nlc.hu
Egészség
Alváshalogatás

Egy ok, amiért állandóan fáradt vagy: az alváshalogatás

Még egy rész a sorozatunkból, csak egy kis facebookozás. Dolgos napunkon állunk bosszút, amikor halogatjuk az alvást.

Egy zsúfolt nap után későig ébren maradsz, teszel-veszel, a Facebookot nyomogatod ahelyett, hogy végre bedőlnél az ágyba? Akkor bizony te is alváshalogató vagy. A rossz szokás a bosszúállás egy bizonyos formája, a szakirodalomban alváshalogatásnak nevezett jelenség azt jelenti, hogy „bosszút” állunk a zsúfolt nappali teendőinkért azzal, hogy lefekvés előtt áldozunk örömöt okozó tevékenységeinknek, sajnos az alvás rovására.

Az alváshalogatás szokása nem új a kutatók számára, de az úgynevezett „bosszúállás” igen. Állítólag a kínai „bàofùxìng áoyè” kifejezésből származik, amely a közösségi médiában terjedt el, és nagyjából annyit jelent, mint „bosszúállás az elalvás halogatásával” vagy „megtorló késői ébrenlét”.

Az okok

A kutatóknak van néhány elmélete arra vonatkozóan, hogy egyesek miért halogatják az alvást. Lehetséges, hogy éjszakai bagoly vagy, esetleg könnyű stresszoldásra vágysz egy fárasztó nap után. Vagy általában hajlamos vagy halogatni a dolgaidat. Egyes tanulmányok az alvás halogatását az önkontrollal hozzák összefüggésbe, ami a nap vége felé kevésbé fenntartható már.

Az egészségedre gyakorolt hatás

Előfordulhat, hogy az alváshiány veszélyének teszed ki magadat, amikor notórius alváshalogatóként viselkedsz. A felnőtteknek körülbelül 7-9 óra alvásra van szükségük éjszaka, a gyerekeknek és a tizenéveseknek pedig ennél pár órával többre. Az kialvatlanság gyakorlatilag mindenre hatással lehet, a kapcsolataidtól kezdve a munkádon át a biztonságos vezetési képességekig. A fáradtság mellett olyan tünetek is jelentkezhetnek, mint a lassabb gondolkodás, a kevesebb figyelem, a rosszabb memória, a hibás döntéshozatal, a stressz, a szorongás és az irritáltság. Hosszú távon az alváshiány növelheti az olyan egészségügyi állapotok esélyét, mint például a szívbetegség, a cukorbetegség, ez elhízás, a gyengébb immunrendszer, a hormonokkal kapcsolatos problémák, a folyamatos fájdalom, a mentális egészségi állapotok, mint például a depresszió és a szorongás.

Még egy részt a sorozatból!

Fontos azonban tudni, hogy három tényező megléte szükséges ahhoz, hogy alváshalogató legyél. Az első az elalvás késleltetése, amely lerövidíti a teljes alvásidőt. A második egy valós ok hiánya a tervezettnél későbbi ébrenlét hátterében, például külső esemény vagy mögöttes betegség. A harmadik tényező annak tudata, hogy az alvásidő késleltetése negatív következményekkel járhat. Ilyenkor az alvás olyan tevékenységek javára rövidül le, amelyek azonnali élvezetet nyújtanak, mint például a tévézés, a barátokkal való időtöltés vagy a videojátékok. Az elalvás halogatása különböző formákat ölthet. Az egyik formája a lefekvés késleltetése (alvásidő halogatás), a másik az ágyban töltött ébrenléti idő megnövekedése – ez a probléma az elektronikus eszközök ágyban történő használatának emelkedésével jár.

ágyban telefonáló nő

Egy ok, amiért állandóan fáradt vagy: az alváshalogatás

Hogyan lehet megelőzni az elalvás halogatását?

Az alváshalogatás megelőzésének legjobb gyógymódja az egészséges alváshigiénia, amely magában foglalja a helyes alvási szokások és az alvást elősegítő környezet kialakítását. Ne feledjünk, hogy egynél biztosan több éjszakába fog telni a megfelelő alvási szokás kialakításához, de az éjszakai rutin csökkentheti azt a késztetést, hogy fent maradjunk.

Példák a pozitív alvási szokásokra:

  • Konzisztens lefekvés és ébredési idő betartása, a munkaszüneti napokon is
  • Kerüljük az alkoholt vagy a koffeint késő délután vagy este
  • Az elektronikus eszközök, köztük a mobiltelefonok és táblagépek használatának leállítása legalább fél órára, ideális esetben hosszabb időre lefekvés előtt
  • Stabil rutin kialakítása, amelyet minden este használhatunk a lefekvésnél
  • Az olyan relaxációs módszerek, mint a könyvolvasás, a meditáció vagy a finom nyújtás, részei lehetnek a lefekvés előtti rutinnak, és segíthetnek elaludni. A relaxációs technikák csökkenthetik a stresszt is, amely a „bosszú” feloldásához is vezethet.
  • A hívogató, sötét és csendes hálószoba környezet kialakítása kényelmes matraccal és ágyneművel is vonzóbbá teheti az alvást. A hívogató alvóhely ellensúlyozhatja azt a vágyat, hogy az alvást a szabadidős tevékenységek oltárán áldozzuk fel.

Aludj jól!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top