Arra persze még akkor sem kell számítani, hogy a fővárosban egyszer csak összetalálkozunk egy cammogó medvével, ha ezek a nagyragadozók egyre gyakoribb vendégek Magyarországon. Más vadállatokkal viszont összeakadtunk már, és szeptember első pár napja – fogalmazzunk úgy – igen mozgalmas volt: fiatal szarvasbika kóborolt a Gellért-hegy környékén, sétálgató hattyú okozott dugót az Árpád-hídon, egy Dunában úszó vaddisznó próbált kijutni a partra Budapestnél. Mennyire számít kiugrónak az, hogy három ilyen észlelés is volt rövid idő leforgása alatt?
Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője szerint önmagában ebben nincsen semmi különleges. „Az állatok itt vannak, itt élnek velünk. Az, hogy az urbanizációval megjelennek városi élethez alkalmazkodott vadállatok, az természetes folyamat, és a világ minden pontján megfigyelhető. Indiában például az olyan városokban, amelyek lakossága akkora mint Magyarországé, leopárdok is felbukkannak az utcákon.”
Welcome to the jungle
Magyarországon, pontosabban Budapesten maradva: ugyan még mindig hírértéke van az ilyen találkozásoknak, de valóban nem egyedi esetekről van szó, rendszeresen lehet olvasni a főváros különböző pontjain nagyvadakról, 2019 januárjában őzeket videóztak a Havanna lakótelepen, 2020 tavaszán pedig sajnálatos módon elütöttek egyet a józsefvárosi Kálvária téren. Felmerült, hogy szegény pára a Fiumei úti sírkert területen élő állatok egyike, és ugyan több hír is született arról, hogy egyes temetőkben őzek „garázdálkodnak”, de az üzemeltető cáfolta, hogy náluk is élnének szarvasfélék. Az sem ritka, hogy vaddisznó tűnik fel az utcákon, sőt, történt már a szeptemberihez hasonló eset is, 2009-ben a vízirendészet a tűzoltóság segítségével a Petőfi hídnál mentett ki egy vaddisznót a Dunából, és ugyanebben az évben a Margitszigeten befogtak egy állatot. 2015-ben Haller utcai pesti rakparton kószált egy példány, amit a rendőrök motorcsónakkal üldöztek, 2017-ben egy szintén a Duna felől érkező állatot a Szent István park kutyafuttatójában sikerült elfogni a rendőröknek, és persze vannak, ahova a vaddisznók nem csak odatévednek, 2018-ban például az RTL Klub arról számolt be, kukákat fosztogatnak vaddisznók a budai Remetehegy lakóházai között, és az ott élők szinte minden éjjel találkoznak az állatokkal.
Nemcsak nagyvadakkal találkozhatunk, hanem ragadozókkal, például aranysakálokkal és rókákkal is össze lehet futni a város belterületén. Utóbbiaknál a közhiedelemmel ellentétben szelídségük nem a veszettségnek köszönhető: a településeken állandóan rendelkezésre álló rágcsálófajok a fő zsákmányállatainak számítanak, és a nem megfelelően tárolt hulladék és a macskáknak kitett eledelek sokkal biztosabb és kényelmesebb táplálékforrást jelentenek számukra, mint amit az erdőn-mezőn képesek megszerezni maguknak, írja tájékoztatójában a Pilisi Parkerdő Zrt. A sort tovább lehetne folytatni, néhány évvel ezelőtt pedig az tartotta lázban a fővárost, hogy a hódok is visszatértek Budapest környékére, és az, mondjuk egy szürke gém halászgat a Margitszigeten, abban tényleg már nincs igazán semmi meglepő.
Róka Nagykanizsa belvárosában (Fotó: MTI/Varga György)
Igaz, utóbbi Magyarországon az urbanizálódó madárfajok közül az egyik legújabb, és lehet, hogy sokakat meglep, de a szarka sem olyan régóta lett városi mindennapjaink része. Orbán Zoltán szerint Budapesten és más magyarországi városokban például körülbelül 10 éve kezdtek beköltözni a szarkák, ami azért is érdekes, mert ezzel együtt teljesen megváltozott az életmódjuk. “Gyakorlatilag 180 fokot fordított a viselkedésén, így lehet, hogy az egyik legkevésbé embertűrő madár ott szaladgál a lábunk körül.” Mellettük egyébként még négy varjúféle számít többé-kevésbé gyakori városlakónak: a szajkó, a csóka, illetve a vetési és dolmányos varjú, és az, hogy beköltöztek a városba, a mi felelősségünk is, többek között azért lett vonzó számukra az urbánus környezet, mert eredeti, természetes élőhelyeikkel szemben, itt ugyan nem mindenki örül a jelenlétüknek, de nem irtják őket tűzzel-vassal.
Irány a város!
Jelenleg a Föld lakosságának a fele urbanizált környezetben él és a városok, illetve azok lakossága egyre nő, ezt tudjuk, és azt gondolhatnánk, hogy azért találkozni egyre több vadállattal a fővárosunkban, mert elvesszük tőlük az élőhelyet, de a válasz nem ilyen egyszerű. „Az élettér kétféleképpen szűkülhet, egyrészt úgy, hogy csökken ennek területe, másrészt úgy, hogy jelentősen megnő az azt használó élőlények száma. Magyarországon a nagytermetű vagy közepes termetű vadaknál utóbbi érzékelhető az országos túltartottság következtében, ami hozzájárul ahhoz is, hogy megjelentek a városokban. Elképesztő vaddisznó tömeg van az országban, amit a természet helyenként már alig vagy nem is tud eltartani. Másfél hónapja jártam egy erdős területen, ahol úgy etették a vaddisznókat és a dámvadakat szemes kukoricával, mintha tél lenne és hó. Így a nagyvad igazából vadgazdálkodási kérdés, országosan és területileg összehangoltan kell ezeket az állományokat szabályozni. Különben hiába dönt úgy Budapest, hogy lép az ügyben, ha a környező területekről folyamatos utánpótlás érkezik. Képzeljen el egy lapos tálat, töltsön bele egy centi vizet, és vegyen ki egy gyűszűvel, a környező víz kitölti ezt a rést” – nyilatkozta Orbán Zoltán.
A Pilisi Parkerdő Zrt. és a Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézetének közös kutatása szerint egyébként már létezik olyan vaddisznó-populáció, amely már el sem hagyja a belterületet, mivel megfelelő mennyiségű vizet és táplálékot, továbbá elegendő búvóhelyet is talál a házak között. „Búvóhelynek számít minden gazos, szemetes, elhanyagolt terület. A vaddisznó számára vonzó a hullott gyümölcs, a kerti zöldhulladék, a háztartási szemét, a vastag humuszos kerti talaj (sok csiga, giliszta stb. él benne), kerti vetemények, zöldségek, mezőgazdasági termények, a víz, a dagonyázási lehetőség. A vaddisznó mindenevő, különösen kedveli a lédús zöldségeket és gyümölcsöket. Minden tevékenység, amely ezeket a vonzó tényezőket csökkenti, hozzájárul a vaddisznó jelenlétének csökkentéséhez” – írják.
Vaddisznók Tihany közelében a 71-es számú útnál (Fotó: MTVA/Bizományosi/Farkas Melinda)
Az urbanizációt nemcsak az segíti elő, hogy az állatok a városokban könnyen juthatnak táplálékhoz, vagy sok a búvóhely, más tényezők is szerepet játszanak ebben a folyamatban, például kevesebb a versenytársak száma, és kisebb a ragadozónyomás. Utóbbival kapcsolatban hívta fel egy érdekes jelensége a figyelmet egy, a PLOS Biologyban megjelent tanulmány: a városban csökken a zsákmányállatok ragadozókkal szembeni, úgynevezett antipredátor viselkedésnek a hatékonysága, ez az emberipajzs-hatás. „Nem állíthatjuk, hogy a város az állatok számára terülj-terülj asztalkámat kínálna, és azt sem, hogy a városban nincsenek veszélyek. De a városok mindenképpen tolerálható környezeti feltételeket jelentenek sok állat és növény számára, csak ehhez alkalmazkodni kell tudni. Sok faj nem képes erre, de sok faj igen, ami azt eredményezi, hogy az ember és az állatvilág képes hosszú távon egymás mellett élni” – jelentette ki a Garamszegi László Zsolt, aki tagja volt a tanulmányt jegyző nemzetközi kutatócsoportnak.
A vadállatok urbanizációja szempontjából különösen érdekes volt az az időszak, amikor az egész világ bezárkózott a koronavírus miatt, szinte naponta jöttek hírek arról, hogyan “tértek vissza” az állatok az emberlakta területekre, és úgy tűnt, bármennyire megtanultak velünk együtt élni egy fajok, vannak, amikor – csúnyán fogalmazva – komfortosabban érzik magukat, ha mi nem vagyunk ott. Emlékezzünk meg például a walesi kecskékről.
Budanyest
Az együttélés furcsa helyzeteket és olykor problémát is okoz, az MME honlapján számos, főleg madarakkal kapcsolatos példát felsorolnak, gyakori jelenség például, hogy a széncinkék postaládákban fészkelnek, de előfordult már, hogy útterelő-bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben, kandeláberben, kéményben, cserépedényben, vascsövekben, utcai cigarettacsikk-gyűjtőben költöttek, és ott vannak például a „panelrécék”, vagyis épületek erkélyein, lapostetőin március-áprilisban fészket építő és kotlani kezdő tőkés récék. Az, hogy ilyen helyet választanak fészkelőhelynek, több okból is problémás, a még röpképtelen récefiókák a magas peremmel rendelkező tetőkről nem tudnak lejutni, így éhen és szomjan pusztulhatnak, a nagy magasságból betonra, aszfaltra esve pedig halálra zúzhatják magukat vagy autók üthetik el őket.
És hogy még egy konfliktusforrást: nemcsak Magyarországon és Európában, de más kontinenseken is rendszeresen megfigyelnek − elsősorban tavaszonként − autók visszapillantó tükrét és szélvédőjét vagy házak, irodák ablaküvegét mániákusan csipkedő, kopogtató madarakat, melyek akár napokig visszatérve, órák hosszat támadják ezeket a mesterséges objektumokat. Erre egyébként jó okuk van: a saját tükörképükre azt hiszik, hogy egy rivális madár az. Ami pedig az embereket ijesztgető madarakat, például a varjakat illeti, szintén nem a rossz szándék vezérli őket, a szülők ilyenkor a fészket elhagyó, de még ügyetlen és gyakran nem teljesen röpképes fiókáikat védelmezik.
A városban előforduló madarak közül a parlagi galambok azok, akiket a lakosság egy része nem lát szívesen és ezért csak „szárnyas patkányként” emleget, az emlősök közül pedig a nyest az, ami előkelő helyet foglal el a nemszeretem állatok között. Ők – akárcsak a parlagi galambok – nagyon jól érzik magukat urbanizált környezetben. Ugyan néhány évtizeddel ezelőtt még csak a budai hegyvidékkel közvetlenül érintkező, városszéli területekről érkeztek bejelentések, most már az egész városban elterjedtek, és ez nem csak egy tipikus fővárosi probléma, más magyarországi nagyvárosokban is előfordulnak, és igaz ez egész Európára. Elterjedtek az üdülőterületeken, kertvárosokban is. A nyestek kárt tudnak okozni, megrágják a szigetelést, és a vezetékeket nem véletlenül nem kedvelik őket az autósok, sőt: maga a faj a természetben is komoly károkat tud okozni.
A nyest a természetben is komoly károkat tud okozni (Fotó: Lubos Houska/Pixabay)
Orbán Zoltán szerint annak, hogy csökkentsük a vadállatok okozta károkat három módja van. Az évezredeken keresztül magától értetődőnek tekintett lelövés az állatvédelmi szemlélet, a lakosság legtöbbször jogos ellenérzése, valamint a lakott területekre vonatkozó fegyverhasználati korlátozások miatt ma már többnyire nem jelent reális beavatkozást. Ugyanez vonatkozik az állatok befogására is: „Senki ne gondolja azt, hogy az elfogott állatok majd békésen élnek valamilyen szép szanatóriumi környezetben, a törvények betartásával ezeket elpusztítják. Éppen ezért az ilyen jellegű madárbefogást gyakran nem is lehet végrehajtani, ha élvefogó csapdákkal elkapják a szarkákat vagy varjakat, hogy utána elaltassák őket, az emberek folyamatosan kiengedik még a csalimadarat is ezekből. A másik két módszer, amit lehet alkalmazni a vadállatokkal kapcsolatos károk és konfliktusok kezelésére, a riasztás, illetve az elszigetelés, ha kivitelezhető, akkor utóbbi a legjobb, legbiztosabb és teljes egészében állatbarát módszer” – teszi hozzá.
Jelenleg számos megoldást kínálnak arra, hogyan lehet csökkenteni a nyestek okozta károkat, és vannak saját, házi praktikák is: utóbbi közül a legnépszerűbb vízzel telt palackok kirakása az autó négy sarkához, van, aki a gyakori zavarásra esküszik, van, aki különböző szaganyagokkal tartaná őket távol, de nagyon sok helyen kínálnak ultrahangos riasztókat. A riasztásos módszerek közös problémája, hogy ha eleinte hatásosak is (gyakran már ez a feltétel sem teljesül), a megszokás miatt ez gyorsan csökken, megszűnik. „Hiába rakok ki egy ultrahangos riasztót Budapest belvárosában, ahol mondjuk villamos is közlekedik, ugyanis a kanyarban ezek kerekei az ultrahang tartományú hangot is adnak, vagyis az ott élő állatok hozzászoknak az ilyen ingerekhez. De ha nincs is villamos a közelben, akkor is hozzászoknak, hiszen egy ilyen riasztónak folyamatosan működni kell” – nyilatkozta Orbán Zoltán.
A madarak ellen is be lehet vetni különböző riasztási technikákat, sok helyen látni például művarjakat vagy -baglyokat, ám ezek esetében is érvényes az előbb említett hatásossági, és hatás tartóssági probléma. „Nemrég kaptam egy panelházban lakó madarász ismerősömtől fotókat arról, hogy a galambokat nem igazán zavarja az a varjúbáb, ami egy klíma kültéri egységére van kihelyezve, volt, hogy látott olyan madarat, ami mellette állt, és volt, hogy a hátán állva nézelődött. Nagyon sok fajnál már generációk sokaságai fejlődtek együtt a várossal, ilyenek például a házi galamb visszavadult, települési parlagigalamb-állományai. Azokat az állatokat, amik jól érzik magukat a településeken, riasztással egyszerűen képtelenség hatékonyan és tartósan elriasztani, pláne nem olyan módszerekkel, mint a kilógatott a CD-lemez.”
A legbiztosabb megoldás, a fizikai elszigetelés, ami a galambok esetében a belső terek lehálózását, illetve a vízszintes felületek beülésgátló-tüskesorát jelenti. Néhány hónappal ezelőtt országos botrány lett abból, hogy egy outletnél ilyen tüskéket helyeztek ki a levert fecskefészkek helyére. Az MME szóvivője szerint ezek a tüskék galambokra lettek kidolgozva, de a hasonló termetű sirályok és varjak ellen is hasznos, ugyanakkor ilyen termetű madarakra nem is veszélyes. A más, alapvetően repülő életmódot folytató és kis testű fecskékre ugyanakkor veszélyesek. „Ha ablakpárkányra, tetőperemre tesszük, nem okoz ilyen problémát, hiszen fecskék nem használják ezeket a felületeket, ha azonban olyan helyre szerelik fel ezeket, ahol ők fészkelnek, valóban felszúródhatnak, evolúciósan nincsenek felkészülve arra, hogy a levegőben vadászva akadályba ütköznek, kikerüljenek ilyen veszélyeket. A fekete rigó esetében például valószínűleg nem lenne ilyen probléma, mert ő bokrok között mozog, így megszokta, hogy kiálló dolgoknak, például ágaknak nem megy neki.”
Abban szinte minden szakember egyetért, hogy a legtöbb állat esetében, legyen szó nyestekről, az elszigetelés a legjobb megoldás, ha valamilyen fizikai akadállyal igyekszünk útját állni annak, hogy be tudjanak jutni olyan helyekre, ahol nem szívesen látnák őket viszont. És nemcsak a kisragadozók vagy a madarak esetében megoldás. „A vadkárosítás megelőzésének egyedüli hatékony módszere a megfelelő kerítés megléte. A telkek kerítéseinek megerősítését, illetve kijavítását oly módon kell elvégezni, hogy azon a vaddisznó ne tudjon átmenni. Vaddisznó távoltartása céljából elég a kerítés alsó, kb. 1-1,5 méteres részének megerősítése például a kereskedelmi forgalomban is kapható, kifejezetten a vaddisznó távoltartására gyártott erős, csúszásmentes csomózású dróthálóval, amelyet stabil oszlopokhoz rögzítünk, fél méterenként lecövekelünk, esetleg a földbe süllyesztünk” – tanácsolja a Pilis Parkerdő Zrt.
