nlc.hu
Szabadidő
Elon Musk új fejlesztésével egyenesen az agyunkba tolhatjuk a zenét

Elon Musk új fejlesztésével egyenesen az agyunkba tolhatjuk a zenét

A Tesla-alapító egyik cége összekapcsolná az agyunkat a számítógéppel.

A dél-afrikai származású Elon Musk szereti nagy fákba vágni a fejszéjét. Az elektromos autók piacát alaposan felforgató Tesla után a SpaceX űrhajózási cégével írta be magát a történelemkönyvek lapjaira, most pedig minden cyberpunk legszebb álmát szeretné megvalósítani: olyan technológiát fejlesztene, amely lehetővé teszi az emberi agy és a számítógépek összekötését. 

Ezt titokzatos, Neuralink nevű startupján keresztül teszi, amely már évek óta lebegteti az úgynevezett BCI (brain-computer interface, azaz agy-számítógép csatlakozás) kifejlesztését, most azonban további részleteket is elárultak. Musk, az Independent brit lap értesülései szerint ugyanis elkezdett apró információmorzsákat megosztani a Twitter-oldalán. Az egyik követőjének válaszolva azt is elárulta, hogy a technológia lehetővé teszi majd, hogy a zenét egyenesen az agyunk megfelelő központjába irányítsuk, azaz, a hangjeleket nem a fülünk, hanem az agyunk érzékeli majd. 

Elon Musk összekötné az agyunkat a számítógépünkkel

ElonMusk az elektromos autók és az űrutazás után az agyunkat veszi célba (Fotó: Getty Images)

Musk azt is közzé tette, hogy a Neuralink „segít majd szabályozni a hormonszintünket, hogy ebből előnyünk származzon (fejlettebb képességek, jobb érvelés, a szorongás oldása, stb.).” Az elképzelés szerint a felhasználók agyába ültetett Neuralink-chip egy külső számítógéppel kommunikálva tenné lehetővé az emberi agy és a komputerek csatlakozását. Az első felhasználási terület természetesen az egészségügy lenne, a chip segítségével ugyanis először Parkinson-kóros betegeket szeretnének kezelni, de Musk kifejtette, hogy a fő célja, hogy az emberi agy képes legyen felvenni a versenyt a mesterséges intelligenciákkal.

Egy USB-kábel elég az agyunknak

A chip beültetése Musk szerint nem lesz bonyolultabb egy lézeres szemműtétnél, egy, a Neuralinket leíró tudományos dokumentum szerint pedig egy, a mai okostelefonok töltésére is használt USB-C kábel megfelelő sávszélességet biztosít majd az agyba sugárzott információk számára. 

A cégnél továbbra is várják a képzett szakemberek jelentkezését, a különböző pozíciókat Elon Musk is meg szokta hirdetni a Twitterén. Legutóbb olyan szakértőt keresett, aki otthonosan mozog a hordozható (wearable) elektronikai eszközök világában. 

Musk azt is állította, hogy a chip segítségével gyógyíthatóvá válhat a depresszió és egyes függőségek kezelése is egyszerűbbé válik, az agyba ültetett áramkör ugyanis segít majd „újra drótozni” az idegpályákat, azaz átalakítani az agyműködést, úgy, hogy a korábbi, kóros működés megszűnjön. 

Az eszközt már kísérleti állatokon tesztelték, az embereken végzett tesztekre az idei évet szemelték ki, ennek részleteiről azonban egyelőre még nem árultak el többet. A cég és Elon Musk augusztus 28-ra ígért bővebb tájékoztatást. 

További cikkeink Elon Musk különös dolgairól:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top