Milla Jovovich édesanyja a Szovjetunióban népszerű, ünnepelt színésznő volt. Amikor a család kiköltözött az Egyesült Államokba, Galina Loginova eleinte szándékosan olyan helyeken vállalt felszolgálói munkákat, ahol sok hollywoodi rendező és producer megfordult, mert arra gondolt, hogy az ő múltjával és adottságaival biztosan hamar felfigyelnek rá, és gyorsan elindulhat az amerikai színészkarrierje. Pár év után be kellett látnia, hogy tévedett, és belőle sosem lesz ünnepelt hollywoodi színésznő. Ekkor fordult a figyelme lánya, Milla Jovovich felé. A páratlanul gyönyörű kislányban meglátta a leendő sztárt, és elkezdte castingokra cipelni. Milla szerint gyorsan felfigyeltek rá, annak ellenére, hogy nem mutatott sok színészi tehetséget – ezt nem én mondom, hanem Milla önmagáról. Viszont az, hogy rengeteg sminkkel és merész ruhákkal tudták kiemelni épp csak kibontakozóban lévő szexualitását, és a kamerák előtt valóságos Lolitát varázsoltak belőle, bőven elég volt ahhoz, hogy beinduljon a színészi és modellkarrierje.
„Ma már ilyen képek nem készülhetnének egy gyerekről, ezt nem úszhatnák meg”
– meséli Jovovich A showbiznisz gyermekei című dokumentumfilmben, amit egy Alex Winter nevű egykori gyerekszínész (Az elveszett fiúk, Bill & Ted-filmek) rendezett, akit tizenhárom éves korában szexuálisan molesztáltak.
Milla Jovovich (Fotó: HBO/Getty Images)
Némafilmes gyereksztártól a Disney Channel csillagáig
A gyerekszínészek és Hollywood viszonyáról mindenki tud ezt-azt. Legtöbbünknek Drew Barrymore korai, igencsak zűrös évei, Macaulay Culkin tündöklése, családi harcai és bukása vagy Britney Spears lassú, de biztos megzakkanása ugrik be, esetleg az olyan sztárok, mint River Phoenix, akik idejekorán távoztak a túl sok drognak és túl sok bulinak köszönhetően. Elsőre viszonylag könnyű témának tűnik egy róluk szóló dokumentumfilm elkészítése, hiszen önmagában a botrányaik és leépülésük kronológiája is izgalmas lenne, de Alex Winter nem szerette volna az egyszerűbb utat választani. Filmjében megpróbál átfogó képet adni arról, hogy minek hatására lesznek egészen kis gyerekekből szüleiket és családjukat eltartó, nap mint nap több órát dolgozó színészek, hogyan változott Hollywood gyerekszínészekhez való viszonya az elmúlt száz évben, hogyan emlékeznek vissza immár felnőtt fejjel a gyerekszínészként töltött éveikre, és milyenek egy gyereksztár-aspiráns mindennapjai manapság az álomgyárban.
Ehhez Winter ugyan jó néhány archív anyagot és régi interjút felkutatott, és Shirley Templetől kezdve Ron Howardig többen is megszólalnak a témában, de a filmje gerincét az általa rögzített mélyinterjúk adják. Milla Jovovich, Jada Pinkett Smith, Evan Rachel Wood vagy Henry Thomas mellett sikerült beszélgetnie egy 101 éves, pont az idei év elején elhunyt némafilmes gyereksztárral, aki 2 és 7 éves kora között milliókat keresett, valamint a Disney csatorna sztár Cameron Boyce-szal is, aki épp csak húszéves volt, amikor tavaly elhunyt egy éjszakai epilepsziás roham következtében. Tény, hogy mindenki másképp élte meg ezeket az éveket, mégis van valami közös bennük: sosem ők, hanem a szüleik akarták igazán, hogy a gyerekük híressé váljon.
Cameron Boyce (Fotó: HBO/Getty Images)
Anyu és apu erőlteti
Winter kamerája követi Marc Slatert, aki a pilot szezonra Los Angelesbe költözött a családjával Floridából, hogy castingról castingra járjon. Izgalmas látni, hogy amikor a kis Marc az édesanyjával, Melanie-val nyilatkozik, akkor borzasztó lelkesen meséli, hogy színész akar lenni, és alig várja, hogy végre szerepet kapjon, de amikor elviszik őt egy színészoktatóhoz, ugyanez a fiú már fáradtnak és unottnak tűnik, mintha istenigazából nem is érdekelné ez az egész, csak a szülei elvárásainak próbálna megfelelni. Később ezt az anyukájának azzal magyarázza, hogy drámai szöveget kapott, és a drámák nem az ő világa, inkább vígjátékokban bolondozna, de amikor látjuk, ahogy később önfeledten, igazi gyerekként játszik, egyértelművé válik, hogy Marc nem a saját, hanem a szülei álmainak megvalósításán dolgozik.
Ő csak egy nagyszájú, aktív, sokat bolondozó és másokat poénból örömmel utánzó kölyök, aki azzal, hogy castingokra és színészi különórákra jár, csak a szüleit szeretné boldoggá tenni. Ők azonban olyan szülőknek állítják be magukat, akik pénzt és időt nem sajnálva (a Floridából LA-be költözés és a különórák bizony sokba kerülnek) dolgoznak azon, hogy megvalósítsák a kisfiuk álmát. Amikor a kis Marc a szezon végén semmilyen szerepet nem kap, nem adják fel, és elmondják, hogy a következő szezonban is visszatérnek. Csak arra tudtam gondolni: szegény gyerek.
Sztárgyereknek lenni magányos dolog
A helyzetet talán az Állj mellém! című filmklasszikusból ismert Will Wheaton tudta a legjobban összefoglalni, aki elmondta, hogy szerinte nincs gyerek, akinek 6-7 évesen az lenne az álma, hogy dolgozzon, azonban a szülők nyomására egy idő után ez mégis teljesen természetessé válik. Egy régi Shirley Temple videóból játszanak be egy interjúrészletet, amiben az egykori gyereksztár elmondja, hogy ő bizony gyerekként sokáig azt hitte, hogy minden gyerek dolgozik, hiszen az a dolguk, hogy segítség és támogassák a szüleiket, és csak jóval később jött rá, hogy ez egyáltalán nem így van. Wheaton azt is hozzáteszi, hogy bár nem tették őt tönkre, hiszen nagyon szép élete van, mégis úgy érzi, hogy ellopták a gyerekkorát, és a menedzsereként dolgozó édesanyja inkább azt nézte, ami neki jó, és nem azzal volt elfoglalva, hogy a fiának jó legyen.
Gyereksztárként élni igen magányos dolog. A hazánkban leginkább a Westworld című sorozatból ismert Evan Rachel Wood meséli el, hogy a gyereksztárok sokszor különc dolgokat, mindenféle mutatványokat tudnak, de ez leginkább annak köszönhető, hogy rengeteget vannak egyedül a hotelszobákban és a forgatásokon, és unalmukban ilyesmikkel szórakoztatják magukat. Gyereksztárnak lenni magányos dolog, még társaságban is.
Will Wheaton, az Állj mellém! és a Star trek sztárja (Fotó: HBO/Getty Images)
Gyerekszínészből felnőtt színész
Az E.T. – A földönkívüliből ismert Henry Thomas (akinek láthatjuk azt a casting felvételét, ami után megkapta a szerepet) például elmondja, hogy kicsivel az E.T. sikere után megpróbált visszamenni Texasba és iskolába járni, de a gyerekek kiközösítették, Hollywoodnak szólították és képtelen volt barátokat szerezni. A Disney sztár, Cameron Boyce pedig arról mesél, hogy az sem egy egészséges állapot, hogy a forgatásokon egy lakókocsiban két másik gyerekkel kellett együtt tanulnia, akik mind más korúak voltak, mint ő.
Az egyik legborzasztóbb dolog a gyerekszínészi létben az, hogy egy idő után meg kell próbálni átnyergelni a felnőttek közé, csakhogy ez nem mindenkinek sikerül. Meglepően hamar ki lehet öregedni. A némafilmkorszak gyereksztárja, Baby Peggy például kettő és hétéves kora között akkora sztár volt, hogy egy filmstúdió exkluzív szerződést kötött vele, és évente mai értékén 22 millió dollárt keresett. Csakhogy ahogy nőtt, már kevésbé volt cuki, és ahogy lejárt hétévesen a szerződése azt vette észre, hogy gazdag, sokak által ünnepelt gyereksztárból munkanélkülivé vált, aki már nem kellett senkinek, a pénze nagy részét pedig a szülei egyszerűen elherdálták a fényűző luxuséletükre. A törvény ugyanis csak 1938-tól, a Jackie Coogan per után kezdte garantálni, hogy a gyerekek által keresett pénzt a szüleik ne élhessék fel teljesen, és jusson belőle nekik azután is, hogy már felnőttek.
Henry Thomasra az E.T.-ből emlékezhetünk (Fotó: HBO/Getty Images)
Ideális áldozatok
Azt gondolnánk, hogy gyerekszínészként töltött évek után legalább a munkamoráljukkal minden rendben volt, ami aztán felnőttként is hasznukra vált, de a Matildából is a Mrs. Doubtfire-ből ismert Mara Wilson elmeséli, hogy ez távolról sincs így. Amikor például egyetemre került, képtelen volt beosztani a saját idejét, ugyanis megszokta, hogy azt mások osztják be helyette, mindenről gondoskodtak, mindig előre megkapta a beosztását, neki csak annyi volt a dolga, hogy ehhez alkalmazkodjon. Amikor aztán felnőtt, és mindezt önállóan kellett megtennie, azon kapta magát, hogy óriási kihívás helyt állnia.
Mara Wilson (Fotó: HBO/Getty Images)
A filmben szó esik a gyerekek zaklatásáról is, amiről Evan Rachel Wood mondja a legmegdöbbentőbb mondatot: ő nem ismert olyan gyerekszínészt maga körül, aki legalább egyszer ne élt volna át abuzálást. Ideális áldozatok ők, hiszen egyfolytában felnőttekkel vannak körülvéve, a szüleik pedig nem lehetnek ott velük mindig, hogy minden lépésüket vigyázzák. Milla Jovovich pedig elmeséli, hogy őt egyfajta tündéri kis Lolitaként kerülgették az idősebb férfiak, és akkoriban még fel sem fogta, mi történik vele, de később visszagondolva már rosszul van attól, ahogyan kihasználták. Érdekes lett volna, ha a filmet rendező Alex Wilson is mesél a már közismert zaklatásáról, amit tizenhárom éves korában élt át, de alkotóként ő ezúttal szándékosan a háttérbe vonult, és nem akarta, hogy ez a film róla szóljon. Itt mások beszélnek helyette.
Ma már nehezebb lenne
Wilson egyik nagy fogása Jada Pinkett Smith, aki nemcsak maga is gyereksztár volt annak idején, hanem maga is gyereksztárokat nevel. Smith szerint az ő gyerekeinek sokkal nehezebb dolga van, mint annak idején neki volt, mert a közösségi médiának köszönhetően rájuk egyfolytában figyelem irányul, mindenki azonnal megítéli őket és ennek hangot is ad, amit nem könnyű valakinek feldolgozni, amikor még csak a tízes éveit tapossa.
Jada Pinkett Smith (Fotó: HBO/Getty Images)
A film arra is felhívja a figyelmet, hogy az a figyelem, amit gyerekként a világtól kapnak, a gyereksztárokat sokszor függővé teszi, ezért is viselik sokan nehezen, amikor a közönség figyelme lankadni kezd irántuk.
„Így kötsz ki előbb-utóbb valami szaros realityben. Azt kiáltod, hogy kérlek figyeljetek oda rám, mivel ez az egyetlen módja annak, hogy azt érezzem, hogy létezem”
– magyarázza Will Wheaton, aki elmondja, hogy a támogató környezet, a család és a barátok sokat tudnak segíteni, ha akarnak. Szerinte ugyan az életéért mindenki maga felel, de támogatásra mindenkinek szüksége van. Még a gyereksztároknak is.
Wilson filmjének nagy előnye, hogy nem szenzációhajhászásban utazik, és nem is a botrányokban akar tobzódni: normális emberek mesélnek benne arról, hogyan kerültek a szüleik hatására gyerekként egy olyan helyzetbe, amire még nem álltak készen, és elmondják, hogy mindez hogyan hatott rájuk. Persze mindenki más és más következtetést vont le belőle: Jada Pinkett Smith azt, hogy a saját gyerekeiből is sztárt farag, míg Evan Rachel Wood például a saját fiáról egyetlen fotót sem hajlandó közzétenni. A showbiznisz gyermekeit elsősorban azoknak a szülőknek kellene látniuk, akik a gyerekükből híres színészt, énekest, modellt vagy épp élsportolót szeretnének faragni. Kár, hogy valószínűleg ők úgysem értenék meg, mit akar üzenni nekik ez a film.
A showbiznisz gyermekei az HBO GO-n látható.
