Interjú Gundel Takács Gáborral, a Géniusz műsorvezetőjével

Már a kanyarban van az olimpiai kiutazás? (az interjú még július közepén készült – a szerző)

Nagyon közel van, mégis nagyon távol. Addig még fel kell vennem néhány adást az ATV Géniusz című vetélkedőjéből. Egy hét múlva utazom, és még nagyon sok mindent kell addig csinálni. A műsor mellett olimpiával kapcsolatos feladatokat is.

Ezer dologgal foglalkozol, és számomra mindig is egy nagyon szervezett életű embernek tűntél, aki mindent a kezében tart. Ez csak a látszat, vagy valóban ilyen vagy?

Az életem mindig is több szálon futott, és ez különösen igaz azóta, hogy szabadúszó lettem (az MTVA-tól 2017-ben jött el – a szerző). Az embernek meg kell tanulnia, hogyan kell megszerveznie az életét, hogy ne felejtsen el semmit, amit megígért. Az élet rákényszerített arra, hogy jól szervezett legyek és tudjam az életemet menedzselni, valamint nemet mondani. Van, akinek ez könnyen megy, nekem nehezen ment. Ha egy munka nem tetszik annyira, vagy nem fér bele az életembe, mert már a családi életem rovására megy, akkor tudni kell nemet mondani. Az ötvenes éveim második felében elértem oda, hogy már nem csinálom olyan rosszul. (nevet)

Gundel Takács Gábor A Géniusz műsorvezetője (Fotó: ATV)

A gyerekeid már mind felnőttek, így most már talán kevésbé érint a probléma, de amikor még kicsik voltak, hogyan tudtad összeegyeztetni a sok forgatást és az akár több hétig tartó külföldi sportközvetítéseket a családi életeddel és a gyerekneveléssel?

Gundel Takács Gábor: Hó elején nem jön fizetés a bankszámlámra

Azért tudtam és tudom ezeket a feladatokat elvállalni, mert van mellettem egy igazi társ, partner, aki támogat. Az életem nagyon hektikus, sokszor kellett elutaznom akár hetekre a világ másik végére, de összességében nem voltam együtt kevesebbet a gyerekeimmel, mint mások. Lehet, hogy elmentem három-négy hétre, de aztán jöttek olyan időszakok, amikor hatványozottabban velük voltam. Előfordult, hogy hétvégén meccset közvetítettem, de kedd-szerdán meg én vittem őket iskolába, mert azokon a napokon nem volt dolgom. Azt gondolom, hogy a gyereknevelés legfontosabb eszköze, hogy sokat kell velük beszélgetni. Lehet, hogy ha apa elutazik, és akkor nincs otthon hetekig, de ha sokat beszélgetünk, akkor így is tudom, mi van velük, ők is tudják, hogy tudom, mi van velük és odafigyelek rájuk. Amíg kint voltam, olyankor is folyamatosan beszéltem az anyukájukkal és velük, képben voltam és jelen voltam az életükben. A beszélgetés egyébként nemcsak arra jó, hogy tudja az ember, mi van a másikkal, hanem kialakít egy nagyon szoros bizalmi kapcsolatot, és a gyerek a problémájával így nem a padtársához, hanem az édesanyjához vagy édesapjához fordul. Velünk talán kicsit jobban sikerülhet megoldani egy problémás helyzetet. Ez igaz a kamaszkorban, és ahogy most tapasztalom, valamennyire biztosan igaz a felnőttkorban is. A gyerekeim már mind húsz év felettiek, de a mai napig nagyon sokat beszélgetünk egymással. Persze az ember engedi őket, hiszen már felnőttek, és az a dolguk, hogy szabadon repüljenek, de talán még kicsit bölcsebbek vagyunk náluk, és bizonyos élethelyzetekben még tudunk nekik hasznosat mondani. Aztán vagy megfogadják a tanácsot vagy nem. Ez már az ő dolguk.

Volt már olyan feladat, amire nemet mondtál és később megbántad?

Olyan nem volt, amit megbántam, de az már előfordult, hogy szerettem volna egy munkát, amit végül nem én kaptam meg. Viszont ha az a műsorvezető, aki helyettem megkapta jól csinálja, akkor a helyzet már kevésbé zavar.

A te szinteden még járni kell műsorvezető castingra, vagy már csak felkérnek a feladatokra?

Az biztos, hogy nagyon rég jártam már műsorvezetői castingon. A Géniusz esetében most felhívott az ATV vezetősége, hogy rám gondoltak. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a színészek castingjánál nem az a kérdés, hogy jó színész-e valaki, inkább az, mennyire passzol a szerephez. Nálunk ez egy egyszerűbb műfaj: mivel már csináltam korábban kvízműsort, ha valaki kvízműsort csinál, el tudja képzelni, hogyan fogok passzolni bele. Nem kell ahhoz külön castingolnia.

Korábban többször is említetted már, hogy a tévékből kikoptak a műveltségi vetélkedők. Mit gondolsz, az ATV ideális csatorna ahhoz, hogy a műfaj ismét megtalálja a nézőit?

Szerintem mindenkinél jó helyen van, aki azt gondolja, hogy csinál egy ilyen műsort. Nem hiszem, hogy ez csatornafüggő lenne. Az emberek jelentős része nem csatornákhoz, inkább műsorokhoz kötődik, leszámítva azokat, akik mondjuk politikai indíttatásból negligálnak egy-egy csatornát, ami szerintem marhaság. Nyilván meg lehet kérdezni, hogy a köztévén miért nincs ilyen típusú műsor, de én most erre nem tudok és nem is akarok válaszolni. Én nagyon örültem annak, hogy az ATV felkért a Géniuszra. Továbbra sem csatornákhoz, hanem műsorokhoz szerződöm. Amíg kizárólag szakmai érvek döntenek abban, hogy egy műsor milyen lesz, addig számomra ez vállalható és elfogadható, és tudok abban a műsorban dolgozni. Itt szerencsére fel sem merültek nem szakmai érvek, nagyon jól érzem magam a felvételek során.

A Géniusz egy magyar fejlesztésű vetélkedő?

Az a stáb fejlesztette Wisinger János, a műsor producerének vezetésével, akik most gyártják is a műsort. Ebből a folyamatból én is kivettem a részem. Ma már elég sok mindent tudok erről a műfajról, így talán voltak hasznos észrevételeim. Jellemzően licencműsorokat vásárolnak a csatornák, így nagyon izgalmas, hogy ez most hogyan fog működni. A felvételek alapján eddig úgy tűnik, hogy jól. Bizakodó vagyok.

Fotó: ATV

Miben lesz ez új a már jól ismert műveltségi vetélkedőkhöz képest?

Talán a tempójában. A Géniusz egy viszonylag statikus műsor, nem fogunk senkit ledobálni, semmi nem hullik az égből, nem kell futkosni meg sikoltozni, itt csak okosnak és gyorsnak kell lenni. Fizikailag statikus lesz, szellemi értelemben viszont nagyon dinamikus. Nagyon sok kérdés fog elhangzani, egy adásban 80-85 kérdéssel számolunk. Ez nagyon nagy tempót kíván, de ma, amikor az emberek tévézés közben Instáznak meg Facebookoznak, szükség van a tempóra ahhoz, hogy ébren tartsuk a figyelmüket. A Legyen Ön is milliomosban annak idején az volt jó, hogy egy-egy kérdésen el lehetett mélázni, viszont ha egy néző tudta a helyes választ, akkor talán unalmas volt neki kivárni, mire a játékos is rájött. Én szeretek jókat beszélgetni egy játékossal, de most ez kevésbé lesz jellemző, mert nem illene ide. Itt pörögni kell, mert nagyon gyorsan jön nagyon sok kérdés. A Géniusznál az egy nagy csavar, hogy az elmúlt harminc évtized legjobb kvízjátékosait válogattuk össze, jó néhányan eljöttek közülük.

Ekkora rutinnal a hátad mögött még van félnivalód egy új műsornál?

Igazából nincs, de én úgy hiszem, hogy semmit sem szabad rutinból csinálni. Nyilván abban van rutinom, hogy tudom, bizonyos helyzeteket hogyan kell kezelni, de azt senki nem engedheti meg magának, hogy egy ilyen munkát lehozzon rutinból. Izgulni már nem izgulok, de ettől még nagyon komoly koncentráltság van bennem. Ez egy szellemi munka a részemről is, mert nemcsak egy játékot kell kézben tartani és odafigyelni a kérdésekre, válaszokra, hanem közben egy tévéműsort is készítünk, aminek oda kell figyelni a ritmusára, hangulatára vagy a számos technikai részletre, ami egy ilyen műsor készítésével együtt jár. Ez egy összetett folyamat, amihez felkészültnek kell lenni. Ha félvállról próbálnám megoldani, nem lenne jó. Igazából nem is tudnám úgy csinálni. Ahhoz engem túlságosan érdekel ez az egész. Egy kvízműsor is történetmesélés, megtudunk emberekről bizonyos dolgokat, legyenek azok a játékosok vagy azok az emberek, akikről a kérdések szólnak. Ez engem nagyon érdekel, nagyon mozgat.

Drágul minden, inflálódik a forint, mégis azt látom, hogy a vetélkedőkben évek óta az a trend, hogy nem nő, hanem inkább csökken a főnyeremény összege. Mit gondolsz, miért?

Gundel Takács Gábor: „Életképes gyerekeket neveltünk”

Kiderült, hogy egy műsor nézettsége szempontjából teljesen mindegy, hogy egy játékos mondjuk tíz- vagy huszonötmillió vagy éppen ötvenmillió forintért játszik. Nem ezért nézik az emberek a vetélkedőket, hanem mert játszani és szórakozni akarnak, próbára akarják tenni a saját tudásukat. Azt tapasztaltam az eddigi sok-sok játékban, hogy két-hárommillió forint fölött a játékosok tekintete megváltozik. Az addig könnyed, laza tekintet hirtelen átvált, és megjelenik benne a feszültség. Ennél az összegnél az ember már elkezdi kiszámolni, hogy ez hány hónapnyi fizetésének felel meg, mekkora hitelt lehetne belőle törleszteni, esetleg már tudna belőle venni egy autót vagy fel tudná belőle újítani a lakást. Ma Magyarországon két-hárommillió forintnál kezdenek el az emberek számolni. Ez már egy olyan összeg, ami javítani tud az életszínvonalukon. Persze életszínvonal szempontjából nem mindegy, hogy valaki három-, öt-, tíz- vagy húszmillió forintot visz haza, de az izgalmakhoz nem sokat ad hozzá. Fontos, hogy egy játék megnyerhető legyen: ne legyen akkora a főnyeremény összege, hogy azt látva a nézők azt gondolják, hogy ezt úgysem engedik senkinek se megnyerni, inkább úgy találják ki a szabályokat, hogy ne sikerülhessen. Néha meg kell nyerni. Nagyon kevés igazán nagy győztes van, erre nem lehet építeni egy műsor nézettségét. Azt gondolom, hogy a Géniusz jó műsor, és biztos vagyok abban, hogy a sikere nem azon múlik majd, hogy mekkora a főnyeremény. Aki egy kicsit is ügyes játékos, el tud vinni egy-másfél milliót, aki pedig nagyon ügyes, az nyer majd tízmilliót.

Egy extrém magas főnyeremény sem hozhat egy vetélkedőnek plusz nézőket?

Régen, amikor az Áll az alkut napi szinten csináltuk, született egy döntés, hogy ötvenmillióról emeljük fel százmillió forintra a főnyereményt. Megnéztük a nézettséget: nem történt semmi. Elvitték a százmilliót, a nézettség meg ugyanaz maradt.

A korábbi munkáid hosszú listája alapján olyan embernek tűnsz, mint akit inkább felkérnek munkákra, és azt a legjobb tudásos szerint elvégzed, és nem olyannak, aki maga próbálna összehozni egy tévéműsort. Sosem voltak saját műsorterveid?

Volt már rá példa, hogy készítettem szinopszist, de ezek mindig kudarccal végződtek számomra, nem lett belőlük műsor. Amúgy sem vagyok menedzser típus, nehezen tudok házalni az ötleteimmel. Idővel pedig azt vettem észre, hogy az összes nagy sikerem olyan műsorokhoz kötődik, amikre felkértek. Emiatt nagyon régen elengedtem azt, hogy elkezdjek szinopszisokat írni.

Fotó: ATV

Mikor hívtál fel valakit utoljára, hogy munkát kérj?

Nem emlékszem rá. Ilyenre még akkor sem volt példa, amikor 2017-ben a teljes bizonytalanságba léptem az MTVA-tól való felmondásom után. Én hívő ember vagyok, és hiszek abban, hogy ha bezárul egy ajtó, akkor a jóisten valahol kinyit egy másikat. Így is történt. Hallották, hogy eljöttem onnan, és szóltak, hogy volna-e kedvem beszállni ilyen-olyan munkákba.

Szinte minden fontosabb hazai tévécsatornánál megfordultál már műsorvezetőként, egyedül az RTL Klubnál nem. Van ennek valami oka?

Oda nem hívtak. Egyébként az utóbbi időben az RTL-től is kaptam felkéréseket, csak valamiért – általában külső okok miatt – nem realizálódtak, úgyhogy nem zárnék ki egy ilyen együttműködést a jövőben.

Van olyan műsortípus, amit még nem csináltál, de kipróbálnád?

Kicsit csodálkozom, hogy Gundel névvel gasztroműsor vezetésére még sosem kértek fel. A legközelebb akkor álltam ehhez, amikor hívtak egy főzős műsorba főzni, de nem vállaltam, ugyanis nem tudok főzni. A gasztronómia viszont ettől még nagyon vonz, egyszer szívesen csinálnék egy ezzel kapcsolatos műsort. Illetve vonz még az utazás is, az utazós műsor amúgy is jól összeköthető a gasztronómiával. Nagy ínyenc vagyok, szeretek új éttermeket kipróbálni, és bárhová utazom a világban, mindenütt szeretem megkóstolni a helyi ízeket.

És mi az, amit nem vállalnál el?

Egy újságíró legfontosabb eszköze a hitelessége. Szükség van a hitelességre, hogy amit az újságíró mond és leír, elhiggye az olvasó. A hitelesség egyik összetevője pedig az önazonosság. A nézőknek ennyi év után már van rólam valamilyen képe. Ha elkezdenék valami olyat csinálni, ami ebbe a képbe nem fér bele, azzal a hitelességemet rombolnám. Szerencsére nem sok ilyen volt az életemben, de azért mondok egy példát. Évekig voltam A Dal műsorvezetője a köztévén, de két év után azt mondtam, hogy inkább keressenek helyettem egy fiatalabbat. Először nem hallgattak rám, meg kellett csinálnom még egy évet, de másodjára már odafigyeltek, és mondták, hogy rendben, többször nem kell csinálnom. Azt éreztem, hogy már olyan versenyzők is vannak, akik a gyerekeim lehetnének, és nem voltam biztos abban, hogy az emberek elhiszik, hogy én az ő dalaikat hallgatom az autóban. Nagyon odafigyelek arra, hogy önazonos és hiteles legyen, amit csinálok, talán szigorúbb is vagyok magammal, mint kéne.

Ez lesz az első alkalom, hogy nem sportriporterként mész egy olimpiára?

Igen, és pont ezért nagyon érdekes, hogy egy teljesen más aspektusból fogom látni az eseményeket. Most a falut és a magyar csapatot belülről fogom látni. Ez nagyon izgalmas és számomra nagy megtiszteltetés.

Mi pontosan a funkciód? A Magyar Olimpia Bizottság kommunikációs attaséja?

Nem, itt két dolog keveredik. Június elsejétől elfogadtam egy állásajánlatot, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság kommunikációs igazgatója leszek. Ennek része az, hogy az olimpia alatt szükség van egy úgynevezett sajtóattaséra, de ez csak az olimpia elejétől az olimpia végéig tart.

Mit fogsz csinálni?

Segíteni kell a sajtó munkatársait, illetve a sportolókat, hogy egymásra találjanak. A sajtót segíteni abban, hogy el tudja végezni a munkáját, miközben a sportolókat a lehető legkevésbé zavarják a felkészülésükben. Interjúkat és sajtótájékoztatókat szervezek majd, elég összetett feladat. A sport és a média világából is jövök, ez a munka pedig számomra e két világ szerencsés egymásra találásáról szól.

Japánban nem túl jó most a járványhelyzet. Nem gondolod, hogy még egy évvel halasztani kellett volna az olimpiát?

Még egy évet nem lehetett volna halasztani. Ezt vagy megtartják most, vagy ez az olimpia nincsen. Ez egy nehéz körülmények között megtartott olimpia lesz, én mégis örülök neki, hogy megtartják, mert ismerek olyan sportolókat, akik 1984-ben a bojkott miatt nem jutottak ki az olimpiára, és tudom, hogy milyen sokat veszítettek ezzel. Sok versenyző azért él, hogy ott legyen és versenyezzen az olimpián, és nem jó, ha ezt az álmot el kell venni. Pótolhatatlan veszteség lenne, ha ez az olimpia kiesne.

Fotó: ATV

Okozott dilemmát számodra, hogy a sajtó oldaláról átmenj a sajtósok oldalára?

Nem igazán, mert a sportmédiában az utóbbi időben már csak marginális szerepem volt. Azt is gondolom, hogy minden sportújságíró, aki elkötelezett a magyar sport iránt, egyszer az életben szívesen dolgozna a magyar olimpiai csapatnak. Ez nemcsak megtiszteltetés, hanem egy nagyon érdekes és nehéz munka is egyben.

Van Facebook- és Instagram oldalad, podcasteket vezetsz. Mennyire kell manapság egy tévésnek a közösségi média irányába mozdulnia?

A podcast nem feltétlen a saját ötletem volt, ahogy annyi mindenre az életben, erre is felkértek. Bár valószínűleg ősszel elindul egy rádiós, podcastos, beszélgetős sportműsor, aminek a kitalálásában én is vastagon benne voltam. De igazából ezzel sem én házaltam, megtaláltak a feladattal.

Sokat lógsz a közösségi médiában, vagy ez csak amolyan szükséges rossz számodra?

Amíg az MTVA-nál dolgoztam, addig a munkámmal kapcsolatos közösségi médiás tartalmakra megvoltak az emberek, akik azokat készítették. Amikor szabadúszó lettem, győzködtek egy darabig arról, hogy erre szükség van, ezért egy idő után megcsináltam. Felteszek privát tartalmú dolgokat is, de nagyon keveset, ezek elsősorban a munkáimról szólnak. Manapság már műsorvezetőként olyan szerződéseket kötnek velem, amikben benne foglaltatik, hogy a műsoraimat a közösségi média felületeimen is reklámoznom kell, szóval a posztjaim egy része ehhez kötődik. Ugyanakkor ma már azt látom, hogy ezeken az oldalakon is el tudok látni újságírói tevékenységet. Ha megosztok olyan tartalmakat, amiket érdekesnek tartok, azzal tulajdonképpen egyfajta újságírói munkát végzek. Most, hogy a MOB-nál kommunikációs igazgató lettem, megnőttek a közösségi médiás feladataim, hiszen a MOB-nak is megvannak a maga Facebook, Instagram felületei, TikTok oldala meg YouTube csatornája, és most már ezekért is én felelek. Szakmai szempontból még inkább bele kell ásnom magam, hogyan működik ez a világ, amihez az is hozzátartozik, hogy meg kell ismernem például a TikTokot is, ami korábban egyáltalán nem vonzott, de most mégis érdekes szakmai szemmel tanulmányozni.

Nemrég egy posztban emlékeztél meg arról, hogy már harmincadik éve vagy együtt a feleségeddel. Mi a hosszú, boldog párkapcsolat titka?

Az, hogy ezt az információt közzétettem, egyfajta érték menti kiállás, és egy picit ez is újságírás, értékőrzés. Persze egy kicsit benne van a köszönet is, hiszen a feleségem és a családom nélkül azért nem jutottam volna ilyen messzire. A feleségem támogatása, türelme nagyon kellett, sok fontos dolgot vele beszéltem meg, sok fontos döntést együtt hoztunk meg, vagy éppen tőle kértem tanácsot. Ez a történet a kettőnk története, együtt haladunk előre az úton. Azt hiszem, ha két ember együtt van, és nem vetélytársak, hanem társak, akik kiegészítik egymást és nem csinálnak presztízskérdést abból, hogy ki hozza a döntéseket, akkor jó úton járnak ahhoz, hogy sokáig boldogok legyenek együtt. Nyilván sok oka lehet annak, hogy két ember elválik, de én sokszor látom magam körül, hogy folyik egyfajta vetélkedés, hogy ki az okosabb, ki keresi a több pénzt, ki hozza a döntéseket. Ahogy valakinek sikerül leuralnia a másikat, a vesztes és a győztes számára is kiüresedik a kapcsolat. Vége a meccsnek és válás lesz belőle. Az a fontos, hogy fogjuk fel: nem vagyunk egyformák, de együtt erősebbek vagyunk, ki tudjuk egészíteni egymást. Ha így, társként éljük az életünket, akkor hiszek abban, hogy mind a ketten boldogabbak, gazdagabbak és sikeresebbek leszünk. A boldogság nem cél, de ha az ember csinálja a dolgát, és jól csinálja, megérkezik a boldogság is.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/dfp.hu

Vetélkedőkről az nlc-n:

• Játék határok nélkül: emlékszel még a kilencvenes évek Exatlonjára?
• A legemlékezetesebb pillanat a magyar Szerencsekerékből
• Kolbász, hajlakk, üvegváza: a régi vetélkedő furcsa tárgynyereményei