Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetéssel jutalmazzák Müller Cecília országos tisztifőorvost – jelentették be a civil elismerés kuratóriumának tagjai pénteken Székesfehérváron.
Spányi Antal megyés püspök, a civil elismerés kuratóriumának elnöke elmondta, a kitüntetés 2004-es alapításakor a Szent István-i értékrend hangsúlyozása volt a cél, hogy olyan ember kapja a díjat,
aki életével és tevékenységével is példát tud mutatni az egész magyar társadalomnak.
Az idei díjazottnak, Müller Cecília országos tisztifőorvosnak a népegészségügy érdekében végzett munkája joggal váltott ki elismerést az egész magyar társadalomban – hangsúlyozta a kuratórium elnöke. Példaértékűnek nevezte a tisztifőorvosnak a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállását, valamint azt is kiemelte, hogy 2010-ben a vörösiszap-katasztrófa elhárításának irányítását is ő végezte regionális tisztifőorvosként.
Az elismerést kedden adják át Székesfehérváron.
(MTI)
(Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)