A kis hajó minden hétvégén a Öreg-Duna strandjai között jár és mobil pontokon várja azokat, akik a koronavírus elleni vakcinát szeretnék beadatni maguknak. Regisztráció nem szükséges, egy hétvége alatt körülbelül 350 ember kaphat a védőoltásból.
Az oltóhajó 2021. július 25-én, csütörtök délután indult első útjára. Ez már a sokadik rendhagyó ötlet, amellyel az osztrák főváros a koronavírus elleni egyébként is bő oltási kínálatot szélesíti. A kis hajó péntektől vasárnapig az Öreg-Duna strandjai között szeli a hullámokat. Itt kikötnek és a legénység felállítja a padokból, asztalból és árnyékolóból álló mobil oltópontot.
Az oltás a Johnson & Johnson egydózisú vakcinájával, 18 év alattiak számára pedig Pfizerrel történik. Óránként körülbelül 16 vakcinát adnak be, vagyis egy hétvége alatt akár 350 ember is megkaphatja az oltást. A személyzet az önkéntes humanitárius szervezet, a Johanniták tagjaiból, és a városi MA 45 (Bécsi Vizek) dolgozóiból áll, akiket a rendőrség, illetve a vízimentők kísérnek.
Az új oltóakció egész nyáron elérhető lesz, pénteken 15 és 19 óra között, hétvégén már 11 órától. Előregisztráció nem szükséges. Ezzel már ez a harmadik ilyen jellegű lehetőség a szomszédos fővárosban: július eleje óta ugyanis a vakcinára vágyók az Austria Centerbe, a Városháza előtti tér oltópontjára és a Duna-szigetre is ellátogathatnak. Ha népszerű lesz a kezdeményezés, később akár az Új-Dunán is indulhatnak oltóhajók. Bécsben egyébként hazánkkal ellentétben nem lankad az oltási kedv, ezért is próbálják meg ezt a lelkesedést hasonló akciókkal fenntartani.
További híreink a koronavírus-járvány témakörében:
- Virológus: rejtély, miért oltották a magyar időseket a kínai vakcinával
- Merkely Béla szerint a negyedik hullám miatt nem lesznek korlátozások
- Lezárult a Semmelweis Egyetem ellenanyagszint-vizsgálata, itt vannak az eredmények vakcinákra lebontva