A Halak csillagjegy szülöttei rendkívül érzékeny emberek és ez az alapvető mozgatórugója az emberi kapcsolataiknak is. Akik a barátaik akarnak lenni, el kell fogadniuk, hogy soha nem fedik fel magukat teljesen, még a hozzájuk legközelebb álló emberek előtt sem és olykor nagyon nehéz őket kirángatni a csigaházukból. Legkönnyebben a másik két vizes jeggyel, vagyis a Skorpióval és a Rákkal alakít ki barátságokat, de a Bakkal is nagyon jóban lehet.
Halak-Skorpió
A Halak és a Skorpió egyaránt titokzatos természet, így ezt a tulajdonságot nem csupán elviselik, hanem kifejetten csodálják egymásban. Általában a Skorpió teremti meg a barátság szilárd alapjait, míg a Halak empátiával és megfontoltsággal tölti meg a kapcsolatot.
A Skorpió hajlamos arra, hogy fekete-fehérben lássa a dolgokat, egy Halak barát viszont segíthet árnyalni a színeket. A Skorpió általában egyetlen dologra fókuszál, míg a Halak szellemileg is mozgékonyabb, ebben a tekintetben pedig jól kiegészítik egymást.
A Halak olykor úgy érezheti, hogy a Skorpió túlságosan egoista, mag a Skorpiót a Halak kedélyállapotának gyakori változásai boríthatják ki. Ám ha hajlandók megkötni néhány kompromisszumot, a barátságuk gyümülcsöző lesz.
Halak-Rák
A Halak és a Rák barátsága azért lehet nagyszerű, mivel aaz odaadó Rák kifejezetten élvezi, hogy gondoskodhat a Halakról, akiek pedig érzékenysége folytán éppen erre van szüksége. Egyaránt erős intuíciókkal rendelkeznek, így nagyon könnyen egymásra tudnak hangolódni. A barátságuk kifejezetten idealista is lehet.
Mindkét csillagjegyre jellemző a gazdag képzelőerő és a kreativitás, így rengeteg ötletük van, melyeket közös hullámhosszon tudnak megvalósítani. Maximálisan számíthatnak egymásra, szükség esetén pedig képesek a másik igényeit a sajátjaik elé helyezni is.
Konfliktusokat leginkább az okozhat köztük, hogy míg a Halak inkább az egyszerűség híve, a Rák kifejezetten szereti a pompát. Ha azonban ezt képesek tolerálni egymásban, a barátságuk tartós, akár életre szóló lehet.
Halak-Bak
A Halak és a Bak csillagjegy szülöttei nagyon különböző embrek, a barátságuk azonban éppen ettől lesz annyira működőképes. A Bak ugyanis csodálja a Halak változékony és figyelmes természetét, míg a Halak a praktikusságot és elszántságot értékeli leginkább a Bakban.
A Halak a sokoldalúságot és az érzelmeket, míg a Bak a kitartást és a realitást képviseli, ami tűpontos egyensúlyt teremt a kapcsolatukban. Gyakorlati lrtelemben inkább a bak, míg szellemi és érzelmi síkon a Halak irányít.
A Bak éles megjegyzéseivel könnyen megbánthatja a szenzitív Halakat, aki azonban ezt meg is tudja bocsátani barátjának.