nlc.hu
Sztárok
Szépségkirálynők meséltek a karrierjükről

A szépségversenyek ugródeszkák lehetnek – magyar királynők, akik ügyesen bántak a koronával

Sokan élnek a szépségükből, pláne azok, akik fejére egyszer már korona is került. Több olyan szépségkirálynő élt kínálkozó lehetőséggel, hogy karriert építsen. Összeszedtük, kinek hogyan alakult az élete a verseny után. Gelencsér Timi és Kárpáti Rebeka azóta is a keresett influencerek közé tartozik, úgy, ahogy Dobó Ági és Polgár Kriszta is...

Idén is megrendezték a Miss Balaton Gálát, ahol a szépségversenyek korábbi résztvevői együtt ünnepeltek.  A rendezvény filozófiája a szépség, a nőiesség megélése könnyed nyári köntösbe csomagolva, így ebben a szellemben született meg az idei gálaest tematikája is. Az ismert felkészítő csapat – Epres Panni, Horváth Éva, Dukai Regina, Gelencsér Tímea és Iszak Eszti –, a mentorok és korábbi versenyzők összetartó közösségén túl prominens vendégekkel rendezték meg a balatonfüredi eseményt. Ahogy tavaly, úgy a járvány miatt idén is elmaradt maga a szépségkirálynő-választás, és bár megvonhatnánk a vállunkat, hogy egy királynővel sem kerülünk közelebb a világbékéhez, valójában a szépségkirálynő-választás sok lány számára komoly lehetőség. Nem soroljuk fel az összes magyar szépségkirálynőt, arra ott a Wikipédia, és most nem segítünk abban sem, hogy elmondjuk, melyik szépségverseny mit tud. Az viszont önmagáért beszél, hogy például a Miss Earth Hungary adatlapját végigböngészve rengeteg ismert nevet találnunk: 

Bármelyik szépségversenyt vehetjük alapul, ha valaki él a kínálkozó lehetőséggel és tudja, mire akarja használni az ismertséget. Íme néhány jó példa!

Magyar királynők, akik ügyesen bántak a koronával
Megnézem
Összes kép (6)

Gelencsér Tímea, a 2016-os Miss World Hungary győztese

Nem gondolkozott soha a szépségiparban, ő sokkal inkább színésznőként vagy műsorvezetőként tudta volna elképzelni az életét. „A Beépített szépség című Sandra Bullock-film sokat segített abban, hogy annak idején jelentkeztem a Magyarország Szépe versenyre – mondja Timi. – Kíváncsi voltam, milyen is egy ilyen megmérettetés, valahol szerettem volna Magyarországot képviselni egy világversenyen. A szüleimtől teljesen távol áll a szépségszakma, nem tudtak tanácsot adni, mit hogyan csináljak. És valahol én sem gondolkoztam ebben, egyszerűen belekerültem és kész. A modellkedés, az influencerkedés pedig ezzel együtt járt és jött az életembe. Az lebegett a szemeim előtt, hogy mindig magamat adjam. Szerettem volna megmutatni másoknak, hogy egy szépségkirálynőnek nem arról szól csak az élte, hogy mindig csillogás van körülötte és talpig sminkben legyen. Az őszinte pillanatokat és az életem minden olyan fontos mozzanatát próbálom átadni a közösségi oldalamon, ami tényleg a valóságot tükrözi. Ettől lesz hiteles a profilom. Különösen fontos, hogy az ismertséggel együtt jár egy nagyobb felelősség, ezért megválogatom, mire mondok igent. Szerintem az egyediség az, amit az emberek értékelnek, és én komolyan veszem a munkáimat is.”

Kárpáti Rebeka 2013-ban nyerte meg a Miss Universe Hungaryt

Őt szintén a véletlen sodorta a korona felé. „Pont a napokban beszéltem Rákosi Annamáriával, aki annak idején megnyerte a Magyarország Szépét, hogy ő mennyire tudatosan készült a versenyre – mondta az nlc-nek Rebeka. – Úgy jött oda, hogy nyerni szeretett volna, és még a közösségi oldalán is egy korona volt kint. Én nem voltam ennyire tudatos, Sydney van den Bosch barátnőm noszogatott, hogy nevezzünk be együtt, mert ez jó buli lesz. Akkor volt az érettségim és sokkal inkább foglalkoztatott, hogy hogyan fogok felkészülni a történelem szóbelimre. Amikor kimondták a nevemet, hogy én nyertem az egyik koronát, akkor nagyon örültem, de tudtam, hogy a tanulást nem szabad emiatt háttérbe szorítanom. Aztán amikor túl voltam a külföldi versenyemen is, nem gondoltam, hogy folytatni fogom modellként. Elvégeztem egy sminktanfolyamot, szerettem volna profi sminkessé válni. Feltettem néhány videót a Youtube-ra és elkezdtek megkeresni a cégek, hogy dolgozzak velük. Így sodródtam az egésszel, az egyik munka pedig hozta a másikat. De abban biztos vagyok, hogy minden állomásnak megvolt a szerepe az életemben, akár a versenyre vagy a sorozatszereplésre gondolok. Szerintem nem tartanék ott, ahol most tartok, ha ezek nem lettek volna az életemben… Rengeteg ismerőst szereztem, ez pedig mindenképpen jó indulótőke.”

Kárpáti Rebeka véletlenül lett szépségkirálynő

Kárpáti Rebeka véletlenül lett szépségkirálynő (Fotó: Instagram)

A Miss World Hungary szépségverseny 2010-es győztese, Dobó Ági is nagyon jól sáfárkodott a koronával, azóta is rengeteg modellmunkája van és az egyik legkeresettebb influencer a szépségkirálynők közül. Ági több csatornánál is megfordult az elmúlt években, láthattuk az RTL Klub Konyhafőnök VIP-jának műsorában, ahol ő lett a befutó, nemrég pedig a TV2 Mokkáját is vezette reggelente, és mivel nagyon jól feltalálja magát a kamera előtt, nem jött zavarba élő adásban sem, nem kizárt, hogy hosszabb távon is vállalna műsorvezetést.

A kétgyerekes anyuka életébe nap mint nap bepillantást nyerhetünk, legyen szó a gyerekeiről, a párjáról vagy akár a munkájáról. Párjával, Kis Csabával nemsokára összeházasodnak, ez a lagzi is biztosan világraszóló lesz.

Magyar királynők, akik ügyesen bántak a koronával

Ági több csatornánál is megfordult az elmúlt években (Fotó: Instagram)

2012-ben Konkoly Ági vitte el a koronát a Miss Universe versenyen, ahová annak idején barátja nevezte be. A gyönyörű lány ezután pedig történelmi sikert ért el a Las Vegasban megrendezésre kerülő Világszépe versenyen. Konkoly Ági a legszebb tíz lány közé került, amire még sosem volt korábban példa. Ági azóta is modellként dolgozik, és közben két gyönyörű kislányát neveli.

Magyar királynők, akik ügyesen bántak a koronával

Fotó: Konkoly Ági / Instagram

Polgár Kriszta már 16 évesen felhívta a figyelmet magára, amikor második lett a Miss Balaton szépségversenyen, majd 2008-ban aztán az ő fejére került a korona egy másik szépségversenyen, elnyerte a Miss Earth Hungary címet. Kriszta keresett modellként dolgozott sokáig, most pedig éppen harmadik gyerekével várandós. Bár néhány éve családjával elhagyták Magyarországot, ő is aktív influencerként tevékenykedik a közösségi oldalán.

Nekünk meséltek: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top