nlc.hu
Család
Vádemelés Orosz Bernadett támadója ellen

3 és fél év börtönt kért az ügyészség Orosz Bernadett támadójára

Vádat emeltek a férfi ellen, aki 2019-ben brutálisan összeverte Orosz Bernadettet.
Orosz Bernadett

Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Nógrád Megyei Főügyészség azzal az 54 éves férfival szemben, aki 2019-ben egy bujáki üdülőben tartott rendezvényen brutálisan megverte barátnőjét – olvasható az ügyészség honlapján.

Mint ismert, Orosz Bernadett a Facebookon számolt be a brutális bántalmazásról a támadás után. A közösségi oldalra kitette a fotót a felismerhetetlenségig összevert arcáról, hogy segítséget kérjen, a támadóját ugyanis szabadon engedték.

A vádirat szerint a bántalmazás nem volt előzmény nélküli. A férfi és a nő 2018-ban ismerkedett meg, kapcsolatuk a férfi féltékenysége miatt konfliktusokkal volt terhelt. 2019 júniusában egy családi rendezvényen összevesztek, az ittas férfi a nő fejét a falhoz verte, majd a menekülő sértettet kétszer tarkón ütötte. Később a sértett miskolci otthonába utaztak, ahol a férfi a teraszon megtépte a nő haját és megpofozta.

2019 novemberében a pár egy bujáki üdülőben vett részt egy rendezvényen. Vacsora után az emeleti szobájukban az ittas férfi újra féltékenykedni kezdett, majd a veszekedés során a homlokán megütötte a nőt, aki ezután kizárta őt a szobából. Később a férfi az ajtót betörve rárontott, és gátlástalanul, hosszasan bántalmazta a sértettet, aki egyszer ki tudott menekülni a szobából és segítségért kiáltott, de a férfi a szobába visszahúzva ezután is tovább verte. A bántalmazásnak végül a segélykiáltásra az emeletre siető vendégek és a dolgozók vetettek véget.

A nő az arcán és a fején zúzódásos és töréses, 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, ám a támadás erejére, a támadott területekre, valamint a bekövetkezett sérülésekre figyelemmel fennállt a lehetősége az életveszélyes sérülések keletkezésének is.

A Nógrád Megyei Főügyészség a férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és két rendbeli súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat, melyben szabadságvesztés kiszabására és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint arra tett indítványt, hogy a törvényszék a korábban a férfival szemben elrendelt távoltartást továbbra is tartsa fenn.

Arra az esetre, ha a férfi az előkészítő ülésen bűnösségét beismeri, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség 3 év 6 hónap szabadságvesztés és 4 év közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

(Kiemelt kép: TV2)

Orosz Bernadett ügye az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top