell komolyan venni, hogy mindenki maradjon otthon, aki csak teheti. És itt az „aki csak teheti”-n van a hangsúly, mert ha vannak kivételek, akkor ugyebár miért pont mi ne lehetnénk azok? Vagy – ami még valószínűbb – pont a kamaszunk, aki mindenkinél rosszabbul tűri a bezártságot, hiszen minden tizenéves úgy érzi, hogy a kortárs csoport a természetes környezete, nem pedig a család, és ennek a nézetének nem fél hangot adni.
Nekik sem könnyű most (Fotó: Getty Images)
A járványtagadás még mindig megesik a legjobb családban is, és roppant kellemetlen, amikor a szülők nem értenek egyet karantén kérdésében, az egyik elengedné a gyereket, a másik meg nem. Az pedig még kellemetlenebb, ha a gyerek feje fölött bokszolják le a nézeteltérésüket, végül jól összevesznek valamin, aminek egyetlen helyes megoldása létezik: maradjon csak otthon mindenki, aki megteheti.
„Rögtön az első nap hatalmas botránnyal kezdődött az iskolaszünet – meséli Niki –, az iskola jelezte, hogy akinek bent maradt az épületben a tanuláshoz szükséges holmija, az hétfőn bemehet érte. Ezt a gyerek úgy értelmezte, itt a remek lehetőség, hogy találkozzon a már két napja nem látott barátnőivel, hazafelé meg beugorjon a drogériába, bevásárolni egy-két dolgot, amivel elfoglalja magát a következő hetekben. Próbáltam neki este elmagyarázni, hogy ennek semmi értelme, a törött esernyője meg a sálja nem a tanuláshoz feltétlenül szükséges holmi, ne menjen sehova, de addig könyörgött, míg megengedtem. Reggel persze a férjem közölte vele, hogy szó sem lehet róla, hogy kitegye a lábát az utcára, amire a gyerek hatalmas hisztit csapott, krokodilkönnyek, meg minden, értsük meg, hogy ez neki milyen fontos. Én meg ott álltam hülyén: ki mellé álljak? A férjemmel értek egyet, de a gyereknek meg megígértem. Végül nem engedtük el (neten rendeltük meg a cuccokat), de félelmetes volt az egyébként teljesen fegyelmezett, jó gyerek kiborulása” – értékelte a helyzetet utólag, hideg fejjel Niki.
Hogy lehet az ilyen helyzeteket családon belül jól kezelni? – kérdeztük Korényi Róbert gyermekpszichológust – és hogyan tudjuk elérni, hogy a gyerek is elfogadja: otthon kell maradni. „Gyakran előfordul az a helyzet, amikor a szülők összevesznek a gyerek miatt, és elkezdik vádolni egymást: a te nevelésed, nem, a tiéd. Nos, ennek semmi értelme, legalábbis nehéz megnyugtató eredménnyel lezárni az ilyen vitákat.”
Sokkal jobb módszer, ha a gyerekkel való kommunikációnkat helyezzük új alapokra: elkezdjük egyenrangú félként kezelni, és bevonjuk a rá vonatkozó döntésekbe.
Ilyenkor a legjobb, ha ellátjuk a gyereket a szükséges információkkal, megismertetjük vele a helyzetet. A kamaszok már okosak, képesek megfontolt döntést hozni, önmagukat szabályozni, de a kisebbeknek is nagyon sok mindent el lehet magyarázni úgy, hogy megértsék. Az önszabályozás és az autonómia egyébként is összefügg: csak akkor lehet valaki független, ha ismeri és betartja a saját határait, korlátait. Ebben az esetben a gyerek nem büntetésként éli meg, ami történik, hanem saját maga hoz maga fölött egy döntést.
A tiltás a kamaszoknál már nem működik – és ha már itt tartunk, a megengedés sem, hiszen ha a szülei utasítását követi, akkor nem a saját, jól felfogott érdekében tesz valamit, hanem mert azt mondták neki. A döntést nem érzi a sajátjának, szaknyelven nincs személyes bevonódása (involválódása).
És ha még akkor is el akarja hagyni az otthonát?
Ha viszont minden információt megadtunk a gyereknek, mégsem képes világosan gondolkozni, mert elragadják az érzelmei, és ezért rossz döntést hozna magától, akkor következhet egy szempontváltás: én-üzenetekkel elmagyarázzuk, hogy mi miért nem szeretnénk, hogy kilépjen az ajtón, és felhívjuk a figyelmét a lehetséges következményekre – tanácsolja a gyermekpszichológus.
Például, ha mégis elmenne, akkor lehet, hogy utána a szenes pincében alszik, mert a szülei, nagyszülei félnek tőle, hogy hazahozza a vírust, mivel rájuk nézve már sokkal komolyabb következményekkel járhat egy fertőzés. Ezért, ha felelőtlenül mégis kiteszi magát ennek a veszélynek, akkor kénytelen lesz külön karanténba vonulni, ami nem túl kényelmes megoldás hosszútávon. A szülei ugyanis nem tudhatják biztosan, hogy betartott-e házon kívül minden óvintézkedést, nem ment senkihez sem közel, nem fogdosott meg kilincseket majd az arcát, vagy nem tüsszögtek-e rá.
A legfontosabb tehát, hogy a felnőttek ne kezdjenek el a gyerek füle hallatára vitatkozni egymással, hanem vonják be az őt érintő döntésbe, és veszekedés helyett érveljenek – javasolja a gyerekpszichológus.
Az iskolaszünet senkinek sem fáklyás menet:
Becsöngettek a koronakaranténban
Kapcsolattartás koronavírus idején: most van az, hogy tegyük félre a családi konfliktusokat
Megőrülök a családomtól a karantén alatt – stresszcsökkentő módszereket mutatunk
