Ül egy lány egy széken, a kezébe nyomnak egy ötszáz számból álló számsort. Kap néhány percet, hogy befogadja azt, majd visszaadja a papírt, és fejből kell visszamondania az egészet. Ő pedig gond nélkül megteszi. Egyeseknek egészen elképesztően működik a memóriájuk, és különleges módszereikkel képesek még a legapróbb részletek felidézésére is, míg másoknak az is gondot okoz, hogy visszaemlékezzenek olyasvalaki arcára, akivel pár órája váltottak néhány mondatot. Miért van az, hogy egy ötvenezer számból álló számsort képtelenek vagyunk megtanulni, de ötvenezer betű megjegyzésére már elég sokan képesek vagyunk, ha ezek a betűk értelmes szavakat és mondatokat alkotnak? Hogy példát is mondjak: elég sok színész tanulta már meg az évszázadok során Hamlet szerepének szövegeit. Az emberi agynak történetekre és történetívekre van szüksége ahhoz, hogy a lehető legjobban működjön, ezért is próbáljuk a különféle emlékeinket valamiféle sztori részévé tenni és rendszerbe foglalni, hogy rögzülhessenek bennünk.
Bár a memóriánk igyekszik elhitetni velünk, hogy jól végzi a dolgát, időnként hajlamos átverni bennünket. Olykor élénknek gondolt emlékeinkről derül ki, hogy nem teljesen úgy voltak, ahogy emlékezünk rájuk. A Netflix ötrészes sorozata, a Van rá magyarázat: Az agy ezt egy olyan eseten keresztül mutatja be, amiről mindenki azt szokta mondani, hogy élénken emlékszik rá, és ez a 9/11-es tragédia. Mindenkinek van egy története arról, hogyan, milyen szituációban értesült az ikertornyok ledőléséről, csakhogy minél kevésbé voltunk személyesen érintettek benne, a memóriánk annál inkább kiegészíti az emléket olyan információkkal és képekkel, amiket csak a későbbi televíziós közvetítésekben láthattunk, vagy utólag tudtuk meg a híradásokból, és mások történeteiből.
Száz perc az agyműködésünkről
A Netflix öt, nagyjából húszperces epizódokból álló sorozata, a Van rá magyarázat: Az agy izgalmas betekintést nyújt az agyunk működésébe öt különböző tematikán keresztül. Az első rész a memóriával, a második az álmokkal, a harmadik a szorongással, a negyedik a meditációval, a befejező epizód pedig a pszichedelikus drogok agyunkra gyakorolt hatásaival foglalkozik. Húsz perc egy-egy témára egyáltalán nem sok: a sorozat nem akar iszonyatos mélységekbe ásni, ugyanakkor a felszínesség csapdáját is próbálja elkerülni. Szakértők és érintettek szólalnak meg benne, archív felvételeket és rengeteg grafikont, színes-szagos illusztrációt kapunk, amitől ez a százpercnyi masszív információadag egyáltalán nem válik szárazzá, sőt kimondottan szórakoztató az élmény. A szorongásról például az a Maria Bamford mesél gyönyörű őszinteséggel és szórakoztatóan, aki a teljes stand up karrierjét építette fel arra, hogy a kezei remegnek a szorongásra szedett gyógyszerei mellékhatásaitól.
Láthatunk interjút memóriabajnokkal, aki hosszasan elmélkedik arról, hogyan tudjuk az agyműködésünket jobb emlékezésre tréningezni, a meditációról többek között egy buddhista szerzetes és egy börtönben a rabokkal dolgozó meditáció oktató tájékoztat minket, az egész show narrátora pedig az Oscar-díjas Emma Stone (Kaliforniai álom), aki nemcsak a karakteres, ezerből is felismerhető hangja miatt telitalálat, hanem azért is, mert hallhatóan őt is érdekli minden, ami itt elhangzik, és a nézővel együtt ő is részt akar venni ezen a belső utazáson, és nem elégszik meg csupán a kommentátori szereppel.
Egy kis álomtörténet
Miután nagyokat ámultunk azon, hogy az agyunkban ugyanazok a területek felelnek a múltunkra való emlékezésért, mint a jövőről való fantáziálásért, jöhet a sorozat álmainkkal foglalkozó második epizódja, ami azért is lóg ki egy kicsit a többi közül, mert ez a terület számít tudományos szempontból a leghomályosabbnak. Itt egy kis álomtörténetet kapunk onnantól kezdve, hogy az ősi kultúrák szerint az álmok az istenektől kapott üzenetek, egészen odáig, hogy ilyenkor sajátos formában csak azt dolgozzuk fel magunkban újra, ami a nap folyamán történt velünk. Egy szakember például értékes tanáccsal szolgál azoknak, akik szeretnének egy éjszaka alatt több álmukra is emlékezni: igyanak elalvás előtt sok vizet, így garantáltan többször is felriadnak éjszaka, hogy pisilniük kell, és minden felriadás egy új lehetőség arra, hogy még egy álmunkra emlékezhessünk. Beszámolnak ugyan néhány érdekes kísérletről, de talán ez a legkevésbé informatív és izgalmas epizód az öt közül.
A szorongásunk nyomában
A három utolsó epizód (szorongás, meditáció és pszichedelikus drogok) érezhetően egyetlen nagy csoportot alkotnak, ugyanis igazából mindegyik a szorongásról, és annak különféle módszerekkel történő kezeléséről szól. Izgalmas képsorokat láthatunk egy régi, ma már etikai okok miatt kivitelezhetetlen gyerekkísérletről, amikor egy csecsemőbe egy fehér patkány segítségével beletáplálták a szorongást és félelmet a szőrös kis teremtmények iránt, és a sorozat szakértői arra a megállapításra jutnak, hogy a szorongások némi munkával és tudatossággal belénk táplálhatók.
Azért szorongsz, mert nem vadásznak rád vadállatok (Fotó: Netflix)
Izgalmasan bontják ki azt az elméletet is, miszerint a szorongások eredete a vadonban töltött évszázadainkhoz kötődik, amikor az idegrendszerünk képes volt egyik pillanatról a másikra vészhelyzeti üzemmódba kapcsolni, ha érzékelte egy ránk veszélyes vadállat közelségét, és a szorongás ilyenkor azt a célt szolgálta, hogy rövid idő alatt minden más testi és agyi funkciónkat háttérbe szorítva megszabadulhassunk az életveszélyes szituációból. Csakhogy ma már az utcán nem leselkednek ránk farkasok vagy medvék, így a túléléshez kialakított szorongásunk átalakult a szociális szorongások különböző fajtáivá, és már nem amiatt szorongunk, hogy megtámadnak minket, hanem mondjuk amiatt, hogy hó elején be tudjuk-e fizetni a soron következő lakbért. Ugyan ez a szorongás sokkal kisebb intenzitású, mint amit egy életveszélyes helyzetben érzünk, viszont nem tűnik el néhány másodperc vagy pár perc leforgása alatt, hanem egyfolytában bennünk dolgozik, megmérgezve a lelkünket.
A szorongás, ami legyőzhetetlen
Az agyműködésünk rejtelmeit bejáró sorozat egyik legfőbb erénye, hogy belátja: nincs értelme küzdeni a szorongásunkkal, ugyanis a szorongás nem legyőzhető. Egyetlen dolgot tehetünk: megtanulhatunk együtt élni vele, és elérni, hogy minél kevésbé akadályozzon a mindennapi életünkben. Szó van persze a szorongást oldó gyógyszerekről, és arról, hogy milyen elképesztően nehéz eltalálni a helyes gyógyszerezési arányt, és külön epizódokat szentelnek az agyműködést serkentő meditáció pozitív hatásainak és technikáinak, valamint az olyan pszichedelikus drogoknak is, mint a gomba és az LSD. Utóbbi már csak azért is izgalmas, mert ezek a szerek nagyjából a hippikorszak óta tiltólistán vannak a világ legtöbb országában, pedig annak idején rengeteget kutatták a gyógyászati irányú felhasználhatóságukat is. Ám miután az ellenkultúra meghatározó drogjaivá válták, a konzervatív politikusok nemcsak a teljes betiltásuk és üldözésük mellett tették le a voksukat, hanem a gyógyászati alkalmazásuk kutatását is leállították. Úgy fest, mostanában kezdenek visszatérni ahhoz, hogy kutassák, milyen szerepük lehet a szorongásaink feloldásában: a Netflixen nemcsak a Gwyneth Paltrow-féle The Goop Lab-ban foglalkoztak a lehetséges pozitív hatásaikkal, hanem pont ezen a héten került fel egy új dokumentumfilm, a Jó utat a tudatmódosítók világába is a streaming szolgáltató választékába, ahol olyan ismert sztárok mesélnek a saját tudatmódosítós élményeikről, mint Sting, Ben Stiller vagy Anthony Bourdain.
A Van rá magyarázat: Az agy öt epizódja a Netflixen tekinthető meg.
Néznél még szuper dokumentumfilmeket a Netflixen? Van néhány ajánlatunk:
- A koronavírusról nem tudsz meg többet a Netflix dokumentumfilmjéből, de arról igen, milyen hálátlanul bántunk azokkal, akik próbáltak megmenteni tőle
- Mindenki legjobb barátnőknek hitte őket, 65 év után mondták el, hogy ők egy szerelmespár
- Konzervatív, háromgyerekes családnak ismerték őket, közben övék volt Los Angeles legnagyobb melegpornó-boltja
