Szabadidő

Ez gyorsan ment: Elon Musk már ki is hátrált az elnökségre hajtó Kanye West mögül

A rapper látszólag komolyan gondolja, hogy indul az amerikai elnökválasztáson. Elon Musk már nem ennyire biztos ebben.

Az amerikai rapper, Kanye West még múlt héten jelentette be, hogy szeretne elindulni a 2022-ben esedékes amerikai elnökválasztáson. A korábban nyíltan Donald Trumpot támogató West július 5-én a Twitter-oldalán azt írta: „Amerika ígéretét akkor válthatjuk valóra, ha bízunk istenben, egyesítjük a víziónkat és megépítjük a jövőnket. Indulok az Egyesült Államok elnöki posztjáért!”

A Tesla-alapító Elon Musk nem sokkal ezután egyből a támogatásáról biztosította a korábban több furcsa kijelentést tévő rappert. Ez sokakat megdöbbentett, az egyik kommentelő azzal reagált Musk üzenetére, hogy „ugyan már Elon, te sokkal intelligensebb vagy ennél a hülyeségnél.”

A nagy barátság végül csak három napig tartott, mivel egy ismeretlen Twitter-felhasználó felhívta Musk figyelmét arra, hogy Kanye West korábban abortusz-, és oltásellenes kijelentéseket is tett, az üzletember ezért hamar igyekezett is eltávolodni a rappertől. 

Elon Musk már nem támogatja, hogy Kanye West elnök legyen

Kanye West már nem először akar elindulni az USA elnöki posztjáért (Fotó: Getty Images)

Azt írta: „úgy tűnik, több dologban különbözik a véleményünk, mint az előzetesen gondoltam” – írta a SpaceX űrkutatási céget is életre hívó dél-afrikai születésű Musk.

Kanye West nem először mond furákat

A méretes egójáról is ismert zenész – aki sokszor felesége, Kim Kardashian oldalán is bekerül a hírekbe – már sokszor mondott vagy tett olyasmiket, amelyek láttán a rajongók szemöldöke is felszaladt a homlokuk közepére. Emlékezetes például, amikor a 2009-es MTV Video Music Awards díjátadó gálán West felrohant a színpadra, amikor Taylor Swift épp köszönőbeszédet mondott a You Belong with Me című dalának videoklipjéért megítélt díjért, majd kitépte a kezéből a mikrofont és azt mondta: “Taylor, örülök a sikerednek és hagyom, hogy befejezd a beszédedet, de minden idők egyik legjobb videóját Beyoncé készítette!”

Szintén ebben az évben azt is mondta az újságíróknak, hogy ő isten kiválasztottja, de azzal is sokakat meghökkentett, amikor azt mondta, életének az a legnagyobb fájdalma, hogy sohasem láthatja saját magát élőben előadni. Ennél is megdöbbentőbb volt azonban, amikor 2018-ban Donald Trump vendégeként a Fehér Házban járt és szinte összefüggéstelen zagyvaságokat beszélt a tévéstábok kamerái és mikrofonjai előtt. 

A zenész a Forbes magazinnak a közelmúltban adott interjújában sem hazudtolta meg magát, azt mondta, a védőoltás a „gonosz jele”, valamint, hogy az oltással „mikrochipeket akarnak belénk ültetni”. Arról, hogy ki és miért akarna bárkibe is chipet tenni, Kanye West nem nyilatkozott. 

Azért Elon Muskot sem kell sajnálni, ha furcsa dolgokat kell mondani. Emlékezetes például, hogy 2018-ban, amikor az egész világ lélegzetvisszafojtva figyelte, hogy 12 thaiföldi gyereket kimentenek a Tham Luang-barlangból, Musk az egyik mentőbúvárt pedofilnak nevezte, később azonban igyekezett tompítani ennek az élét. A 24.hu értesülései szerint pedig az üzletember múlt héten azt állította, hogy nem hunytak el annyian a járványtól, ahogyan azt az amerikai kormány állítja. A jelenlegi hivatalos adatok szerint egyébként az Egyesült Államokban már több mint hárommillió fertőzöttet tartanak nyilván, a koronavírusnak pedig már több mint 130 ezer amerikai áldozata van

Kanye West egyébként nem reagált Elon Musk üzenetére, így valószínűtlen, hogy az üzletember bekerülhet majd a West-kormányba. Sajnos alelnök egyébként sem lehetne, mivel nem az USA amerikai állampolgárként született. 

További cikkeink Kanye West furcsa dolgairól:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése