nlc.hu
Sztárok
Mission Impossible? Tom Cruise a világűrben forgatná következő filmjét

Mission Impossible? Tom Cruise a világűrben forgatná következő filmjét

A színész már tárgyalt is a NASA képviselőivel a nagyívű terv részleteiről.

Az 57 éves Tom Cruise nem ijedős típus: a sztár sok kollégájától eltérően ragaszkodik hozzá, hogy még a bonyolultabb és veszélyesebb kaszkadőr-mutatványokat is maga végezze el a forgatásokon. Most azonban jócskán emelte a tétet. A New York Times értesülései szerint ugyanis a színész az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA illetékeseivel arról tárgyal, hogy legújabb filmjét a nemzetközi űrállomás fedélzetén forgatná. A lap értesüléseit ezen a héten kedden megerősítette Jim Bridenstine, a NASA igazgatója is.

Az űrkutatási hivatalnak nagy szüksége van az extra bevételekre, mivel a Trump-kormányzat tavaly félmilliárd dollárral csökkentette a költségvetésüket. Igaz, idén februárban az amerikai elnök jelentős emelést tűzött ki, hogy a NASA tartani tudja az Artemis program ütemtervét, amelynek keretében 2024-ben ismét embereket küldenének a Holdra. Ebbe aztán beleszólt a koronavírus-járvány, így nem csoda, ha Bridenstine-ék más megoldások után kezdtek nézni. Az igazgató azt mondta, elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben az amerikai sportlétesítményekhez hasonlóan az űrjárműveket is azok a szponzorok nevezhetik el, akik megvásárolják a névadási jogokat, az űrhajósoknak pedig lehet, hogy megengedik, hogy a profi sportolókhoz hasonló szponzorációs szerződéseket kössenek.

A NASA-val tárgyal Tom Cruise egy űrben forgatott filmről

Tom Cruise nem ijed meg, ha kaszkadőrmutatványokat kell bemutatni, vagy épp a világűrben filmet forgatni (Fotó: Getty Images)

A hollyiwoodi ügyekben járatos Deadline még hétfőn publikálta elsőként az űrbéli forgatásról szóló hírt, megjegyezve, hogy a tervezett alkotás nem az 1996-ban elindult Mission Impossible-széria újabb epizódja lesz.

A NASA-vezér egy nappal később, Twitter-oldalán azt írta, nagy szükség van rá, hogy hasonló módszerekkel széles körben népszerűsítsék az űrkutatást, hogy biztosítsák a mérnökök és kutatók új generációjával az utánpótlást.

Elon Musk is beszáll a buliba

A Deadline információi szerint az ambiciózus projekthez csatlakozott Elon Musk rakétagyártó cége a SpaceX is, a vállalat azonban egyelőre nem kommentálta az értesüléseket. A NASA képviselői is meglehetősen szűkszavúan nyilatkoztak. Matthew Rydin, Jim Bridenstine sajtószóvivője a New York Times-nak küldött levelében csak annyit írt a lap érdeklődésére, hogy további részleteket később árulnak csak el a különleges films projektről.

A NASA már egy ideje fontolgatja, hogy ismét megnyitja a nemzetközi űrállomást az űrturisták előtt. A kétezres évek elején több tehetős civil, köztük a magyar származású Microsoft-vezető Charles Simonyi is járt az ISS fedélzetén.

Tom Cruise-nak nem ez az első olyan filmje, amelyhez komoly segítséget kapna az amerikai kormányzattól. Az 1986-ban forgatott Top Gun című kasszasikerhez például az amerikai haditengerészet, a U.S. Navy biztosított számos forgatási helyszínt. Ez nem lesz másként a várhatóan idén elkészülő folytatás, a Top Gun: Maverick esetén sem.

További cikkeink a film és a mozi világából:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top