nlc.hu
Sztárok
Járai Máté idegösszeomlása

Járai Máté idegösszeomlást kapott, kórházban kezelték

Járai Máté újabb titkot árult el a magánéletéről.

Járai Máté és Járai Kíra viselkedése sokakban kiverte a biztosítékot a Nyerő Páros kezdete óta, ám most már nagyjából körvonalazódik, hogy ők az egyik legőszintébb pár. Annak ellenére gondoljuk így, hogy ők is taktikáznak, azonban olyan dolgokat árultak el a kapcsolatukról és a magánéletükről, amit sokan még maguknak sem mernek bevallani. A tegnapi adásban szépségversenyt tartottak, ahol a fiúknak kellett kampánybeszédet írniuk, amelyben a párjaikat támogatják. Járai Máté ismét bedobott egy érzelembombát – a beszéd első mondatáig jutott a színész felesége, aztán egy ideig nem tudott megszólalni.

„Az elmúlt év lelki megpróbáltatásai a testemen is nyomot hagytak” – kezdte Kíra, majd pár percig nem tudta folytatni a beszédet, mert a könnyeivel küszködött. Ekkor a férje vette át a szót. 

„Egy évvel ezelőtt egy idegösszeomlással kórházba kerültem, és nyolc hónapon keresztül, ő mindennap próbált belém lelket önteni, de nem nagyon sikerült. Azt láttam, hogy ebben azt az embert teszem tönkre, aki nekem a legfontosabb, a feleségemet. Most, hogy én is túl vagyok rajta, meg te is, az azt jelenti, hogy itt vagyunk” – árulta el Máté, majd később elmondta, kellemetlenül érezte magát, amiért magyarázkodott azért, hogy az ő felesége miért nincs bomba formában.

járai máté és kíra

Járai Máté és felesége, Kíra (Fotó: RTL Klub)

Olvass még a Nyerő Párosról az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top