nlc.hu
Gasztro
Milyen a tökéletes tejberizs? Hagyományos, vagy krémes, mint a török?

Milyen a tökéletes tejberizs? Hagyományos, vagy krémes, mint a török?

Mitől olyan ellenállhatatlanul lágy és krémes a török tejberizs? És hogy lesz a magyar tejberizsből rizskoch?

A tejberizs az egyik legegyszerűbbnek tűnő  édesség, na, annyira persze nem egyszerű, mint a tejbegríz, megmondhatja, aki életében készített már mindkettőt. A különbség eleve ott kezdődik, hogy amíg a tejbegríz az elhatározástól számított tíz perc múlva már ott gőzölög a tányéron, hogy leégesse mindig türelmetlen óvodás nyelvét, addig a tejberizs elkészítéséhez minimum egy óra kell, és egyébként pont annyival finomabb is.

De mi a különbség a magyar konyhákban készített, és a török éttermekben kapható tejberizs között, mármint azon kívül, hogy az utóbbit meg is sütik? Főleg az, hogy a török kolléga annyira lágy és krémes, mint egy puding, szinte nem is érezzük benne a rizsdarabokat. Ezt még a népszerű rizskoch nem tudja, hiába kerül ki az is a sütőből. Eláruljuk a titkot, sőt, mindháromhoz adunk majd receptet, de előbb jöjjön egy kis elmélet.

Hallottad, hogy baj van a rizzsel?

Jó hír, hogy nem fogok senkit hosszú és részletes rizs kisokossal untatni, meg az ókorra visszanyúló Jangce folyó-menti termeléstörténettel szórakoztatni, hanem ezt a részt elegánsan lerövidítjük, sőt, akár át is ugorhatjuk. A végletekig leegyszerűsítve tehát a rizseket három csoportba sorolhatjuk, ezek a hosszú szemű, a középhosszú szemű, meg a kerek fajták. A hosszú szemű rizs, mint például a mostanában divatba jött, illatos jázmin rizs, ideális például a rizses húsokhoz, piláfokhoz. A középhosszú rizsfajtákból készül a legjobb rizottó meg a spanyol paella, a kerekből meg a például a szusi, mert jól tapad. Ennyi volt, ki lehetett bírni.

Jó hír, hogy tejberizst nagyjából tök mindegy, hogy milyen rizsből készítünk, mindenképpen jó lesz.

Ennél sokkal fontosabb kérdés, hogy megmossuk-e a rizst, vagy ne mossuk, sőt, áztassuk-e be, vagy sem. Nos, a mosás mindenképpen jól jön, de sajnos nem elég. A rizs ugyanis, a növekedése során jelentős mennyiségű, főként geológiai (termőföld, víz) eredetű arzént vesz fel, ami benne is marad, hacsak el nem távolítjuk belőle. Emiatt az EU 2015-ben bevezetett egy, a rizs arzéntartalmára vonatkozó határértéket, aminek a Tudatos Vásárlók Egyesületének egyik vizsgálata szerint az üzletekben kapható termékek vagy megfelelnek, vagy nem. Ez pedig azért baj, mert az arzén nemcsak mérgező, hanem hosszú távon fel is halmozódik a szervezetben és rákot okozhat.

Hogy hogy kell megszabadulni a rizs arzéntartalmától? A legbiztosabb módszer az, ha beáztatjuk egy napra, majd főzés előtt leöntjük róla az áztatóvizet. A Belfasti Egyetem egyik kutatása szerint tovább csökkenti a rizs arzéntartalmát, ha bő, ötszörös mennyiségű sós vízben főzzük meg, végül a felesleges vizet leöntjük róla. Ez az indiai rizsfőzési módszer, de sajnos nem igazán lehet alkalmazni a tejberizsnél, mivel ott pont az a lényeg, hogy magába szívja a tejet. A rizs átmosása nagyjából semmit sem ér az arzéntartalom szempontjából, csak a lelkünket nyugtatjuk meg vele.

Magas a rízs arzén tartalma

Áztassuk be éjjelre (Fotó: Getty Images)

Szerencse, hogy Magyarországon viszonylag kevés rizst fogyaszt az átlagember, mondjuk, Bangladeshez képest mindenképp, ahol a bevitt energia 80 százaléka származik rizsből, vagyis nem túl valószínű, hogy pont nálunk fog galibát okozni, akár 10-15 év múlva a szervezetben felhalmozódott arzén. Ám mindent egybevetve mégis

az lenne a legbiztonságosabb, ha a rizs felhasználásának rutinja ugyanúgy az egész éjszakán át tartó áztatással kezdődne, mint mondjuk a szárazbabé.

Na de, ettől a hírtől a rizs azért még ugyanaz maradt, ami eddig volt: egy jóféle és sokoldalú konyhai alapanyag, amiből isteni tejberizst lehet főzni.

Török tejberizs

Kezdjük a legfinomabbal, a krémesen lágy török tejberizzsel!

Hozzávalók

  • 1 pohár rizs
  • 1 pohár víz
  • 5 pohár tej
  • 1 csipet só
  • 1 cs. vaníliás cukor vagy 2 ek. vaníliakivonat
  • 2 ek. keményítő
  • 1 pohár cukor
  • 1 tojássárgája
török tejberízs

Török tejberizs

Elkészítés

  1. A rizst előző este megmossuk, beáztatjuk langyos vízbe. Mielőtt hozzálátunk a főzéshez, leöntjük róla a vizet, még néhányszor átmossuk a rizst. Most már készen áll.
  2. Feltesszük főni lassú tűzön a rizst a vízzel. Amikor az összes vizet beitta, felöntjük a tejjel, beletesszük a cukrot, a vaníliát és pici sót. Nem fedjük le, úgyis kifutna, hanem gyakran megkevergetjük és türelmesen főzzük, nagyjából egy órán át. Ez idő alatt egy szottyos kásafélét kapunk.
  3. Most feloldjuk a keményítőt egy kevés vízben és belekeverjük a rizsbe. A tojássárgáját pedig elkeverjük egy kis tejberizzsel (a tetejéről, hogy ne legyen olyan forró és nehogy összekapja a tojást), majd ezt is belekeverjük.
  4. Veszünk egy tűzálló tálat és beletöltjük a tejberizst, majd betoljuk a 250 fokosra előmelegített sütőbe és addig sütjük, amíg gyönyörű pirosasra nem sül a teteje. Ekkor kész is vagyunk, szórhatunk rá friss vagy fagyasztott bogyós gyümölcsöket.

Hagyományos tejberizs

Ez az a tejberizs, amit gyerekkorunkban megszoktunk a menzán, ha pedig anyukánk főzte, még frissen reszelt citromhéj is volt benne. A mazsolával együtt ez adta az ízét és jellegét. Most megtudhatjátok, hogy hogyan nem lesz a tejberizsből kőkemény, halálos fegyver kihűlés után sem. 

Hozzávalók

  • 2,5 dl rizs
  • 2 dl víz
  • 1 csipet só
  • 1 l tej
  • 1 cs. vaníliás cukor vagy vaníliakivonat
  • 10 dkg cukor (lehet kevesebb is, szerinte a mazsolával együtt ez már túl édes)
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 marék mazsola
török vs. hagyományos tejberizs

török vs. hagyományos tejberizs

Elkészítés

  1. A rizst az előző este beáztatjuk, majd leöntjük róla a vizet és többször átmossuk.
  2. Betesszük egy fazékba a vízzel együtt és kevergetés közben megvárjuk, míg elpárolog a víz. Ekkor felöntjük a tejjel, megsózzuk, beletesszük a vaníliát és időnként megkevergetve, fedő nélkül, alacsony hőmérsékleten főzzük.
  3. Amikor már majdnem puha a rizs, de még nagyon szaftos, belekeverjük a cukrot, a citromhéjat és a megmosott mazsolát is, majd lefedjük és hagyjuk így állni legalább fél órán át. Ezzel a módszerrel még a kihűlt tejberizs is lágy marad.

Rizskoch

Számos jel utal arra, hogy a magyarok nagyon szeretik a rizskochot, a Google keresések például sosem hazudnak. Úgyhogy álljon itt a rizskoch receptje is, amihez csak néhány lépésnyi út vezet a tejberizstől.

Hozzávalók

  • tejberizs, a fönti recept alapján
  • 5 tojás
  • 5 dkg vaj

A tepsi kikenéséhez

  • vaj
  • zsemlemorzsa
Rizskoch

RIzskoch (Fotó: Getty Images)

Elkészítés

  1. Tehát, vagy egy fazék tejberizsünk, amit a fenti recept alapján készítettünk el. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgájákat kikeverjük 5 dkg olvasztott vajjal. Ha jól dolgozott a gépünk, és miért ne tette volna, csodás emulziónk lett, amit bele is keverünk a nagyjából már kihűlt tejberizsbe.
  2. Kikenjük a tepsit vajjal, szórunk rá zsemlemorzsát, és bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra.
  3. Most a fehérjéket vesszük kezelésbe: habbá verjük, majd óvatosan beleforgatjuk a rizsbe. Áttöltjük a masszát az előkészített tepsibe, majd betoljuk a sütőbe és nagyjából egy órán át sütjük.

A rizskoch abban különbözik a török sült tejberizstől, hogy a sok tojás miatt lehet szeletelni, mint egy süteményt és a rizs is sokkal markánsabban egyben marad benne. Ki melyiket szereti jobban, készítse azt.

Sósan is szeretjük a rizst

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top