nlc.hu
Aktuális
Jövőre nőni fog a közös költség

Jócskán megnőhet a társasházakban a közös költség

A koronavírus miatt jelenleg nem tudnak közgyűlést tartani a társasházak lakói, de ha ennek vége, várhatóan szavazás lesz, és sok helyen kell majd érezhetően megemelni a közös költséget.

A lakástakarék-pénztárak nemcsak a magánszemélyeknek, hanem a társasházaknak is nagyon sok segítséget nyújtottak: a közös költségből fizetett megtakarítások némi állami támogatással már többet értek, csakhogy két éve ez a lehetőség megszűnt, a házak költségei emelkednek, a megtakarítások után pedig jóval kevesebb kamat jár, mint korábban. Értelemszerű: ahhoz, hogy a társasházak működjenek és fussa felújításokra is, növelni kell a közös költséget – derült ki az RTL Klub Híradójából.

Bár a kormány részéről Varga Mihály pénzügyminiszter korábban azt mondta, vizsgálják, hogy a megszüntetett lakástakarék-pénztárak helyett hogyan támogathatnák továbbra is a társasházak felújítását, erre megoldás mostanáig nem történt. Állami támogatás nélkül a társasházak jó gazdálkodásához könnyen lehet, hogy sok helyen akár 20-30 százalékos emelésre is szükség lesz. A Nemzeti Bank felmérése szerint a társasházak 83 százaléka szeretne felújító vagy karbantartó beruházást végezni a közeljövőben, viszont az 51 százalékuknak nincs ehhez elegendő megtakarítása.

A társasházakban egészen váratlan esetek miatt lehet szükség némi megtakarításra:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top