A budapesti Corinthia Hotel előtere egy átlagos hétköznapon igen forgalmas, és teli van élettel, a taxisok pedig egymásnak adják a parkolóhelyet a bejáratnál. A látogatásom idején azonban az egy szem recepcióst leszámítva a hely kong az ürességtől: 2020 októberében ezen sajnos semmi szokatlan nincs Magyarországon. Azonban most nem a turizmus hazai összeomlásáról készülök írni, így tovább is megyek a majdhogynem kísértetjárta termeken, hogy eljussak a földszint végébe, ahol rögtön más lesz a helyzet: zsivaj hallatszik, és hamar egy folyosón találom magam, ami teli van emberekkel.
Varga Norbert, Pápai Rómeó és Pászik Cristopher (Fotó: Sivák Zsófia)
A forgatag közepén négy fiatal roma srác (Pápai Rómeó, Pászik Cristopher, Varga Norbert és Oláh Edmond) áll tipikus fehér, hoteles fürdőköpenyben és papucsban. Dumálgatnak egymással, és először rájuk nézve az ember kicsit furcsának találja a látványt. És pont ez a filmesek által forgatott jelenet lényege. A Háromezer számozott darab című mozi pont az előítéleteinkkel próbál szembesíteni bennünket: miért tartjuk furcsának azt, hogy négy roma srác egy luxushotel vendége legyen? Miért tűnne számunkra rögtön hihetőbbnek, ha ugyanezt a négy srácot egy rendőrségi fogdában látnánk? Ez azonban nem erről a négy srácról szól, hanem rólam/rólunk, és az én/mi előítéleteinkről. Császi Ádám (Viharsarok) új filmjének célja pont az, hogy szembesítsen bennünket az előítéleteinkkel, zavarba hozzon és kényelmetlenül érezzük magunkat a székünkben ülve, miközben nézzük.
Zavarba hozni a nézőt
Nem veszélyes 2020 Magyarországán zavarba hozni a nézőt és szembesíteni önmagával? Ezt kérdezem a film ötödik főszereplőjétől, Farkas Franciskától (Aranyélet, Viktória – A zürichi expressz), aki aznap épp nem dolgozik, de a sajtó kedvéért mégis kilátogatott a forgatásra. „Nem félünk a veszélytől. Veszélyt eszünk reggelire” – válaszolja nevetve. A film a Jurányiban máig nagy sikerrel játszott monologizáló darab, a Cigány magyar alapján készült, ugyanazokkal a főszereplőkkel és rendezővel, és Franciska szerint a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy filmes eszközökkel mutassák meg mindazt, amit a darabban csak elmondanak, és közben a mondanivaló és a darab által keltett érzés ne vesszen el.
A darabban folyamatosan azzal játszunk, hogy egyszer ráerősítünk a sztereotípiára, majd rácáfolunk, ráerősítünk, rácáfolunk… Soha nem tudhatod, hogy mi következik, ahogy azt sem, hogy komolyan mondom-e, amit mondok, vagy sem. Nem tudod eldönteni, most sírjál vagy nevess. Röhögsz egy poénon, majd a következő pillanatban elszégyelled magad, hogy nevettél.
Farkas Franciska (Fotó: Sivák Zsófia)
Antirasszista film
Motivációjában a Háromezer számozott darab mindenképp antirasszista filmnek mondható, ugyanakkor e jelző hallatán joggal jutnak eszünkbe a jó szándékú, de didaktikus mondanivalójú, szájbarágós és néha kissé kellemetlen filmek. Farkas Franciska szerint a filmjük ettől a vonaltól nem is állhatna távolabb, és őt magát is idegesítik az ilyen típusú mozik, melyeknek a legfőbb problémája, hogy általában egy Rózsadombon nevelkedett rendező próbálja megmutatni bennük, hogy milyen az élet a nyolckerben vagy a vidéki szegénysoron.
Ha antirasszista filmet csinál valaki, és jó fej meg felületesen PC akar lenni, mert azt gondolja, hogy segít ezzel, az sokszor károsabb annál, mintha nem csinálna semmit. Ezzel ugyanis még inkább ráerősít a sztereotípiákra. Ha onnan indul az egész, hogy vannak ők, vagyunk mi meg ti, onnantól kezdve halott az egész, nincs miről dumálni. Mert nincs olyan, hogy ők, meg mi, meg ti, hanem mindenki van. Van, aki ilyen, van, aki meg olyan, de nincs olyan, hogy mi meg ti. Ha egy filmben úgy vannak kezelve a romák, hogy ők a romák, onnantól kezdve halott az ügy, megbukott az egész, mert külön van kezelve. Az rasszista. Ha valaki azt mondja, hogy azért csinál filmet, hogy nektek jobb legyen, az is rasszista. Nem nektek, hanem ennek vagy annak az embernek kell segíteni.
Pászik Cristopher, Varga Norbert, Farkas Franciska, Pápai Rómeó és Oláh Edmond (Fotó: Sivák Zsófia)
Mi beszéljünk magunkról, ne mások beszéljenek rólunk
A Háromezer számozott darab a Cigány magyar című színdarab ötlete nyomán készül, a darab pedig a Tudás Hatalom Társulat egyik projektjéből nőtte ki magát, aminek Franciska és a főszereplő srácok is tagjai.
Az volt a cél, hogy mi beszéljünk magunkról, ne mások beszéljenek rólunk. Ne mások mondják meg, hogy mi milyenek vagyunk. Jött egy pályázat, ahol a storytelling műfajával ismerkedtünk, egy ilyen műfajú előadást kellett csinálni. A szöveg alapját minden szereplő magának írta. Különböző játékokat találtunk ki Ádámmal és Horváth Kristóf Színész Bobbal (A Tudás Hatalom alapítójával). Elmeséltették velünk az életünket, például a cipőinken és a kajáinkon keresztül. Aztán sok-sok körön át passzolgattuk egymásnak a különböző mozaikokat. Ebből a sűrűre vágott asszociatív monológ montázsból született meg a Cigány magyar című darab.
De hogyan születik egy monológokra épülő színdarabból film? Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a darabot meghívták Berlinbe egy független társulatos fesztiválra, ahol hatalmas sikert arattak vele. Bodzsár István producer (Isteni műszak) szerint Császi és a szereplők az ottani siker hatására jöttek rá, hogy a mondanivalójuk nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is működik, ráadásul a berlini élményeiket is belefoglalták, hiszen a sztori egy része a filmben már Berlinben játszódik, a szereplők a filmben oda utaznak el társulatként, és közben mesélődik el az ő történetük.
Egyetemeset vállaltunk
Az alkotók részben a berlini élmények hatására döntöttek úgy, hogy a filmváltozatban a Cigány magyar címet megváltoztatják a sokkal univerzálisabbnak tűnő Háromezer számozott darabra.
Nemcsak a magyarországi romák, hanem mindenféle kisebbségek megítéléséről akarunk szólni, a mondanivaló egyetemessé vált. Nemcsak a magyar társadalmat akarjuk kizökkenteni, egyetemeset vállaltunk. Ez nemcsak magyar és nemcsak roma probléma. Az a cél, hogy gondolkodásra késztessük a nézőket
– magyarázza Bodzsár.
Bodzsár István producer (Fotó: Sivák Zsófia)
Nagyon változatos a film. Forgatunk az ózdi Hétes telepen, a cigánysoron, a nyolckerben, lakásokban, kórházban, a Corinthia Hotelben, a Boscolo Hotelben, a Párisi Udvarban… Ez egy nagyon fiatalos, színes, szokatlan képi megoldásokat és kameramozgásokat használó projekt, amiben még rap- és musicalbetét is lesz. Rengeteg egysnittes, akár két-háromperces, bonyolult kameramozgásokkal teli felvételt használunk.
A film középpontjában ugyan továbbra is a szereplők saját, valós történetei állnak, de ahogy az öt főszereplő egyike, Pászik Cristopher (Brazilok) fogalmaz, valamennyi fikció is belekerült, mert a filmes megközelítés ezt olykor megkívánta. De a lényeg, vagyis az, hogy a rasszizmusnak különböző rétegei vannak, és ezzel a nézők szembesüljenek, a filmváltozatban is központi szerepet kapott. Cristopher szerint a Berlinben kapott reakciók azt mutatják, hogy nyugaton például a rasszizmus is kicsit mást jelent, mint nálunk, az emberek másképp gondolkodnak róla.
Magyarország megragadt a rasszizmus egy direktebb, nyersebb formájában, nálunk valamiért élesebbek ezek a konfliktusok. Mondom ezt úgy, hogy igazából nem tudom, hogy érzi magát mondjuk egy francia roma.
