Decemberben már áradoztam a panelek tövében elrejtező újpesti Farkas-erdőről, ahová könnyedén elmenekülhetnek a városlakók az autók és a beton elől. A hely ismert arról, hogy főleg az erdő csendesebb részein, vagy az etetők környékén, rengeteg mókussal találkozhatnak a kirándulók.
Az erdő többnyire tölgyesekből, fenyvesekből, juharokból és akácosokból áll, de szép számmal van itt tövises lepényfa is, népies nevét krisztusfa vagy krisztustövis, ami minden évszakban káprázatos és páratlan látványt nyújt.
Az Észak-Amerikából származó termetes lombhullató fa arról kapta népies elnevezését, hogy a törzsén, az ágai és a vesszőin egyaránt hosszú, merev tövisek sorakoznak, kisebb-nagyobb csomókban, gyakran kört is alkotnak. Ez pedig nemcsak egy koszorúra emlékeztetik az embert, de súlyos sérüléseket is képesek okozni. Éppen ezért díszfaként ma már elsősorban a tövis nélküli fajtáját ültetik, a Farkas-erdőben viszont még találtunk tövisekkel borított fákat.
A krisztusfa levelei viszonylag későn, tavasszal hajtanak ki, ősszel pedig már korán lehullanak. Virágai május-júniusban lecsüngő füzérvirágzatokban nyílnak, barnás-zöldek. A tövises lepényfa magassága a 30 métert is meghaladhatja.