A koronavírusról nem tudsz meg többet a Netflix sorozatából, de arról igen, milyen hálátlanul bántunk azokkal, akik próbáltak megmenteni tőle

Ha ezt a cikket mondjuk két hónappal ezelőtt írom (megtörténhetett volna, a sorozat ugyanis január 22-én debütált a Netflixen), valószínűleg egész mást gondoltam volna a Pandémiáról, mint most. Akkoriban még túlzónak és hatásvadásznak éreztem volna, hogy a hatrészes sorozat első részében legalább háromszor elmondják, hogy „Nem az a kérdés, hogy lesz-e nagy világjárvány, hanem az, hogy mikor”. Ezek nyilván erős szavak, amik jól hangzanak, de két hónapja még azt hittem volna, hogy nem többek puszta ijesztgetésnél. Most már azt gondolom, hogy olykor szükség van az erős, hatásvadász kifejezésekre, hogy az emberek végre felkapják a fejüket, és a Pandémia egy olyan problémát mutat be, amire figyelnünk kell. Illetve már réges-rég kellett volna.

Akik próbálnak megvédeni minket

Szögezzük le az elején: a Pandémia nem túlélési útmutató. Bár akadnak gyakorlati jó tanácsok járvány idejére, ezeket a sajtóban az utóbbi időben annyiszor elmondták, hogy mostanra remélhetőleg már azok is tudják, akik az ilyesmire nem szoktak odafigyelni. A Pandémia inkább az influenzavírusok természetét mutatja be (például azt, hogy jellemzően vadon élő állatokról költöznek át háziállatokba, majd onnét az emberre), és azt a maroknyi embert, akik a világ minden táján próbálnak küzdeni ellene New Yorktól Kairón át egy guatemalai sertéstelepig. A sorozatnak nincs igazi története: embereket ismerünk meg, akik így vagy úgy próbálnak vírusok ellen küzdeni Kongóban, Indiában vagy épp az Egyesült Államokban, és a film megpróbálja bemutatni a motivációjukat, az önfeláldozásukat és azt a borzalmas hálátlanságot, amit a társadalom egy részétől kapnak.

Fotó: Netflix

Nemcsak tudósokra érdemes gondolni: van itt ápolónő, aki a férje akarata ellenére minden szabadidejét arra fordítja, hogy eljárjon Amerika déli határára, hogy ott bezárt menekülteket oltson be a szabadnapjain, nehogy a legyengültségükben ők váljanak egy vírus gócpontjává. De fontos szereplő egy Jefferson megyei kórház egyetlen doktornője is, aki 72 órás műszakokban próbálja ellátni a betegeit, miközben nemcsak eszközhiánnyal küzd, hanem azzal is, hogy ha a megye meghúzza a költségvetésüket, akkor kénytelenek lesznek bezárni, és rengeteg ember marad kórházi ellátás nélkül. Képzeljük el, ha egy ilyen, amúgy is rendkívül túlterhelt rendszerbe beront egy tömegesen terjedő, veszélyes vírus. A sorozat alkotói is ezt próbálták elképzelni.

A tökéletes oltás nyomában

Élő komolyzenei koncertek, 150 évnyi hazai újságarchívum, filmek, sorozatok – Szórakozás karantén idején

A sorozat két fiatal orvoskutató hőse azzal foglalkozik, hogy megvalósítsák a tökéletes oltást az influenza ellen. Jelenleg a vírus olyan ütemben mutálódik, hogy minden évben kell egy kicsit változtatni a vakcina összetevőin, ráadásul, ha megjelenik egy új típusú légzési megbetegedéseket okozó vírus, mint ahogy most az új koronavírus esetében történt, az ellen nem nyújt védettséget. Jake Glenville-ék azonban hisznek abban, hogy megalkotható egy olyan oltás, amit nem kell minden évben beadni, elég csak egyszer, ráadásul leköveti az influenzavírusok mutálódását és változásait, így egyetlen vakcinával védve lehetnénk az összes fajta ellen. Persze a dolog szinte túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, és izgalmas látni, hogy egy ilyen elképesztő kutatáshoz a tudósok spórolási okokból Guatemalában kísérleteznek malacokon, mert ott tizedannyiból ki tudják hozni a büdzsét azzal szemben, mintha ugyanezt az USA területén csinálnák. A munkájuk követése borzasztó izgalmas, de a Pandémia nem akar minket illúziókba ringatni: egyáltalán nem biztos, hogy sikerrel járnak majd, és ha igen, az is sok-sok évnyi munkájukba fog kerülni.

Pénz, pénz, pénz

A sorozat egyik erénye, hogy megmutatja, mennyire nehéz elérni, hogy a politikusok az egészségügyre pénzt áldozzanak, és a tudósoknak sokszor a valódi munkájuk elvégzése helyett arra kell rengeteg időt és energiát szánniuk, hogy lobbizzanak, nehogy a programjaik és kísérleteik leálljanak, és kárba vesszen sokévnyi munkájuk gyümölcse. Az alulfinanszírozás szinte mindenütt jelen van az ágazatban, és bár Syra Marad megpróbálja New York egészségügyi ellátását felkészíteni egy extrém helyzetre, maga is beismeri, hogy ha bekövetkezik a baj, nincs olyan egészségügy, ami ne omlana össze a súlya alatt.

Végignézhetünk egy próbát egy New York-i kórházban, hogy milyen legyen a protokoll, ha épp egy ebolás beteg lépne be hozzájuk Kongóból (a forgatás idején ott tombolt a vírus), és ugyan jelesre vizsgáznak, de más a helyzet 1-2 betegnél, és teljesen más egy tömeges megbetegedésnél. Persze a New York-i helyzet még mindig irigylésre méltó az Indiában látottakhoz képest. A Pandémia egyik erős képén láthatunk egy orvost, aki félrecsúsztatott szájmaszkban ül körülvéve több tucatnyi beteggel és hozzátartozóval influenzavírus idején, és gyakorlatilag egy sátorban próbál tenni valamit egy lehetetlen helyzetben, védelmi vonal nélkül.

Nincs rájuk szükség

A sorozat azonban nem akar mindent a politikusokra fogni, azt is bemutatja, hogy Amerikában a lakosság java nem szeret adózni, márpedig a jó egészségügyi ellátáshoz adóból jön a pénz, de ha azt kérdezik az emberektől, hogy inkább többet adózzanak az egészségügyért, vagy inkább mindenki fizesse ki a saját kezeléseit, sokan gondolkodás nélkül az utóbbi verziót választják.

Fotó: Netflix

Az ennél is rosszabb verzióért Kongóig kell mennünk, ahol a WHO csapata próbál segíteni az ebolajárvány idején úgy, hogy a lakosság egy részének meggyőződése, hogy valami rejtélyes összeesküvésből kifolyólag a segélyszervezet munkatársai hozták be a vírust, és olyannyira nem bíznak bennük, hogy sokszor életveszélyes támadások érik őket, így nemcsak attól kell tartaniuk, hogy a munkájuk közben maguk is megfertőződnek, hanem attól is, hogy a dühös helybéliek agyonverik őket. Az energiájuk nagy része így arra megy el, hogy megpróbálják meggyőzni őket a munkájuk fontosságáról.

Az Egyesült Államokban ugyan egyelőre orvosok agyonverése még nem folyik, és reméljük ez így is marad, de a sorozat az orvosok munkáját tönkretevő és megnehezítő oltásellenesek problémáját is bemutatja egy újra megjelent kanyarójárványos helyzet apropóján. Semmit nem akarnak a szánkba rágni, így azt is láthatjuk, miért tudnak sokszor meggyőzőnek tűnni az oltásellenesek érvei (egy egészen félelmetes sokgyerekes anyuka beszél a nevükben, akit sokan hajlamosak lennénk mintaanyának mondani), ahogy azt is, hogy milyen elképesztő problémákat okozna az egészségügyi rendszerben, ha hallgatnánk rájuk, és ezért egy ilyen helyzetbe az egyéni szabadságnál fontosabbá válik a társadalmi érdek.

Egy későn, de nem hiába jött figyelmeztetés

Kiderült, nem laboratóriumban hozták létre a koronavírust

A Pandémia valószínűleg azzal a szándékkal készült, hogy figyelmeztessen bennünket arra, hogy a baj bármikor megtörténhet, épp ezért vegyük komolyan, és támogassuk a tudományos világot, azokat, akik a megelőzésen dolgoznak, támogassuk az egészségügyet, hogy ezzel is megerősítsük az emberek túlélési esélyeit, és értékeljük azok munkáját, akik sokszor a magánéletüket és az egészségüket is feláldozva dolgoznak azért, hogy mi közösségként egészségesen és boldogan élhessünk. A figyelmeztetés talán későn jött – nem mintha nagy csoda történt volna, ha a sorozatot egy évvel korábban mutatják be –, de arra még mindig tökéletes ez a sorozat, hogy lássuk: vannak emberek, akik értünk dolgoznak, és talán itt lenne az ideje, hogy igazán értékeljük őket.